2020.02.29. 06:00
Lessünk be a Festetics-kastély 100 évvel ezelőtti életébe! # 2.rész
Mosdósi Sándor a harmincas években dolgozott a Festetics-kastélyban, illetve napszámban. Vadászat idején azonban ő is ment az urakkal. Vitte a kabátokat, meg amit kellett.

A riportok, amelyek a következő oldalakon olvashatók, lassan gyűltek össze. Az első 1984 júliusában készült. Akkor nem gondoltam többre. Egy hónap múlva azonban Nemes István, a riportalany meghalt. Ez döbbentett rá, hogy azok az érdekes információk, amelyeket Nemes bácsitól hallottam, kibővíthetők, halogatni nem szabad az újabbak elkészítését. Elindultam, hogy felkeressem az egykori alkalmazottakat, azokat, akik saját élményeik alapján olyan dolgokat mondanak el, amiket nem tudhatok meg levéltárban vagy könyvtárban.

A hit, hogy érdemes csinálni, minden beszélgetés után erősödött bennem. Többször voltam úgy, hogy már mindenkit felkerestem, aki érdekes dolgot mondhat számomra. Aztán kaptam néhány nevet, és újra magnóm után nyúltam. Ha korábban kezdem el munkámat, gazdagabb lett volna az összegyűjtött anyag, későbbre halasztani nem lett volna értelme. Beszélgető partnereim természetesen jórészt idős emberek. Többet közülük sajnos már nem tudnék újra felkeresni.

Hogy miért érdekesek ezek a beszélgetések? Mindenekelőtt azért, mert a hercegi család mindennapjai mellett a visszaemlékezők sorsát, életét is megismerhetjük. Mindenki a saját szemszögéből látja a hercegi kastély életét, természetes hát, hogy a kép eklektikus. Mást és másként beszél életéről és az „uraság” életéről a fővadász és a béres, az udvarmester lánya és a szobalány. Természetesek az ellentmondások is…”

Tar Ferenc történész

 

„Hat napért kaptunk egy szekér fát”

Beszélgetés Mosdósi Sándorral

– Mikor került a kastélyba?
– Pontosan nem tudom megmondani, körülbelül ’34-től ’39-ig dolgoztam benn a kastélyban, de napszámban, nem állandóan. Ha például vadászat volt, akkor én mindig kimentem vadászatra, az robotban lett elszámolva az erdészetnél. Hat napért kaptunk egy szekér fát. Így kerültem én be az urak közé, batyuhordónak, patrontartónak vadászatkor. Míg az öreg herceg élt, mindig volt 8-9 puskás.

– Tasziló herceg?
– Tasziló. Például lent az alsó malomnál meg a vadaskertnél sok volt a fácán, mert tenyésztették. Úgy ősszel, karácsony előtt volt a vadászat. Akkor meghívták a vidéki vendégeket vadászatra. Az öreg herceg vői Hohenlohe herceg és Fürstenberg herceg voltak, a lányait nem ismertem.
Aztán kérem, kimentünk az erdőre. Három-négyszázan voltak a hajtók. Az urak mindig fél kettőkor jöttek ki arra a bizonyos helyre, ahol meg volt rendelve, például most az alsó malomnál. Fél kettőre bementünk az allé végére és vártuk az urakat, aztán kiértek az urak kocsival és az öreg herceg úr meg elosztotta az allénál a nyolc puskást, vagy ahány volt. Akkor aztán a sok hajtó behajtotta a vadakat.

A Festetics-család fényképalbumából – Festetics II. Tasziló vadászat közben

Volt az öreg herceg úrnak egy támpontja, a Cseh erdős. Az ment mindig az öreg herceg után. A többi erdős meg a hajtók között volt, mondták: „zörgess, gyerek, zörgess!” Mikor aztán igen ment a vad, akkor: „Állj!”, állóhelyben kellett zörgetni. Mikor csillapodott a puska, akkor megint: „Megmozdulni!” Amikor odaértek az alléhoz, akkor „Állj!” , és mikor már nem volt puska, „Kibújni!”.

Az volt egy nagy élmény, mikor azt mondták, hogy kibújni, akkor az összes hajtó és puskás előjött, fölszedegették a patront, az üres patront. A batyuhordónak az is volt a dolga a puskás háta mögött, hogy olvassa meg, hány vad esett le. Fácán, nyúl vagy akármilyen vad, azt meg kellett olvasni. Így folyt le. Volt ám úgy, hogy háromezer vad esett le.

– Mi volt a dolguk?
– Nekünk az volt a dolgunk, hogy ami volt, patron, vagy batyu, akármit levetettek, azt nekünk vinni kellett velük. Az uraktól nem lehetett lemaradni.

– Kinek vitte például a kabátját?
– Azt így nem tudom megmondani. Amikor engem először vittek be batyuhordónak, hát én megcsókoltam még a kezét is annak az úrnak, húsz pengő borravalót adott. Igen nagy pénz volt akkor húsz pengő, de nagy uraság is volt.

– Akkor végül is jó dolog volt, ha az ember bekerül oda.
– Oh, mindenki rajongott érte! Volt ez a Bonocs Sándor vadmester, ő ismert engem és bevitt oda az urakhoz. Az jót tett velem, mert megkaptam még a robotcédulát is. A robotért adtak cédulát, azért meg fát kaptunk az erdőn. Így történt ez. Aztán amikor meg nem volt vadászat, akkor bementem a kastélyba fát vágni.

Az udvarmester mindig azt mondta a nővéremnek, hozzon fát vágni napszámosokat. Aztán mikor az öreg herceg elmúlt, jött a György gróf, ő lett a gazda. Meg is nősült, egy áldott felesége volt, az biztos.

Mikor nagy hideg volt, mindig lejött a mélyudvarba, ahol dolgoztunk, és megkérdezte: Emberek, nem fáznak, nem éhesek? Akkor bement a konyhára és megparancsolta a szakácsnak – Cserni Ferenc volt a neve –, hogy az embereknek minden parancs nélkül tízórait meg meleg italt készítsen. Volt olyan idő, hogy este még haza se tudtunk menni. Akkor aztán egy sarokban volt egy nagy kemence, mi voltunk nyolcan. Hát mit csináljunk? Levetkőztünk anyaszült meztelenre, föl a kemence tetejére, ott virradtunk meg. Még akkor is melegünk volt.

– Hogy szólították meg a hercegasszonyt?
– Őméltósága hercegasszony.

– És a herceget?
– Herceg úr. De az nemigen jött ám le.

Festetics (III.) Györgyné Maria Haugwitz vadászaton

 

– A Tasziló nem volt ilyen?
– Az öreg herceg borzaszóan félt a szegény embertől. Ha az az utcára vagy Felsőmajorba, erre szokott kijárni, vagy az erdőre kiment, akkor a cselédeknek a gyereke, családja nem lehetett kint, a kapukat be kellett zárni, a majorkapukat, amíg a herceg elment. Csak két ember lehetett kint az utcán, a két utcasöprő. Ezek lehettek kint, ha elment a herceg, kibújtak.

– És a fiatalabb herceg, a György, az milyen volt?
– Az nem törődött a szegény emberrel, az odajött közénk. Kérdezte az is, nem fázunk-e, nem vagyunk-e éhesek. Elmentünk robotra Pilikánba. Most a honvédség vette át. Szép kert volt ott, középen volt egy nagy allé, kétfelől gyümölcsfa. Ha az öreg herceg úr odajött Pilikánba, akkor a robotosnak el kellett bújni addig, amíg a herceg úr ott volt a kertben. Amikor elment, előbújhattunk. Úgy is volt, hogy két óra hosszat ültünk a sűrűben, ők meg beszélgettek, sétáltak. Szép fiatal fenyők voltak ott. Szép allék voltak.

Ha Tasziló herceg ősszel ment ki vadászatra, akkor már nyáron ki kellett söpörni az utakat. Az erdőben voltak ezek a kacskaringós utak, azokat ki kellett söpörni, sarabolni.

Volt az egyik út végénél egy hatlábú pajta. Ott az út mellett volt egy nagy bálványfa levágva. Mikor kiértek, ott szokott megpihenni a herceg úr. Aztán ha ősszel
jött a vadászat, őszre már össze kellett söpörni mindent, tisztába kellett tenni. Magasházi János vadmesternek volt egy keresztfia, az trombitával úgy tudott tülkölni, mint mikor a szarvasbika bőg. Akkor elkezdett bőgni azzal a trombitával, aztán mikor a szarvasok odajöttek a puska elé, akkor könnyen levadászták őket.

Ferenc Ferdinánd trónörökös és kísérete vadászatra indul a keszthelyi Festetics-kastély udvaráról

 

A kastélyban, míg az oroszok nem jöttek, minden folyosó végig tele volt szarvasagancsokkal. A fejkoponya lett kifőzve. Minden rajta volt, hogy ki lőtte, mikor lőtte. Aztán mikor jöttek az oroszok, mindet elvitték.

Mondom, az öreg herceg az igen félt a szegény embertől. Az nem engedte még azt sem, hogy traktor járjon. Most keresztül lehet menni a kastély előtt is, de addig nem lehetett ám! Az öreg herceg úr azért adta a körutat, a balatoni ligetet, hogy ne a kastély előtt legyen az utca. Ez így volt, kérem, de már régen hallottam, úgyhogy nem tudom, hány hold területet adott azért a helyért, hogy egy körutat csináljanak a kastély előtt. Ilyen volt az öreg herceg. A Gyuri meg szeretett kártyázni, azért nem szerette Tasziló a fiát.

A Festetics-család fényképalbumából – Festetics III. György látható vadászat közben

 

– Tasziló nem szerette a fiát?
– Nem. Mert sokat elkártyázott. Egyébként a György nagyon jó ember volt, a feleségével együtt. Annak lett egy gyereke, György herceg. Amikor elment, vitte magával a fiát is, nem tudom, Ausztriába mentek, vagy máshová. Most nem régen hallottam, hogy szeretett volna ide temetkezni az ura mellé, de nem engedték.

– A hercegasszony is ment néha a városba?
– Ő kiment. Ő is kijárt a templomba, meg a kastélyban is tartottak misét. Elment, meglátogatta a szegényeket. Volt egy missziós egyesület, az apát úrnak a testvére volt a főnöke.

– Melyik apátnak?
– Stefaits apát úrnak, Stefaits Aladárnak. Volt három nőtestvére, az egyik Vértesi Ferenchez ment férjhez.

– Arra emlékszik-e Sándor bácsi, hogy járt-e itt a Horthy Miklós?
– Emlékszem. Horthy Miklós volt itt vadászatra, két alkalommal is. Ezeknek az uraságoknak mindnek megvolt a szobája, hogy jöttek, mindjárt mind bement a sajátjába. 365 szoba van itt. Megvolt mindkét vőjének a szobája. Mikor György megnősült, a hercegasszony szobája a délkeletre eső sarkon volt.

– Volt akkor is vadászaton Sándor bácsi, amikor Horthy Miklós is itt volt?
– Voltam, voltam. Mikor kiszállt a kocsiból, úgy ugrott ki, mint egy 15 éves legény. Jó magas ember volt Horthy. Jó puskás volt, sokat vadászott.

– És milyen ember volt ez a Horthy, milyennek ismerte meg? Gondolom, nem beszélgetett magával.
– Nem beszélt, csak úgy láttuk, amikor az urak jöttek, meg az erdősök, mert volt két erdős, puskatöltő. Az egyik Gyömörei Elek volt, a másik Lázár – két erdős volt az uraknál puskatöltő.

Cserszegtomaj, 1985. január

 

Részlet Tar Ferenc: Egy arisztokrata család mindennapjai című könyvéből.
A kiadvány kapható a hévízi és a keszthelyi könyvesboltokban, vagy megrendelhető a pannontukor2018@gmail.com emailen.

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva