likeBalaton.hu | 2024.08.27. 12:00
Reviczky Gábor kapta a Bujtor István-életműdíjat Keszthelyen
Bujtor István-életműdíjat vehetett át a néhai színművész-rendezőről elnevezett filmfesztiválon vasárnap Keszthelyen Reviczky Gábor színművész.

Az idén először a Balaton-parti városban tartott Bujtor István Filmfesztiválra 117 hazai alkotást neveztek be, ebből 84 került a versenyprogramba, 64-et pedig a helyszínen is levetítettek. A négy nap alatt több mint 10 ezer látogatója volt a filmfesztiválnak és kísérőprogramjainak.

A zsűrielnök Ferenczi Gábor filmrendező mellett Stork Natasa színművész, Lutter Imre, Wiegmann Alfréd rendező és Kalász József rendező bírálta el a nevezett alkotásokat.

Az életműdíj mellett Bujtor István-díjat is átadott a család képviseletében Frenreisz Károly rockzenész, zeneszerző. Ezt az elismerést a My Back Story és A döntés című dokumentumfilm, a Vasárnapi emberrablás című kisjátékfilm, valamint a Hat hét című nagyjátékfilm nyerte el.

A kis- és nagyjátékfilmek versenyében a legjobb főszereplőnek Koltai Róbertet és Elek Ferencet tartotta a zsűri, a Meghalni bárki tud című filmben nyújtott alakításukért. A legjobb női epizódszereplő díját pedig Takács Katalin vehette át a Francis látogatása című filmben megformált szerepéért.

Zsigmond Emőke, Szarvas József és Törőcsik Franciska is díjazott lett, de Csobot Adél énekesnőnek a Cicaverzumban nyújtott alakítását is díjazták.

A legjobb kisjátékfilm-rendező díját Benkő Claudia és Magyari Zsolt kapta az 1939 című alkotásért, a legjobb kisjátékfilm pedig a Vasárnapi emberrablás lett.

Díjazták a Keleti Ágnesről szóló dokumentumfilmet is

A legjobb animációs film díját a Kojot négy lelke kapta, a dokumentumfilmek közül az Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes című alkotás érdemelte ki. A dokumentum- és versfilmek kategóriájában a legjobb rendező Pusztai Lőrinc lett Anna örök című versfilmjével.

Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója budapesti otthonában 2023. szeptember 7-én
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A Magyar Hollywood Tanács különdíját kapta meg a Cicaverzum, a Memento Mori – A váci legenda, valamint Az énekesnő című film. A Los Angeles-i magyar filmfesztiválra a Cicaverzum, valamint a My Back Story című dokumentumfilm alkotói utazhatnak versenyfilmesként a zsűri döntése alapján.

Tervezd meg az utazást!



:


Nyitókép: Reviczky Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, az MMA rendes tagja a Pesti Vígadóban 2021. október 22-én
Fotó: MTI/Cseke Csilla

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva