A Keszthelyen a Libás strandon is több száz fecske keresett menedéket, s főként élelmet. Civilek horgász hálóval gyűjtötték a legyengült madarakat és tették őket dobozba.
A fecskék Lengyelország felől érkeztek, a váratlan hideg, esős, szeles idő marasztalta őket. Sajnos többségük nem éli túl az ítéletidőt.
Két napig bírják élelem nélkül, most a harmadik napnál tartanak. Le vannak gyengülve, s egyszerűen éhen halnak, ezért is van a rengeteg tetem.
Voltak olyan fáradt példányok, amelyek már könnyen, kézzel is megfoghatóak voltak. Ők szorulnak a legnagyobb segítségre, hiszen az éhhalál és a kimerültség szélén állnak.
Meleg helyre kell őket vinni és kényszeretetést kell alkalmazni, méretüknek megfelelően, hiszen kikészített ételt nem esznek meg. Ez lehet lisztkukac, ennek híján túró és főtt tojás keveréke (25 dkg túró + 3 főtt tojás), a fehérje pótláson van a hangsúly. Folyamatos etetésre van szükség. Sajnos a faágak felveréséből származó kis mennyiségű felreppenő szúnyog megfogása sokkal több energia a madaraknak, mint amennyit tápanyagot bevisznek belőle. Így minél többet meg kell menteni és táplálni, hogy folytatni tudják az útjuk Afrika felé, amint erőre kapnak.
Éjszakára már nem szabad zavarni a madarakat, mert ettől még inkább elfáradnak. Viszont a következő két napban nagyon fontos a segítség! Így, ha módodban áll madarakat menteni, akkor tedd meg! A tetemek között is meg kell nézni, hogy van-e élő példány. A mai napon több száz madarat gyűjtöttek össze önkéntesek, amelyeket vagy hazaszállítottak vagy a madármentők segítségével jutottak biztonságos, meleg és élelem dús helyre.
A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!
:
Nyitókép, fotók: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu