likeBalaton.hu | 2021.07.21. 12:00
Lessünk be a Festetics-kastély 100 évvel ezelőtti életébe! # 1.rész
Nemes István bácsi nem volt nemes, ám szinte kastélyban élt. Hol huszár volt, hol szalonos, máskor erdész, vagy éppen amolyan korabeli asszisztens féle... Tar Ferenc történész készített vele interjút, immár 35 esztendővel ezelőtt. Aztán még 26 másik, a Festeticsek életében fontos vagy kevésbé fontos szerepet betöltő emberrel, bérestől a molnárig, szobalányig. Az izgalmas történetekből pedig egy különleges könyv született.

A riportok, amelyek a következő oldalakon olvashatók, lassan gyűltek össze. Az első 1984 júliusában készült. Akkor nem gondoltam többre. Egy hónap múlva azonban Nemes István, a riportalany meghalt. Ez döbbentett rá, hogy azok az érdekes információk, amelyeket Nemes bácsitól hallottam, kibővíthetők, halogatni nem szabad az újabbak elkészítését. Elindultam, hogy felkeressem az egykori alkalmazottakat, azokat, akik saját élményeik alapján olyan dolgokat mondanak el, amiket nem tudhatok meg levéltárban vagy könyvtárban.

A hit, hogy érdemes csinálni, minden beszélgetés után erősödött bennem. Többször voltam úgy, hogy már mindenkit felkerestem, aki érdekes dolgot mondhat számomra. Aztán kaptam néhány nevet, és újra magnóm után nyúltam. Ha korábban kezdem el munkámat, gazdagabb lett volna az összegyűjtött anyag, későbbre halasztani nem lett volna értelme. Beszélgető partnereim természetesen jórészt idős emberek. Többet közülük sajnos már nem tudnék újra felkeresni.

Hogy miért érdekesek ezek a beszélgetések? Mindenekelőtt azért, mert a hercegi család mindennapjai mellett a visszaemlékezők sorsát, életét is megismerhetjük. Mindenki a saját szemszögéből látja a hercegi kastély életét, természetes hát, hogy a kép eklektikus. Mást és másként beszél életéről és az „uraság” életéről a fővadász és a béres, az udvarmester lánya és a szobalány. Természetesek az ellentmondások is…”

Tar Ferenc történész

 

„Nagy úr volt ám a Herceg Úr”

Beszélgetés Nemes Istvánnal

– Hogyan került kapcsolatba a Festetics családdal?
– Itt születtem 1893. december 13-án. Aztán kérem szépen, elvégeztem a négy elemi osztályt, meg három évig jártam ismétlőbe, ezután mentem a kastélykertbe dolgozni. Hét évig dolgoztam a kertészetnél, itt a herceg úréknál. 1914. április 8-án besoroztak katonának. Augusztus 20-án, mikor kitört a háború, be kellett vonulnom katonának, mert regruta voltam.

– Hová vonult be?
– Sopronba vonultam be, a 13. tüzérezredhez. Sopronból áthelyezték ezredünket Pozsonyba, onnan mentem ki a frontra a Kárpátokon keresztül. Csernovicon vagoníroztak ki, onnan meneteltünk tovább, az állásunk a Dnyeper partján volt. „Stangeleiter” voltam a tüzérségnél. Ugye, kard, patrontáska, karabély volt az embereknél, mert „mezei tüzérek” voltunk. Onnan aztán, kérem szépen, ’16. márciusában behoztak bennünket Krakkóba, itt felszaporították a honvéd tüzérséget, akkor lettünk 37. honvéd nehéztüzér-ezred. Akkor kaptuk a 15 cm-es ágyukat. 1916. június 6-án mentünk a „lucki fronthoz”, ott borzasztó nagy támadás volt. Akkor voltam itthon szabadságos. Éppen összetalálkoztam a herceg úrral.

– 1916-ban?
– Igen. 1916 májusában. Június 16-án volt ez a nagy támadás. Akkor kérem, ’16 szeptemberében mentünk a román frontra, Szászrégenben vagoníroztunk ki. Onnan átmentünk a Gyimesi-szorosba. Onnan Gyimesbükkön, Maroshévízen keresztül Borszékig mentünk. Borszéken voltunk 16 napig. Mikor meghalt Ferenc József, akkor azt suttogták, hogy megyünk haza. Elszakadunk a németektől, mert meghalt a király. De aztán csak egy pár napig tartott ez. Megtalálták Károly királyt, Zitával. Akkor felesküdtünk Károly királyra, és minden ment tovább, így aztán ottmaradtunk a román fronton. A románokkal nagyon elbántunk, nem győztek előlünk futni. Én csak Borszékig mentem. Ott annyira lerongyolódtak lovaink, hogy pihenőre kényszerültünk. Akkor aztán feloszlattak bennünket, ezredünk lement Olaszországba.

Herceg Festetics Tasziló és felesége

– Említette, hogy ’16 májusában, amikor szabadságos volt itthon, találkozott a herceggel.
– Igen igen. Aztán akkor mindenfélét kérdezett a herceg úr, mert mindig a kastélykertben volt. Kérdezte, hogy miért vagyok itthon. Mondtam neki, szabadságos vagyok. Akkor ezt mondta: Ha már az isten szerencsésen hazasegített, jelentkezz nálam, majd gondoskodok jó állásról! Hát kérem, ’18-ban, mikor megjöttem, Kummer főpénztárnok úrral találkoztam, aki itt a patikánál sétált. Azt mondja: Pista, maga is hazajött? Mondom, hazajöttem, hála isten, főpénztárnok úr kérem. Akkor kérem, eszembe jutott, és mondom a főpénztárnok úrnak: Főpénztárnok úr kérem, ’16-ban itthon voltam szabadságon, a herceg úrral összetalálkoztam, azt mondta, hogy ha az isten szerencsésen hazasegít, hát jelentkezzek nála. Jól van, Pista – mondta a főpénztárnok –, holnap 10 órára vagyok a herceg úrhoz rendelve, majd megmondom neki. Meg is mondta, aztán azonnal értem futottak, hogy azonnal menjek a herceg úrhoz. Rendelt nekem ruhát, mindent. És mi volna az óhajom, kérdezte. Mondom neki, szeretnék erdőn dolgozni. Jól van, szívesen kinevezem erdőőrnek. Egyelőre a kastélyt őriztük, ketten Horváth Vendellel. Mikor kérem az uraságnak el kellett menekülni, a zászlót odatűztem melléje, autóval mentek a vasútra. Kanizsán leszálltak a vöröskatonák, kipakoltak mindent a kocsiból, és Festetics továbbmehetett. Akkor, mikor a Horthy-rendszer megalakult, ’19‑ben, megjöttek az uraságok. Közben a kastély megtelt vöröskatonákkal. Akkor bementem a Toka erdőmesterhez, mondom: Erdőmester úr kérem, nincs mit vigyázni a kastélyra, tele van vöröskatonákkal. Azt mondta, hogy Csornakúton megüresedett egy erdőőri lakás. Ha megfelel, foglaljam el, a vállusi erdőgazdasághoz fog tartozni. Aztán, ha a herceg úr visszajön, megmondják neki, hogy mi történt. Elmentem, édesanyámat is vittem magammal – akkor még nőtlen voltam. A szakvizsgát is letettem Szombathelyen.

– És amikor visszajött a herceg, akkor mi lett Pista bácsi beosztása?
– Huszár. Már azelőtt is mindig be kellett jönnöm, ha vendégek voltak. Akkor mindig díszbe kellett öltöznöm. Mikor a vendégek elmentek, akkor a herceg úr mondta, hogy én is hazamehetek. A hercegné meg azt akarta, hogy állandóan legyek mellette. Nem engedtek kint maradni az erdőn, ezért siettem megnősülni. Hát, mondtam neki: Kezit csókolom, hercegsége, én a falusi életmód szerint beszereztem magamnak állatokat. Azt mondta, gondoskodom én azoknak az elhelyezéséről. Így kerültem ide. Itt voltam egészen a felszabadulásig. Nagy úr volt ám a herceg!

Nemes István huszárként

 

– Hogyan emlékszik vissza az 1921-es Helikonra? Sokan voltak? Van róla kép.
– Itt ez a Zichy Jánosné, ez a Zichy János, ez a Horthy meg a felesége, itt meg a mi hercegünk, Tasziló, mellette itt Vass József miniszter. Mellette az öreg Apponyi Albert. Hát kérem, ezek itt az urak.

 

– Pista bácsinak mi volt a dolga az ünnepségen?
– Én voltam a szalonos.

– Az mit jelentett, mit kellett csinálni?
– A herceg úrnak a parancsait én vettem át. Nekem kellett a herceg urat nyolc órakor kelteni. Volt nekem vadászruhám, parádés ruha. Ahova kellett menni az uraságokkal, mindenhová mentem velük. Gyönyörű ünnepség volt.

– Az urak a kastélyban laktak?
– Igen.

– És Pista bácsi?
– Az első házban a kapunál. Ha vendéget kellett hívni a városból, mindig én hívtam. Amikor a herceg úr jött a toilette szobából, akkor nekem mindig ott kellett állni a szoba ajtajában.

– Reggel nyolc órakor is?
– Igen, igen. Akkor adta a parancsot, hogy kit rendeljek. És akkor berendeltem a tiszti karokat, az erdőmestert, a főtitkárt, a főpénztárnokot, a főszámvevőt – így mindenkit, akivel beszélni akart. Voltam a hercegnének a temetésén is, ott voltam a búcsúztatón Pesten: a Verebély-klinikán halt meg, gennyes vakbélgyulladás következtében. A hercegasszonyt meghoztuk Budapestről, de a templom falába temetni már nem lehetett, mert ott egy missziós kereszt állt. Úgyhogy a két támaszfal közé lett a hercegasszony éjjel befalazva. Ekkor, kérem, Bécsből jött a Schmidt építész, ő tervezete a mauzóleumot – és a Groffits tanár úr. Ő volt a vezetője a mauzóleum építésének. Aztán mikor megépült, a hercegnét, szintén egy éjjel, levitték oda. Akkor mondtam a herceg úrnak: – Kezét csókolom, hercegséged, nekem egy kérésem volna. – Na, mondd csak, szívem. – Miután a boldogult hercegnő meghalt, én azt hiszem, itt benn a házban ennyi emberre nincs szükség. Szeretnék visszamenni az erdészethez. Hüj, elvörösödött! Azt mondta: – Hogyan tudtál megint ilyet kitalálni? Rád nekem nagy szükségem van. Nem leszek egyedül, a lányaim itt vannak velem. Így aztán nem engedett el sehová.

– Hány gyermeke volt a hercegnek?
– Három lánya, egy fia. Fürstenberg hercegné, Mária, ő volt a legidősebb, 1881-ben született. Utána jött György, ’82-ben született, Alex ’84‑ben, Ella pedig ’88-ban született.

– Tehát Tasziló herceg után jött György herceg.
– Igen. De hercegek csak 1911-ben lettek, addig csak grófok voltak. Tasziló feleségül vette Hamilton Máriát, ő volt az angol nagyherceg lánya, a monacói herceg első felesége. Attól elvált, és Tasziló feleségül vette. Baden-Badenben volt neki palotája, azt eladta, ideköltözött, és akkor épült a kastély új tornyos része.

Fotó: Keszey Ágnes

– Milyen ember volt Festetics Tasziló?
– Komoly úriember volt a herceg. Mert kérem ez két hitbizomány volt. A berzencei hitbizomány, ez Tasziló apjáé volt. Tasziló apjának volt három és egy lánya: Tasziló, Pál, Jenő és Kinszky hercegné. Tasziló nagy embere volt Ferenc Jóskának. Tasziló öccse, Pál zsidó nőt vett feleségül. Ő Pesten szülés közben meghalt, az anya is, a gyerek is. Akkor másodszor is megnősült Pál, és feleségül vette özv. Draskovics grófnét. Nekik született egy gyermekük. Lent Somogyban, Berzencén annyi birtok lett meghagyva – Kispuszta, Nagypuszta – amennyi a kastélynak kellett, meg az erdő, mert nagyon szerettek vadászni az urak.

– Tasziló apját hogy hívták?
– Festetics György, II. György.

– És Tasziló is szeretett vadászni?
– Igen. Nagy vadászok voltak itt, járt itt még az angol Edward is.

– Kikkel találkozott még Pista bácsi?
– Uraságokkal? Hát isten tudja. A vendégekkel minddel. Vadászott itt Ferenc Ferdinánd is. Nem volt trónörökösünk, amikor Rudolf eltűnt, Ferenc Ferdinánd is csak trónvárományos volt. Amikor Ferenc Ferdinánd is meghalt, akkor az ő gyermekei nem lehettek trónörökösök, mert az édesanyjuk nem főhercegi családból származott. Akkor, kérem, lett a Károly király a Zitával.

– Említette, hogy ’33-ban meghalt Tasziló.
– Igen.

– És az új herceg (Festetics III. György – a szerk.) milyen ember volt?
– Hát nem merek rosszat mondani róla, nem volt rossz ember, csak bele volt keveredve Hatvany Lilibe, az meg színésznő és írónő volt. Volt itt is, aztán elment Amerikába. Frigyes főhercegnek volt két lánya meg egy fia. Sűrűn jártak ide. A világháborúban György Frigyes hercegnek volt a szárnysegédje. Huszártiszt volt, főhadnagy. Azt gondolták, hogy György elveszi valamelyik lányát a főhercegnek, de nem vette el. A londoni követségen volt tiszteletbeli attasé.

Hatvany Lili színésznő, írónő

 

– Pista bácsi utazott vele?
– Itthon nem. De mikor az apja meghalt, akkor hazajött. Mert a világháborút elveszítettük. A mi pénzünk elromlott, az angol pénz meg javult. Állítólag nagy tartozása volt Györgynek. Pesten eladta a palotáját, a bécsit meg Fürstenberg hercegné örökölte.

– György sokat szórta a pénzt?
– Hát igen gazdagok voltak. A hercegnének nagyon sok pénze volt Bécsben. Úgy tudom, hogy 150 ezer dollár volt a kezében. Mikor az a hír volt, hogy megbukott a Rothschild bank, akkor egyszerre elutazott az uraság. Aztán nem veszett el minden pénz, a fele megmaradt. ’38-ban megnősült, Haugwitz Máriát vette el. Igen kedves asszony volt, aztán neki született egy kisfia, György. Akkor este mondja a herceg úr, hogy a hercegné megbetegedett. A vadászat elmaradt. A herceg telefonált mindenhova, hogy bizonyos ok miatt a vadászatot elhalasztjuk. Másnap megszületett György.

Haugwitz Mária és férje, Festetics III. György

 

– Mikor volt ez?
– ’40 novemberében. Vasárnapi nap volt. Bekopogtam a báróné szobájába, hogy megszületett a kis herceg. Hej, futottak oda a szobába! Éjjel kellett Kanizsáról hívni a szülészt-nőgyógyászt. A hercegné meg kérem – úgy fél tizenegy lehetett –, mikor jött ki a szalonból: – Kérem, Nemes – ezen mód –, aludni megyek, az urak még egy kicsit maradnak, beszélgetnek, én megyek aludni. Mondom: kezeit csókolom, hercegné. Azzal elment a hercegné. Egy évvel később, olyan 11 óra lehetett, hallom, beszélgetnek. Mikor jönnek ki, nyitom nekik az ajtót, a herceg úr azt mondja: Kérem, Nemes, kísérje le a kegyelmes urat a szobájába! Lekísértem a szobájába, kocsit is rendeltem neki reggelre, úgy fél nyolc tájba, amely elvitte Hévízre. Aztán mikor feljövök a kegyelmes úrtól, a herceg úr ott dülleszkedik a hálószoba ajtóban. A György. Kérem, Nemes, azt mondja, nem kérek semmit, elmehet aludni. A herceg úr – ezen mód. Elköszöntem, leoltogattam, aztán elmentem aludni. Hát kérem, reggel jön a Moravcsek, aztán mondom neki, mit kell dolgozni. Moravcsek azt mondja: Jaj, Nemes kérem, a hercegné kiabál ki az ablakon. Hogyan kiabálna a hercegné, hiszen nem szokott kiabálni senkire sem! De azt mondja, Lénárd is fut be. Ejha, mondom, akkor mi történt itt? Mindjárt fölszaladtam. Ott áll az ajtóban, az inas, a Jóska. Mondom. Na, mi újság? Azt mondja, a herceg úr meghalt. Erre beszaladtam a hálószobába: a pléd rá van hajtva, a rádió szép csendesen szól, ahogy az este lefeküdt, a könyve mellette, a szemüveg is a szemén volt. Meg volt halva. Szegény hercegné, azért kiabált ugye, mert bement az urához, és halva találta, azért jajgatott.

– Ez mikor volt?
– Ez? ’41 augusztusában.

– Mi volt a baja?
– A szívének volt baja.

– Hány éves volt akkor?
– Ötvenkilenc. Maradt a hercegné a kis herceggel. Ő még egyéves sem volt. Hirtelen halál volt.

– A hercegné meg négy évig élt itt.
– ’38-ban nősült meg a herceg, akkor vette el feleségül Haugwitz Máriát. Aztán ekkor, kérem szépen, ’44 augusztus utolsó napján csengettek. Bemegyek, mondom: Méltóztassék! A hercegné ott ült az íróasztalnál: Kérem, Nemes, én elviszem a kis herceget Montreux-be, Svájcba. Maga úgy intézkedjen mindent, hogy én vissza fogok jönni, szeptember 10-én fogunk találkozni Somogy-Berzencén. Szeretnék szarvasra vadászni. – Hát így intézkedem, kezét csókolom, hogy minden rendben lesz. Hát, kérem szépen, a hercegné nem tudott visszajönni. Mikor lejárt a hat hónapja, akkor kapott engedélyt, elment Monacóba. Ott megújították. Mikor lejárt neki megint a hat hónap, akkor már nem tudott visszajönni. Akkor már felszabadultunk. Így lettünk. Éjjeliőrködtem, meg adtak 5 hold földet. Így bántak el velünk. Mi nem kellettünk a kastélyba, mert mi nem mondtuk volna, amit akarnak. Mi a herceg mellett voltunk, ugye, gyerekkorunktól. Katona voltam négy és fél évig. Az is hiába volt, azt se számították be. 22 évig és három hónapig voltam OTI-tag, mint belső szolga. Akkor azt mondták, a szabadságba beszámolják, de a nyugdíjba nem. Semmim se volt, se tehenem, semmim. Valahogyan szereztem egy tehenet. Meg vettem egy borjút, s lett akkor kettő. Aztán egy ekét vettem, boronát, és fuvarossal szántattam. ’52-ben meg elvették a földet. A Kovács barátommal szoktunk dolgozni. Ő már betöltötte a 60. évét, és kapott öregségit. Az én kérelmemet visszautasították, mert 5 évet kihagytam. Akkor elmentem a DÉDÁSZ-hoz éjjeliőrnek. Aztán most 16 éve, hogy nyugdíjban vagyok.

“16 éve nyugdíjban vagyok”

– Emlékszik még, hogy mennyi volt a fizetése a hercegnél?
– Igen. Abban laktam már az öreg herceg idejében is. A fizetésem volt: 6 mázsa búza, 6 mázsa rozs, 2 mázsa árpa, 1 hold kukorica, 300 négyszögöl krumpli megy egy kiskertem, amin az asszonyok hagymát termeltek. Minden nap két liter tej a családomnak. A tejeskocsi tette le a kapunál, behozta a két liter tejet. Pénzfizetést 20 pengőt kaptam havonta. A kosztom a kastélyban volt. Minden évben kaptam egy pár kimenő cipőt, egy kimenő ruhát, aztán egy liter bort naponta. Ha nem volt pénzem, eladtam. Igen jó gazdálkodó volt a feleségem. Évente 5 hízónk volt, 3 eladásra, 2 a családnak. A 150 kilós hízókért 500 pengő körül kaptunk. Ezt a feleségemnek adtam, hadd gazdálkodjon vele. Nekem csak annyi volt a megkötésem, hogy öt malac ára maradjon meg. Mert én borravalót annyit kaptam, az uraságtól, hogy nem kellett pénz. Na, aztán most megmondom én, hogyan jöttem ide, amikor felszabadultunk. Akkor én meg a portás ott laktunk abban a házban, és igényeltük azt a házat. Szóltam a főpénztárosnak, hogy írassa ránk a házat, de ha a hercegné megjön, legyen az övé. Ha így sikerült volna, nem lakoltattak volna ki minket. A házat ugyanis Szimejszternének adták. Ekkor én elmentem Budapestre a tanácshoz ez ügyben, de ott megerősítették, hogy tényleg az övé. Pestről elküldtek Kanizsára, hátha ott meg tudják változtatni a döntést. Ekkor jött a Szimejszterné, és mondta, hogy a volt lakása üres, foglaljam el azt. Itt is kétszobás lakás volt. A feleségemet rábeszéltem arra, hogy foglaljuk el a lakást, és válasszuk le belőle az egyik felét magunknak, a másik felét pedig adjuk a fiunknak. Mi azóta is itt lakunk.

– Szerette a kis herceget?
– Igen! Mikor a hercegnével lejöttem, látom ám, hogy a kis György ugrál az ajtóban, és azt kiabálja: Nemes, viszontlátásra holnap este! Beszállt a hercegné is, és elmentek Budapestre. Aztán jött a főtitkár és behozott négy bőröndöt, és azt mondta, hogy vigyem utánuk. Rögtön mentem a kasszába pénzt felvenni, mert mindig számlára utaztam. Aztán rendeltem magamnak egy kocsit, ami kivitt az állomásra. Estefelé érkeztem meg a Déli-pályaudvarra, taxit fogadtam. A sofőrrel együtt bepakoltam a kocsiba, és a Királyhágó tér 21. sz. alá vitettem magam. A lányom ott lakott. Felvittem a négy bőröndöt, a taxit kifizettem, és ott aludtam a lányomnál. Másnap reggel újra taxit hívtam, és a Várba mentem. Mikor, kérem, ott az udvaron kiszálltam, meglát a kormányzó úr sofőrje, a Szarka, és azt mondja: Nemes, tudja, ugye, hogy elkésett, mert a hercegné a fiatal Horthynéval az éjjel az utolsó vonattal elutazott Svájcba? Hüj, a teremtésit, most mit csináljak? A bombázás, meg ami itt van Pesten … Mondom a taxisnak, hogy vigyen engem az Uri utca 11. szám alá. Ott lakott Bárciházi Bárczy István, a miniszterelnökségi államtitkár. No, azt mondja, Nemes, mi újság van? Mondom neki, hogy a hercegné után hoztam négy bőröndöt, de már nem értem őt Pesten. Azt mondja, nyugodjon meg kérem, Nemes, majd én el fogom küldeni a hercegné után. Aztán később, mikor egyszer már a kastély tele volt mindenféle népekkel, szólnak nekem, hogy egy úriember keres. A Doroghy ügyvéd úr volt az Budapestről. Jaj, kérem – azt mondja –, mondja csak, azt a négy bőröndöt, amit maga hozott a hercegné után, hova tette? Megmondtam neki, hogy a hercegnét már nem értem Budapesten, a bőröndöket Bárczy államtitkár úrnak adtam át, aki azt mondta, hogy el fogja küldeni a hercegné után. Erre ő azt mondja: Tudja, mi újság van? Mondom: Mi? Mire ő azt válaszolja: A hercegné megkapta a négy bőröndöt – üresen.
Na, mikor már az oroszok itt voltak Szentgyörgynél, a Balaton túlsó felén, akkor kérem egész éjjel pakoltunk. Hét nagy koffer aranyat, ezüstöt, mindent, Bécsbe meg Pestre szoktak járni, bepakoltunk. Mire befejeztük, éjjel 11 óra lehetett. Akkor azt mondja Lénárd: Nemes, ennek maga lesz a kísérője. Mondom neki: Főtitkár úr, ne tessék haragudni, de én az utolsó órában nem hagyom el a családomat. Jól van – mondta erre –, itt van egy karpaszományos tizedes, majd az elmegy. Hát el is ment az vele örökre! Így van. Később aztán beszélgettünk ezekről a dolgokról a fiatal Horthynénak a rokonaival. Ők mondták, hogy amikor Bárczyt elvitték, az államtitkár egy fordulónál levetette magát a teherautóról, aztán hogy hova lett, azt csak az isten tudja.

– Azóta a kis herceg nem volt itt?
– Nem, nem volt itt. Beszélnek ugyan mindent, de nem volt itt. Állítólag a hercegné nem engedte, csak magyar állampolgárnak kellett maradnia. Aztán, amikor Afrikából a német tisztek visszavonultak, itt voltak vacsorán. Akkor azt mondja nekem a Meisner, akkor ő volt az udvarmester. Nemes, kérem, maga vegye át a kastélyt! Mondom: Miért vegyem át? Azt mondja: Mert én is megyek a báróékkal. Bécsbe. Erre én: Ide hallgasson! Van énnekem annyi gondom, én nem veszek át többet semmit, maradjon itt maga is úgy, mint én. Nem mert elmenni! Itt is halt meg. Itt a temetőnél volt a háza. Mikor a szívével betegeskedett, el is mentem meglátogatni. A szívével volt annak is baja, mind szívbajt kaptak az emberek, és nem is tudom, hogyan maradtam meg… Na most gondolja el azt a rengeteg puskát, amit én leolajoztam, kazettába raktam és kivittem a fácántelepre elásni! Meg magamnak egy nagy koffer ruhát, szép tiszta új fekete ruhát. Aztán, mikor az oroszok már egy ideje itt voltak, jön a felségem értem: Apa, gyere haza! Mondom: Mit akarsz? Azt mondja: Itt van az Ácsné, teveled akar beszélni. Hazamegyek: Na, mi újság van, Ácsné? Nemes úr, mondta az asszony, én addig nem megyek el innen, amíg maga el nem jön velem, és mindent el nem hoz onnan. Az oroszok már ott járnak kutyákkal, ha valamit megtalálnak, megölik az oroszok. Azt az istenit, hát mit csináljak most? Mindjárt lementem a Georgikonba, a majorba az ispánhoz, adjon nekem kocsit, ide és ide akarok menni. Rögtön adta a kocsit, le is mentem az asszonnyal, előszedtem mindent. Odamentem a Deák Ferenc utcába, a főbírói hivatalhoz, ahol most a rendőrség van. Odaállok a Hungária elé. Az orosz megnyomja a csengőt, ekkor kirohannak és mindet bepakolnak. Másnap reggel nyolc órára voltam odarendelve, akkor mondtam az orosz tisztnek, hogy „robotár” vagyok, nem „burzsuj”. Na, tudom én, mondja, mindegy, el lesz küldve az orosz sereg után. Akkor elmentem haza. Jól van, hát valahogyan majd csak lesz. Otthon vacsoráztunk, kérem, egyszer csak megnyitják az ajtót. Egy szuronyos katona meg egy tiszt jött be. Velem volt a feleségem, édesanyám, lányom, menyem, unokák, dédunokák, ugye, akkor a tiszt rám mutat, azt mondja, hogy „papa komandé”. A feleségem mondja, ne menjek el, egyek. Mondom ha megjöttem, eszek. Elmentem velük, felkísértek az irodába, és ott faggattak. Mondtam, hogy nem tudom, kik voltak a gestapóban; akkor azt mondja a tolmácsnak, hogy most nem tudom megmondani, majd egy hét múlva talán tudom. Akkor az orosz tiszt szólt a szuronyos katonának, ő megfogott és levitt. 3 napig be voltam zárva. Harmadnap átraktak egy másik cellába, ahol már ketten voltunk, és ültünk a priccsen. Ha meg WC‑re kellett menni, a szuronyos katona kísért bennünket. Aztán harmadnap ismét jönnek és mondják, „Papa komande”. Akkor felkísértek a városparancsnokhoz. De mondtam a tolmácsnak, hogy mondja meg neki, hogy nekem nem lehetett a gestapóba bemenni. Nekünk csak tisztogatni kellett, mert szalmán feküdtek. Ezt a tolmács megmondta neki, akkor aztán szólt egy őrnek, az kikísért a kapuig, ott azt mondta: „horoso dora”. Ilyeneket kellett átélnem. Isten tudja, hogy maradtam életben a háború alatt.

– A II. világháborúban nem harcolt?
– Nem.

– Akkor itt volt?
– Én megmondom, hogyan volt, kérem. ’18-ban jöttem, ’19-ben karácsonykor meg Rédicsen voltam két hónapig. Behívtak a határőrségre. Miután leszereltem, megint visszamentem Velembe, az erdőre. Aztán bekerültem a kastélyba, nem engedtek kinn lenni a herceg úrék. Kaptam behívót megint katonáékhoz ’40-ben, akkor aztán, mikor a postás felhozta a postát, azt mondta: István, ez a magáé. Hűj, ez katonai behívó! Mindjárt mondom az inasnak, Jóskának: a herceg úr felkelt már? Már nem alszik, mondja, de még ágyban van. Erre mondom: a herceg úrral nekem beszélni kell Aztán azt mondja a herceg úr: Nemes, mi van? Mondom neki: Kezit csókolom, herceg úr, ezt a katonai behívót kaptam. Aztán nézi: Ej, azt csak olyan írnokocskák küldik ám! Vigye el a Lénárdnak, aztán majd beszélek vele. Rögtön elmentem az irodára, ott mondtam: Főtitkár úr, kérem, kaptam ezt a behívót, Ő hercegsége azt mondta, hozzam el a főtitkár úrnak, és majd beszél önnel. Jól van, fiam, csak tegye le. Egy hét múlva kaptam sürgős katonai behívót. Ej, az istenit neki, mondom ezzel már baj lesz! Mondom a herceg úrnak, hogy kezit csókolom, megint kaptam behívót. Mutassa! Neki adom erre elvörösödött, azt mondta, vigyem Dettay ezredesnek, hogy többet ide ne küldözgessen cédulákat! Mikor mentem a városparancsnok lakására, már az ajtóban várt. No azt mondja, mi újság van, fiam? Mondtam, neki, mi a helyzet. Neki adtam. Többet aztán nem keresett senki. Így aztán szépen megvoltunk. A bajor főherceg egyik-másik hercegnővel vadkacsázni, vadlibázni járt.

– A nők is vadásztak?
– Igen, én töltöttem a puskát a hercegnének. Szoktam vele menni túzokra is. Elfeküdtünk a földkunyhóban, aztán kitettük egy oszlopra az uhut, aztán a gatyás ölyvek meg a sasok 10-13 perc múlva már ott is voltak. Mikor aztán támadtak, lelőttünk. őket. Meg ökörszekérre felültünk a hercegnével, aztán túzokkakasra lőttünk.

– Melyik hercegnével?
– A György feleségével.

– Ez rendes asszony volt?
– Kedves asszony volt. Mondta: Kérem, Nemes, legyen olyan kedves, rendeljen mindent úgy, ahogy a herceg úrnál. Néha vele kellett menni Pölöskére, ahol Teleky Béla főispánnal járt vadászni. Meg mentünk Pestre is, mert ugye félt egyedül, mert az úton megtámadtak néhány kocsit. Puskát magamhoz véve utaztunk. Pesten a Bristolban szálltunk meg. Ekkor, ha elment a hercegné valahová, megmondta, mikorra legyünk készen, és addig elmehettünk. Aztán ott a sofőrrel jól beebédeztünk és a hercegné fizette a számlát.

 

– Akkor nem volt rossz Pista bácsinak.
– Aranyosom, én megmondom úgy, ahogy van. Ha kocsikkal kellett menni, mert voltak ugye négyesek, amiből őzbakra cserkésztek, az őzbak, ha valaki gyalog ment, elugrott, de a kocsit csak bámulta. Vadászat előtt mindig ki kellett mennem lövést csinálni, hogy a lovak szokják, és nehogy megugorjanak. Ha ráértem, akkor kimentem, és lőttem egypár vadlibát (nyári lúd). Én szoktam rendelni a Halmacéknál a lőszert. A hercegnének 20-as kaliberű volt, a Fürstenberg hercegnéé 16-os, az öreg hercegé 12‑es, a fiának pedig szintén. Ezen kívül voltak látcsöves puskák. Ezekkel lőttem a kertben a macskát meg a nyulat…

– Hogy ne túrják össze a kertet?
– Igen, a főkertész panaszkodott, meg a kertészkisasszony is, mikor szedi a virágot, megijed, ha egy nyúl kiugrik a bokorból. A főkertész mondja, a nyúl megrágja a fákat. Mondtam, hogy inkább a lyukakat kéne betömni, akkor nem kölykezne. Körvadászaton mindig 450-500 nyulat lőttünk. Lent Berzencén gyönyörű volt a fácántenyésztés. Utólag is volt rendelve 50 db. kakas, vérfrissítés végett. A berekben mindig félnapos vadászat volt. Délután kezdődött, estéig tartott, 2000 körüli vad esett el. Az egésznapos vadászaton 9 000 áldozat volt. Fácán meg nyúl. Balatonkertben meg stráfvadászat volt. Egy 10 km hosszú erdőben szintén 2000 körüli volt a zsákmány. Aztán volt tiszti vadászat is.

– Hát akkor sok vadászat volt!
– Igen. Szarvasbikák meg őzbakok.

– Ott volt, mikor Erzsébet királynő szobrát leleplezték?
– Igen.

Erzsébet királynő szobra 1939-ben Fotó: fortepan

– Mikor és hol volt ez?
– A ’30-as években, Pesten. Ott aztán jön a rendőrtiszt csákósan, a herceg kiszáll az autóból, odamegy a szoborhoz, én meg ott állok az autónál. Odajön a rendőr és fennhangon kérdi: Kié ez a kocsi? Festetics hercegé. Maguknak nem itt van a helyük. Ezen mód. Hát, mondom: Hol? Amott hátul. Mondom, kérem, a miniszterek után mi vagyunk az elsők. Aztán: Van igazolványa? Mondom, van. Neki adom, előveszem a tarsolyomból, elolvassa, végignéz rajtam, azt mondja: Barátom, magának nem jár ám aranybojtos kard. Ezt ne nekem mondja! Hát kinek? Mondja a gazdámnak! Akkor aztán visszaadja az engedélyt. Azt mondja, jó volna, ha a gazdája kifizetné a tartozásait. Másnap reggel jön a főtitkár úr, azt mondja: Nemes kérem, rendbe volt minden a szoborleleplezésen? Elmondtam neki. Elvörösödött, mindjárt elmondja a hercegnek. Bejelentem a főtitkárt. Mikor kijött, mondta, hogy mégsem közölte herceggel a hírt, majd alkalomadtán. Aztán a herceg úr elment a kaszinóba ebédre, onnan meg a versenyre, én meg szépen fogtam magam, és meglátogattam a bátyám. Ő főfelügyelőhelyettes volt, a Zrínyi utcában tartott szolgálatot. Azt mondja: öcskös, mi újság? Mondom neki, mért jöttem hozzá: meg tudja-e mondani, hogy ott a szobor leleplezésénél ki volt az a rendőrtiszt? Azt mondja: Te, öcsém, én meg tudom mondani, ki volt, de ha keresik, ne szólj egy szót senkinek! Hát mit gondol, Mária Terézia Aranygyapjas Rend vitéz volt a herceg úr. Nagy úr volt ám!

Keszthely, 1984. július

Nézd meg a többi részt is! Katt ide!

Részlet Tar Ferenc: Egy arisztokrata család mindennapjai című könyvéből.
A kiadvány kapható a hévízi és a keszthelyi könyvesboltokban, vagy megrendelhető a pannontukor2018@gmail.com emailen.

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva