A nagy versenyt követően olimpiai bronzérmesünknek egy perc nyugta sincs, de állítja, számára ez édes teher: interjúk, közönségtalálkozók – beszélgetésünk után is egy újabb televíziós riportra megy, közben többen gratulálnak neki.
Forrás: Major Veronika
– Az olimpia után mindig van egy nagyobb pihenő. Nekem most ez szeptember közepéig tart. Augusztus 3-án lettem bronzérmes 4-én utaztunk haza, és szeptember 20-21-én volt az országos bajnokság. Előtte egy pár nappal kezdtem el edzeni, addig pihenő volt a lövészetben.
– Ez az egy-másfél hónap van arra, hogy ezt a három-négy évet kipihenjem. Természetesen nem lehet, főleg így, hogy most rengeteg helyen megfordulok. Ezt pozitív történésként élem meg, abszolút jól érzem magam közben, főleg, ha majd iskolákba is megyek. Izgatottan várom a gyerekek érdeklődő arcát.
Veronika úgy gondolja, hogy azokat az embereket, akik elértek valamit, akár a sportban, a médiában vagy bármilyen más területen, hajlamosak az emberek idealizálni. – Szerintem a gyerekeknek is nagyon fontos azt megtanulni, hogy mi is emberből vagyunk, elfáradunk és ugyanazokkal a gondokkal küzdünk a hétköznapokban, mint bárki más. Ezt a felnőtteknek is meg kell tanulni, hogy nem vagyunk robotok. Nekünk is lehetnek rossz napjaink, mi is hibázhatunk. A közönség nagyon hálás és nagyon hálátlan is tud lenni: ha szurkolnak neked és eléred azt, amit ők is szeretnének – például egy érem az olimpián, vagy világbajnoki cím –, akkor az egekig tudnak emelni. De ha egy picit is rosszabbul teljesítesz, mint a tőled megszokott, akkor a pokolban égsz el.
Akinek szenvedélye a lövészet
Major Veronika és a pisztoly közös útja 15 évvel ezelőtt, 2009-ben kezdődött.
– Tizenkét éves voltam, amikor követtem az unokatestvéremet a lövészklubba, egy edzésre. Ezért is tartom fontosnak, hogy gyerekek között is népszerűsítsük ezt a sportot, hiszen aki tizenéves, az nincs elkésve nálunk. Nem is szabad 10 év alatt fegyvert adni a gyerek kezébe, és nem azért, mert buta lenne és lelőné a másikat, hanem, mert kell hozzá testi, fizikai erő, hogy ne legyen gerincferdülése a puska alatt.
Forrás: Major Veronika
Veronika szerint Magyarországon és a világon is, fele-fele arányban vannak a női és a férfi, lövők, nem tapasztalja, hogy a férfi mezőny sokkal nagyobb lenne. Sőt, van olyan versenyszám, amikor a nők sokkal többen vannak, mint a férfiak.
A sportolónak különböző edzéstípusokon kell részt vennie, amely a lövészet mellett fizikai edzést is tartalmaz, így a lőállás mellett a konditeremben is megfordul. – Nagyon fontos az állóképesség, úgyhogy a kardiót is bele kell számítani. Nagyon szeretek kerékpározni, futni szoktam a párommal, az edzőteremben, és a városban is. Illetve a szakmai edzés, ami talán a legeslegfontosabb, az, hogy órákat töltsünk a lőállásban. Ez nagyon-nagyon monoton, hiszen a verseny is egy monoton tevékenység. 60 lövést kell leadni egymás után. Agyilag nagyon fárasztó, ezért nem csak a fizikai szempontból nagyon fontos, hogy valahogy más sportban is kikapcsolódjon az ember, hanem fejben is rekreálódni kell.
– 2009-ben, amikor odakerültem a lövész klubhoz, Németh Gyuszi bácsi foglalkozott velem, aki sajnos azóta már nem él. Úgy viselkedett, mint a nagypapánk, nagyon szerettük őt. Lőni is ő tanított, majd amikor elkezdtem futó céllal lőni, akkor már Keczeli Zoltán lett az edzőm. Gyuszi bácsi az első edzések valamelyikén vitte oda a lőlapomat az irodába, Zolihoz: “Zoli, ebből a lányból még lesz valami! Érdemes odafigyelni!” –, ezt mindenkinek, nagyon sokszor elmesélte – idézi fel a korai emlékeket Veronika.
– Nagyon fontos először a helyes technikát megtanulni. Majd ezután egy picit magára is kell hagyni a versenyzőt hogy ezt a maga számára kitapasztalhassa: hogyan kell fölemelni a fegyvert, a saját testéhez viszonyítva milyen tartást érez kényelmesnek, az izmoknak miként kell állnia. Ki kell tapasztalnia a saját viszonyát a pisztolyhoz. Nagyon fontos, hogy ott legyen az edző, megtanítsa a vázat, hogy mit kell csinálni, de az icipici tényezőkre már a sportolónak kell magának rájönnie. Ez nem egy rövid folyamat: nagyon sokféle lehetőség van, kezdve a fegyver súlyának helyezésével. A sportoló az edzővel közösen, gyakran hosszú folyamat alatt találja meg azokat a technikai feltételeket, amivel a legjobb tud lenni, megtalálni azokat a technikai feltételeket, amivel a legjobb tud lenni.
Forrás: Major Veronika
A célos puska az 5,5 kiló lehet összesen. Veronika fegyvere 5 kiló 10 deka. A légpisztoly és a sportpisztoly is másfél kilót nyomhat, de a tapasztalat azt mutatja, hogy nagyjából egy kilósak, pár kis grammocska különbséggel.
– A sport pisztolyom és a légpisztolyom között is körülbelül 1-2 gramm van. Győrik Csabával, a pisztolyos edzőmmel dolgoztuk ki a pisztolyokat, s annyira jól tudtuk összehozni ezeket a technikai dolgokat, hogy valóban alig van érzésbeli különbség a két pisztoly között. Természetesen a légpisztoly és a sportpisztoly egy kicsit más technikát igényel, illetve vannak különböző elemei, de a cél mindig az, hogy nagyjából egyforma legyen. Négy pisztolyom van egyforma a markolattal. Zoli faragott nekem egy markolatot még a légpisztolyos karrierem elején, és azt a mintát elküldtük Németországba egy gyárhoz, aki ezzel foglalkozik. Ők beszkennelték, lemásolták, s végtelen mennyiségben le lehet gyártani ugyanazt a markolat belsőt különböző pisztolyokra. A légpisztoly egy kicsit vastagabb, a sportpisztoly egy kicsit rövidebb, de a belseje mindegyiknek ugyanaz.
Forrás: Major Veronika
Munka és szorgalom
Veronika szerint az olimpiai éremnek egy titka van, mégpedig a rengeteg munka.
– A tehetség önmagában nem elég, mindig kell hozzá szorgalom és kitartás is. Ha nem foglalkozol vele, akkor nem leszel sehol, mert lenyomnak azok, akik lehet, hogy nem tehetségesek, de ott állnak a lőállásban egész nap. Így a tehetség mellé kell szorgalom és kitartás is. Nagyon-nagyon sok munka, hogy az ember a legnehezebb pillanatokban is ott legyen fejben, és tudni kell, hogy ezt most miért csinálja. Mert ha fejben elfáradsz, elpattansz, akkor semmi nem lesz belőled.
A lövészetben nincs kimondott versenyszezon, egész évben futnak a versenyek, januártól decemberig végig, a világ minden táján. Általában szeptember környékén szokott lenni az utolsó világbajnokság vagy világkupa, október-novemberben van a világkupa döntő. S január februárban rendezik a következő évi, első világkupát. – A karácsonyi időszak, amit otthon lehet tölteni a családdal. Minden hónapban van egy nagy verseny, így másfél-két hetet kinn töltök a lőpályán, 4-5 napot pihenek, majd egy hetet edzek itthon, aztán egy hetet Budapesten edzőtáborozok. Amikor itthon vagyok, általában egy edzés van egy nap, majd ez növekszik kettőre, az edzőtáborban pedig tömény dózisok vannak: délelőtt és délután három-három óra edzés és ez csak a lövészet. Ezen kívül jön még a gyógytorna, a sportpszichológus, a fizikai felkészülés, a kardió.
Forrás: Major Veronika
A sportoló is ember, neki is kell a támogatás
Veronika állítja: – Ki kell kapcsolni! – sportolók vagyunk, de az nem azt jelenti, hogy minden izmunk és testtartásunk tökéletes, s mivel én egész nap jobbra nézek, úgyhogy egész nap jobbra ki van tartva a karom, ezért a bal oldalam másként áll, hiszen edzés után nem tudok egész nap balra nézni, így a nyakam beáll, itt rövidül, ott nyúlik. Ezek olyan dolgok, amik hosszútávon az ember életét megkeseríthetik, ha nincsenek kezelve és ebből fakadóan sérülések, problémák léphetnek fel. A tenisz könyökkel sokat bajlódtam, most folyamatosan kordában tartjuk, hogy ne újuljon ki még egyszer. Hiszen, ha egy icipici homokszem is kerül a gépezetbe, azt azonnal meg kell oldani, hogy ne legyen belőle egy nagy probléma.
Forrás: Major Veronika
A profi sportolókat sportpszichológus segíti a mindennapokban, aki mindenben mellettük áll, hiszen a kudarc és a siker is egyaránt terhet ró a versenyzőkre.
– Mindkettő olyan nyomást tesz a későbbiekben az emberre, amit kezelni kell. A kudarcot meg kell gyászolni, a sikert fel kell dolgozni, hogy a következő versenyen is ugyanúgy tudjak ott állni. Sőt, a sikernek van még érdekes aspektusa. Például az előző versenyen jól lőttél, mert sokat tettél érte a lőállásban mentálisan és technikailag is. Ezután elmégy egy másik versenyre, és azon gondolkozol, hogy ‘hú, úgy kell csinálni, mint ott, és akkor’ – de már nem azt fogod csinálni, amit ott csináltál. Csak próbálsz úgy visszaemlékezni, hogy az ment magától és majd azt gondolod, hogy majd ez is megy magától. Pedig nem magától fog menni: mindig tenni kell, dolgozni kell rajta, ott kell lenni fejben.
– Van egy kulcsmondatom, amit sportpszichológus tanított, s főleg a verseny vége előtt, mielőtt kiállnék a lőállásból, és látom, hogy már jól állok, akkor mondom magamnak, hogy: még lövök! – azért, hogy ne eresszem el a gyeplőt, ne hagyjam a lovakat elszaladni, hanem még ott üljek a nyeregben, és tudatosan csináljam végig az utolsó lövés utánig.
Forrás: Major Veronika
Bronzban csillogó Párizs
Veronika 100%-ig biztos volt abban, hogy ott lesz a párizsi olimpián, semmiféle kétsége nem volt ez ügyben, mert tudta azt, hogyha versenyen nem sikerül a kvótaszerzés a világranglistán, nagyon jól áll, hiszen a legtöbb versenyen vagy döntőbe jutott, vagy nagyon közel jutott a döntőhöz, és ezek mind annyi pontot adtak a világranglistára, hogy mindenképpen összejött volna a kvalifikáció.
Forrás: Major Veronika
– Magabiztosan mentem el minden versenyemre. Foglalkozni kellett azzal, hogy amikor nem sikerült, akkor miért nem sikerült, és hogy lehet legközelebb jobban szerepelni. Nagyon sok olyan versenyen vettem részt, ahol tizedik lettem, és nem kerültem be a nyolcas döntőbe, vagy ha bejutottam, akkor éppenhogy lecsúsztam a kvótaszerzésről. Rióban volt az utolsó kvalifikációs verseny. Szombaton volt a légpisztoly alapverseny, nagyon jól bekerültem, vasárnap volt a döntő, ott negyedik lettem úgy, hogy a harmadik kvótát nyert. Hétfőn reggel mentem a sportpisztoly versenyre, egy délutánom volt összeszedni magamat ahhoz, hogy ne kókadtan, lankadtan ücsörögjek a lőállás mögött, hogy jaj, már megint nem sikerült. Hanem igenis tegyem magam oda és keményen küzdjek azért, hogy lehet, hogy tegnap nem sikerült, de majd ma fog! Ezek nagyon kemény küzdelmek, hiszen robot üzemmódba kellett ahhoz váltani, hogy ne befolyásoljanak ezek a dolgok. A robotnak nincsenek gondolatai, érzései, érzelmei, fájdalmai. A robot csak azt csinálja, amit csinálnia kell, arra van beprogramozva. Nekem is egy kicsit át kellett ebbe billenni, ezért utána kvótaszerzés után, nem tudtam és nem is akartam leengedni, mert tudtam azt, hogy a java még most jön, nem lesz leállás augusztusig, dolgozni kell tovább, hogy meglegyen a munka gyümölcse.
Forrás: Major Veronika
– Az olimpiai érem megszerzésekor még mindig a robotban üzemmódban voltam, de eszméletlenül örültem. Ráadásul azt hittem, hogy negyedikként kiestem, mert volt egy rossz sorozatom ott, tettem is le a pisztolyt, már majdnem álltam ki a lőállásból, amikor rápillantottam a monitorra és láttam, hogy szétlövés lesz (amikor a kieső helyen egál van, ez a sorozatlövés dönt a kieső személyéről), akkor már tudtam, hogy most ebből érem lesz. Magabiztos voltam, hiszen eddigi pályám során soha egyetlen szétlövést sem vesztettem el. Egy három találatos sorozattal mentem tovább, úgyhogy maradt a bronzérem, de annak is eszméletlenül örültem.
0-24-ben olimpikon
Forrás: Major Veronika
Major Veronika, amikor éppen nem sportolói szerepkörben van, akkor is azért dolgozik, hogy olimpikon legyen, számára ez teljes életet kitöltő feladat.
– Nagyon szeretek kirándulni, a természetben lenni. Sajnos ez nem mindig adatik meg, és sokan meg is szokták jegyezni, hogy fehér bőrű vagyok, balatoni lányként hogy lehet, hogy nem vagyok leborulva a nyár elején? Nos, a lőállásban állok, oda nem süt be a nap, éjszaka meg nem tudok hol napozni. Úgyhogy én most augusztusban égtem le először.
Olimpia után lánykérés a szerelem városában
Talán minden lány, nő álma, hogy a szerelme egy igazán emlékezetes helyen és időpontban kérje meg a kezét, Veronika életében – ugyan erről ő mit sem sejtett pont így történt ez a feledhetetlen esemény.
Forrás: Major Veronika
– Amikor a párom megtudta, hogy Párizsban lesz az olimpia, akkor kitalálta, hogy ott lesz a lánykérés. Ez két-három évvel ezelőtt történt. Viszont én nem Párizsban versenyeztem, hanem majdnem 300 kilométerre onnan, s a döntő után hazautaztam. Majd néhány héttel később kettesben látogattunk el Párizsba, ahol is felmentünk az Eiffel-toronyba, ő nagyon izgult, hogy minden rendben legyen, de erről én nem tudtam semmit. Csak annyi volt számomra világos, hogy egy bizonyos helyről fotózni szeretne, de oda jószerivel letáborzott egy család és mi csak vártunk és vártunk. Egyszer csak elmentek, ekkor egy úrnak a kezébe nyomtam a telefonomat, hogy legyen szíves csináljon rólunk egy képet. Így végülis én választottam ki az időpontot – meséli nevetve Veronika. – Nagyon romantikus volt és meglepő, hogy az Eiffel-torony közepén, az olimpia évében menyasszony lettem – úgyhogy nagyon jó augusztusom volt minden szempontból.
Forrás: Major Veronika
A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!
:
Nyitókép: Major Veronika – privát
