magyarnemzet.hu/Gőz József Miklós | 2021.11.15. 10:00
Megkezdődött a keszthelyi Balaton-part fejlesztése
Újabb állomásához érkezett a Keszthely Balaton-part városfejlesztési komplex program. Elkezdődött a négy és fél kilométeres partszakaszt magában foglaló keszthelyi Balaton-parti fejlesztés tervezése.

Az európai uniós szintű közbeszerzési eljárás lezajlott, a megvalósítás három részterületére összesen tizenkilenc pályázat érkezett. Ezek közül a parti zóna fejlesztésének nyertese a keszthelyi Forma Tervező és Fővállalkozó Zrt. lett, míg a sport- és szabadidőközpont, illetve sportalközpont megvalósítását pedig a kaposvári Arker Stúdió Kft. nyerte el. A két cég bemutatkozása után alá is írták az erre vonatkozó szerződést. A város arculatát jelentősen megváltoztató munkálatok tervezése – amely mintegy három-négy hónapot vesz igénybe – így elkezdődhet.

A keszthelyi városi strand és környezete fejlesztésének tervezésére kormányzati támogatást kaptak a keszthelyiek. A parti területen a kutyás strandtól Gyenesdiás határáig sétányt, a wellnesszónában a labdarúgópálya helyén komplex szabadidőközpontot terveznek. A KRESZ parkban pedig kerékpáros- és sportpálya lesz.

A fejlesztés eredményeképpen a területet – hasonlóan a város és a Balaton-parti strand között lévő ligethez – teljes mértékben ligetes, fás, árnyékos sétánnyá alakítják át. A már meglévő szabadidős pontokat összekötik az új fejlesztés eredményeivel. Ezt úgy végzik el, hogy minél több helyen közvetlenül lehessen elérni a vízparti területeket, magát a Balatont. E célból kinyitnak egy eddig lezárt, mintegy kéthektáros területet is a közönség számára. (A keszthelyiek itt eddig csak a drótkerítésen keresztül nézegethettek a víz felé.) A szabadidőzónába olyan élményelemeket telepítenek, amelyek segítik a ma még két-két és fél hónapos szezon kitágítását. A fejlesztés végén egy második, zöldvárosközpont alakul ki a Balaton-parton.

Forrás: magyarnemzet.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva