Xénia 2021-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol Filp Csaba volt a mestere.

Ő volt az éveleji keszthelyi időszaki kiállítás egyik ötletgazdája is. A megnyitón egyikük, Burucs Szabolcs zenei tehetségét is megmutatta, a két fővárosban élő művész pedig rövid performance-ával invitálta a közönséget a kiállítótérbe. Már akkor sejteni lehetett, hogy a fiatal alkotó nem kíván megmaradni a táblaképeknél, mostanában inkább installációival, textilműveivel, videóművészetével kíván hatást gyakorolni az emberekre.

Műveiben állandó téma az önmegismerés, az önmagunkkal vívott harc. Egyfajta görbe tükör társadalmunkról, életünkről. Installációival, performance-aival mozgásba hoz minket is, életre kelti a kétdimenziós képeket. Ahogy ő maga fogalmaz: „ úgy is tekinthetünk ezekre a munkákra, mint mozgó festményekre, a síkból kiszakadt, más hordozóval felruházott vizuális térre. Megjelenő figuráim, az érzések társadalmi és egyéni helyzetekre reflektálnak, a rohanással és idővel való harcok, ahol a szorongás, a megfelelési vágy uralkodik.” Xénia mondhatni tudatosan választott pályát, akit elsőre felvettek az egyetemre.

– Azért választottam a festőművész szakot, mert ott sokkal szabadabb világban mozoghatok. Közben belekóstolhattam a szobrászatba is, fél évet töltöttem Olaszországban Erasmus-ösztöndíjjal. Úgy érzem, maximálisan kihasználhattam az egyetem nyújtotta lehetőségeket. A diploma megszerzése után Szegeden és szülővárosomban mutatkoztam be csoportos tárlaton. Emellett jelentkeztem egy másik Erasmus-pályázatra, aminek köszönhetően Bécsben a Knoll Galériában vagyok gyakornok. Hetente ingázok a két főváros között, kicsit kimerítő, de nagyon izgalmas időszak. Művészként nagyon érdekes megtapasztalni, hogy milyen a másik oldalon állni, azaz a műtárgyak értékesítésével foglalkozni, műgyűjtőkkel tárgyalni, aukciókra felkészülni, tárlatokat rendezni. Kiváló gyakorlat az önmenedzselésre. Eközben természetesen művészként is dolgozom, illetve a fővárosban amatőröknek festészetet tanítok. Jelenleg Szentendrén a MANK Galériában vannak műveim, s a júliusban nyíló Groteszk című tárlatra is beválogatták a videómat. (A Kapos ART Képző- és Iparművészeti Egyesület 11. alkalommal szervezte meg nemzetközi pályázatát, aminek helyszíne most a Műcsarnok és a kaposvári Vaszary Képtár lesz. – a szerk.). Június végén egy performance fesztiválon is részt veszek.

– Mi ihlet meg igazán?
– Szeretem az illúziókeltést, azt, hogy egy egyén miként érzékeli magát a tükörben, illetve környezete miként látja őt. A többi művészhez hasonlóan szeretem a klasszikus és modern művészet azon alkotásait, aminek témája az átváltozás vagy az álcázás. Úgy gondolom, az élet a maga körforgásával egyfajta metamorfózis. A néző is tapasztalhatja, ezek a jelmezek szoborszerűek, merevek, arctalanok. A fizikai megjelenés mögött sokszor rejtve marad a lélek. Olyan, mintha ebbe a testbe lennénk zárva. Innen egyetlen kiutat látok, a leképezést, az alkotói munkát. Engem a szokatlan helyzet megteremtése és annak megemésztése foglalkoztat igazán. Az, hogy egy entitás mennyire érzi magát külön a hordozójától és pánikot érez, amikor újra és újra a bezártságot tapasztalja. A megtestesülés a valódi kérdés, amikor a tapasztalatból visszafordíthatatlan bizonyosság lesz. Ez az igazán érdekes, és talán itt tűnik el a valódi egyén, átalakul.

– Hogy érzed, mennyire vevők az emberek ezekre a mozgalmasabb kifejezési eszközökre?
– Úgy érzem, a közösségi médiumok által befogadóbb a közönség, ám sokszor még mindig az újdonság varázsával hat egy-egy installáció vagy performance, legalábbis Magyarországon. Ez Nyugat-Európában jóval elfogadottabb műfaj. Persze Budapest is világváros kulturális szempontból, tényleg nyitottabbak az emberek. Ezen gondolat mentén szerettünk volna Keszthelyen is hasonlót létrehozni, amin azért, úgy érzem még dolgoznunk kellene. A közös tárlat egy jó kezdés volt, de sokkal több munka lenne még ezt a fajta igényes művészetet megismertetni az emberekkel. A kiállítók közül négyen készítettünk egy podcast-et a keszthelyi tárlat zárása előtt. Éppen ezeket a kérdéseket jártuk körbe, hogy merre tovább, illetve hogy egyáltalán van-e tovább. Meglátjuk, milyen folytatása lesz. Én jobbára Hermann Zsófival tartom a kapcsolatot, vele itt Budapesten folytatjuk a beszélgetéseket, amikre vendégeket hívunk, friss témákkal. Eközben folyamatosan tárgyalunk az Andrássy úti Magnet Házzal, jövőre ott is szeretnék tárlatot. Mindent összegezve igyekszem sikeresen helytállni a két fővárosban, a magán- és művészeti életemben egyaránt.

Forrás: zaol.hu