likeBalaton.hu | 2020.12.04. 09:00
Nyami! Balatoni szaloncukor is a legjobbak közé került
Idén először rendezték meg civil kezdeményezésre az Év Szaloncukra versenyt. A nagy cégek mellett a kisebb hazai gyártók és a kézműves műhelyek is lehetőséget kaptak a megmérettetésre. A keszthelyi Lissé cég a laktózmentes kategóriában szerezte meg a második helyet.

A megmérettetésre az összes hazai gyártó meghívást kapott és szabadon dönthettek, hogy részt vesznek-e, illetve, hogy a teljes szaloncukor kínálatukból hányat indítanak el a versenyben. A szervezők fontosnak tartották, hogy segítséget nyújtsanak azoknak, akik a különböző ételösszetevőkre érzékenyek, esetleg kis pénzből gazdálkodnak, keresik az újdonságokat, vagy a gyerekeknek szeretnének valamilyen szaloncukrot vásárolni.

Az Év Szaloncukra díj mellett a gluténmentes, laktózmentes, cukormentes szaloncukrok, valamint az olcsóbb szaloncukrok közül is megkeresték a legkiemelkedőbbeket.

A legjobb zselés szaloncukor, a legjobb új íz és a gyerekek kedvence extra kategóriaként került be, így ezekben a kategóriákban csak egy győztest hirdettek. A zsűri csapatában ott lehettek néhányan az Év Szaloncukra Facebook és Instagram követői közül, de mellettük a Szeretem a csokit YouTube csatorna videós párosa, a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége, a CÖLI lisztérzékenyeket képviselő egyesület és a Nagycsaládosok Kispesti Egyesületének tagjai és vezetői is segítettek az értékelésben.

Fotó: Mihály Szilvia

 

Az Év Szaloncukra verseny első helyét a kiskunlacházi Demeter Chocolate sós-karamellás szaloncukra nyerte

A sokféle kategória között Az év laktózmentes szaloncukra versenyben az első a Damniczki Cukrászda 2013-ban az Év Fagylaltja díját is elnyerő vörösboros-málna (a szekszárdi Mészáros Pál Pincészet Merlotjával) szaloncukra lett. Ez a szaloncukor vegánok számára is fogyasztható, ahogyan a második helyezett Lissé Fitt rumos-kakaós szaloncukra is. Utóbbiról részletes beszámolóval is jelentkezünk, amelyben bemutatjuk, hogy mi a titka a balatoni édességnek.

A keszthelyi Lissé fitt Rumos-kakaós terméke lett a második legjobb laktózmentes szaloncukor

 

Az összes díjazott:

Az Év Szaloncukra győztesei:
1. Demeter Chocolate – sós-karamellás szaloncukor
2. Kézműves Cukrászda (Gyula) – kókuszkrémes szaloncukor
3. Stühmer – pisztácia krémes szaloncukor

Az Év Kézműves szaloncukrai:
1. Kézműves Cukrászda (Gyula) – mogyorónugátos tejcsokoládés szaloncukor
2. Demeter Chocolate – Irsai Olivér szőlőpálinkás szaloncukor
3. Sulyán Cukrászda – sós-tökmagos fehércsokoládés trüffel szaloncukor

Az Év Cukormentes szaloncukrai:
1. Sulyán Cukrászda – mandulás-aszalt szilvás-diós étcsokis szaloncukor (édesítőszert sem
tartalmaz)
2. Stühmer – mogyorókrémmel töltött tejcsokoládé szaloncukor
3. Tesco Finest – mandulás-csokoládés szaloncukor

Az Év Laktózmentes szaloncukrai:
1. Damniczki Cukrászda – vörösboros-málna (a szekszárdi Mészáros Pál Pincészet
Merlotjával) szaloncukor
2. Lissé – Lissé Fitt Rumos-kakaós szaloncukor
3. Chocco Garden – banánhabos szaloncukor

Az Év gluténmentes szaloncukrai:
1. Upper Bars – belga étcsokoládéba mártott narancsos szaloncukor
2. Majomkenyér – mogyoróvajas szaloncukor
3. Szerencsi – Paleobon mogyorókrémmel töltött szaloncukor

Az Év szaloncukra 499 Ft/100g alatti árkategóriában:
1. Tesco – karamell krémmel töltött szaloncukor
2. Dolcetta – Csendes Éj – Rumos-kakaós szaloncukor
3. Auchan – tejkaramellás szaloncukor

A legjobb zselés szaloncukor: Chocco Garden – meggyes szaloncukra szaloncukor

Az Év Új Íze: Piros Mogyorós – kókusz (egész mogyoróval a közepén) szaloncukor

A gyerekek kedvence: Tesco banános-ropogós és málnás-robbanócukorkás szaloncukor

A keszthelyi Lissé édességgyárat a likeBalaton.hu is meglátogatta, így nemsokára bemutatjuk a díjnyertes terméket.

 

Nyitókép: illusztráció (shutterstock)

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva