Mihály Szilvia | 2020.09.29. 06:00
Több mint 100 km-t futnak a Keszthelyi-hegységben
Futók szervezik futóknak azt a 108 km-es versenyt, ahol október 3-án a Keszthelyi-hegység legszebb részein haladnak át a versenyzők. Az egész napos futás és a 3000 méteres szintkülönbség leküzdése során lélegzetelállító a panoráma is.

Egy csodát él át a Keszthelyi-hegységben az, aki eljön erre a versenyre mondják a Vadlánról a futók.

Juhász Péterrel, az esemény egyik főszervezőjével és ötletgazdájával beszélgettünk erről a hétköznapi fejjel nehezen értelmezhető teljesítményről. A 108 km-es távon tizenkét Balaton közeli települést érintenek a versenyzők 2020. október 3-án.

A Vadlán szervezés csapatmunka, 10-20 szakaszvezető és 120 önkéntes segít benne évek óta. Ők ügyelnek a biztonságra, az időmérésre, a frissítő pontokra, a hangulatra. Őket minden verseny után vendégül látjuk egy csapatépítésen, ahova meghívunk futókat is, akik beszámolnak arról, hogy élték meg a versenyt. Mi, főszervezők is terepfutók, ultra maraton futók vagyunk, a saját tapasztalatunkat is fel tudjuk használni a szervezés során. Ezen a versenyen mi nem indulunk, de a pálya minden részét jól ismerjük, rendszeresen futunk erre. A mottónk, hogy ezt a versenyt futók szervezik futóknak.

Közzétette: Vadlán Ultra Terep – 2020. augusztus 20., csütörtök

350 fő a maximum versenyzői létszám, így tudjuk biztonságosan és jól szervezetten lebonyolítani a versenyt. Önkéntes alapon, mindent a futókért elven, profi rendezéssel, önköltségen biztosítjuk mindazt, amit mi is szeretünk kapni versenyzőként. A verseny szervezésében kiemelt szerepet vállalt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága és a tizenkét, az útvonalhoz kötődő település önkormányzata, támogatónk a Bakonyerdő Zrt. is.

– Profi terepfutóknak szól a verseny, mi az a pont, amikor egy síkfutó bemerészkedik az erdőbe?
– Van egy evolúciója a futásnak. Ez a sport mindig kéznél van, nem kell alkalmazkodni másokhoz, lehet egyedül is futni. Először a 400 métert, 800 métert próbálják ki, ha gyors valaki, akkor marad az atlétikánál, vagy kacsingatnak a hosszabb távokra.
Maratont és hosszabb távot futni az utóbbi években már divat is lett. Rengeteg futóversenyt szerveznek, egyre több a futó. Kialakul a sportolókban egy belső késztetés, hogy öt km után a tíz km is meglegyen, aztán félmaraton, maraton, ultra távok jönnek, később egyben hat, nyolc, majd tizenkét óra.
Futás közben már az aszfalton kialakul a természethez is egy viszony, ha az útról lekanyarodva erdőkön, mezőkön futunk, egész más impulzusok érnek.

Itt eláll a lélegzeted!
Fotó: Krepsz Zoltán

 

– Ezt az érzést, élményt mutatjátok meg a Vadlánon?
– Igen. Itt van nekünk a Keszthelyi-hegység, ami még egy nem ismert, vagy nem eléggé elismert helye sem a túrázóknak, sem a futóknak. Mi, helyi futók ismerjük, de ritkán találkozunk év közben kirándulókkal és főleg futókkal.
Tavasszal a vonyarcvashegyi Lepke 40-es túrán kívül kevesen vannak az erdőben. Mi nagyon szeretjük ezt a környéket, talán elfogultak is vagyunk, de ezt szeretnénk szélesebb körben megmutatni. Tizenkét Balaton környéki településen halad át a mezőny, útközben van hét kilátó, itt a Rezi vár, a Tátika, a Sztúpa, a magasabb pontokról a Balaton fekszik a lábunk előtt. A futók is azt mondják, nagyon szép ez a táj, jó érzés itt futni, ősszel még inkább beszínesedik az erdő, látjuk a tájat a reggeli napfelkelte során és az esti sötétedéskor is. A hangok, az illatok, a látvány mind-mind hozzátesz valamit a futás öröméhez.

Futás közben a Balatont is látni
Fotó: Krepsz Zoltán

 

– Van idő verseny közben megcsodálni a vidéket?
– Szervezőként és futóként is azt tapasztaltam, ha valaki kitűz egy dobogós teljesítési célt, akkor nincs idő a tájat nézni. Akkor egy teljesítményorientált végrehajtás van, precízen az elterveztet tempóban, az előre eltervezett frissítéssel, grammra pontosan kimérve, végrehajtva; csak a gyorsaság számít. A futók 10 %-a jön dobogós helyért, ők a futásra, a versenytársaikra és nem a tájra koncentrálnak. Rajtuk kívül mindenki más teljesíteni jön, önmagát legyőzni, a szintidő alatt futni, de közben gyönyörködni a tájban. Mondhatjuk, hogy ők örömfutók, nem a dobogó a céljuk, hanem a táv leküzdése.
Van olyan futó, aki jelezte, hogy ő éppen be fog érni a szintidőkre, mert megáll majd útközben fényképezni; ha már rászán egy napot erre a környékre, akkor ő azt szeretné mentálisan is élvezni és megörökíteni.

– Nem egy kijelölt pályán halad a verseny, hanem az erőben, hogy nem tévednek el a futók?
– Ez a negyedik évünk, hogy a Vadlánt rendezzük. Idén már ritkábban szalagozzuk a pályát, mint eddig, azt kérjük a versenyzőktől, hogy figyeljék, kövessék a felfestett turistajelzést. A Keszthelyi-hegységben a Vadlán pálya a kijelölt futóútvonalon halad, fehér alapon fekete futót kell keresni útközben.

A fekete emberke a futóútvonalat jelöli az erdőben
Fotó: Krepsz Zoltán

 

Ha bármelyik szakaszt előre megnéznék a túrázók vagy a versenyzők, akkor a Keszthelyi-hegység turistatérképén látják, merre haladnak majd.
Van egy applikáció, az útvonal nyomvonalát elkészítettük digitálisan, ez telefonra, okosórára is letölthető, és jelzi a futónak, ha letér az útvonalról. Ezt egyre többen használják. Futás közben előfordul, hogy az ember figyelme megoszlik, a kritikus helyekre teszünk szalagot, több helyen az erdészet által is használt, lebomló jelölő sprével is irányítjuk a futókat.

– Mire kell figyelni a meredek szakaszokon, van olyan rész, ami veszélyes lehet?
– A Keszthelyi-hegységben felelősségteljesen tudjuk bevállalni, hogy olyan helyszínen szervezzük a versenyt, amit mi magunk jól ismerünk, ahol rendszeresen futunk. A talaj folyamatosan változik, vagy laza, vagy nagyon meredek, vannak kiálló tuskók, faágak, lehetnek tócsák. Reggel és este már sötét van, eluralkodhat a versenyzőn fáradság, sok minden nehezíti a futók örömét. Nagyon kell figyelni, koncentrálni, de a nehézségek mellett a terep tele van szépséggel, a figyelmesebb futók még az állatokat is észrevehetik az erdőben.

Különleges élmény terepen futni
Fotó: Krepsz Zoltán

 

A versenyzők nem kezdők, van rutinuk a terepfutásban. Tudják kezelni a természetet, rendelkeznek talajfogási tapasztalattal, erőbeosztással, előre meg tudják tervezni a napjukat. Ez már nem a divatfutás, kocogás kategória, ez egy szelektált futókör kellő terep tapasztalattal. Folyamatos egészségügyi biztosításunk természetesen van a rendezvényen, a célnál is, és mozgó egységgel is követjük a futókat.

– Honnét jönnek a futók?
– A rendezvényünk országos szinten ismert a terepfutók körében, Debrecenből, Szegedről, Békéscsabáról, Nyíregyházáról is vannak futóink. Nagyon sok a fővárosi versenyző, és persze a Dunántúlról nagyon sokan érkeznek. Idén a külföldiek a járványhelyzet miatt nem tudtak eljönni, de a 350 fős maximum létszámot annak ellenére is elértük az előnevezésekkel, hogy ugyanerre az időpontra esik a tavaszról őszre átrakott UltraBalaton futás is.

– Ez a kísérőkkel együtt egy szép létszámú vendégkört is ad a régiónak.
– Igen, ezzel a versennyel szezont hosszabbítunk, ha lehet ezt mondani, hiszen október elején az ország minden területéről érkeznek futók akár családostul erre a versenyre. Ők több napot is a Balatonnál töltenek, szállást, étkezést és egyéb szolgáltatásokat vesznek igénybe.

– A járvány miatt kellett bármilyen plusz intézkedést tennetek?
– A futók és a szervezők egészségügyi biztonsága az első, így több változtatást be kellett vezetni. A közös érdeklődés miatt hasonló értékrendű emberek találkoznak, barátságok is születtek az évek során. A versenyzőknek nem csak a futás, de maga a találkozás, a közösséggel való együttlét is öröm, a verseny előtti napon a rajtszám felvétel után egy tésztapartin hosszú beszélgetések szoktak kialakulni. Idén ez elmarad, a szénhidrátpótlást egy csomagban kapják meg a nevezésnél a futók. Előzetesen egy nagyon részletes tájékoztatót is kaptak már, ez segíti a felkészülésüket és a tervezhetőséget. Egy demo asztalon bemutatjuk a frissítő pontot, idén a versenyző nem nyúlhat az asztalhoz, mint a korábbi években, önkénteseink adják át, amit kérnek. Banán, különböző sós dolgok, keksz, olívabogyó, sajt, mazsola is szerepel a bőséges kínálatban.

Te futnál erre?
Fotó: Krepsz Zoltán

 

A kulacsokat is mi töltjük, minden frissítő asztalon lesz kézfertőtlenítő, az önkéntes segítőink maszkban, kesztyűben lesznek. Nagyobb tömeg csak a rajtnál szokott lenni, a mezőny elég hamar szétszakad. Idén a reggel hatos rajt zónákra osztva lett kijelölve. Így egyszerre tudunk rajtoltatni, de egy hosszú sávban elosztjuk a versenyzőket. Azt kérjük a futóktól, hogy akik a dobogóért küzdenek, ők álljanak előre, mögöttük rajtolnak a komoly időt futók, az örömfutók hátrébb, egy-két perces késéssel indulnak. De 50 és 108 km-en nem ezen múlik az idejük, számos tényező van, ami ezt még javíthatja, ronthatja.

– Mennyi idő kell ehhez a távhoz?
– A 108 km-es távra három ezer méter a szintemelkedéssel 18 óra a szintidő. Reggel hatkor indulnak, és éjfélig kell megérkezni a versenyzőknek. Ez azt jelenti, hogy átlagosan óránként kell 6 km-t megtenniük ahhoz, hogy biztonságosan célba érjenek. Három időkaput is bevezettünk, ha valaki ezekre nem ér oda az előre megszabott időintervallumon belül, az nem folytathatja a versenyt. Ez az ő biztonságuk miatt van így, már sokszor lefutottam ezt a távot, tudom, hogy mikor van az a pont, amikor csak az egészségük kockáztatásával folytatnák a versenyt.

Van néhány nehezítő tényező a terepen
Fotó: Krepsz Zoltán

 

Ahogy halad előre a verseny, zárjuk a különböző szakaszokat. Van egy söprögető csapat, aki kontrollálja, hogy senki ne maradjon az ösvényeken, aki eltévedt volna. Minden ponton regisztráljuk a versenyzőket, fél óra eltéréssel mindenkiről tudunk mindent. Ha idehívunk ennyi futót, és elküldjük őket az erdőbe, sötétben indulnak, akkor is érkeznek, az ő biztonságuk a legfontosabb, erre ügyelünk a szervezésnél, ezért készítünk elő mindent nagyon aprólékosan. A szakaszvezetők nagyon részletes tervet, feladatlistát kapnak, ebben szerepel minden távolság, szintemelkedés, térkép, időlimit tábla, hogy meddig van nyitva az állomás, GPS koordináták, napfelkelte-napnyugta időpontjai. Ők is és a versenyzők is előre tudnak minden fontos információt.

– Mi a pályacsúcs?
– 108 km-en 10 óra 8 perc, ez egy világszínvonalon is elismert teljesítmény, Muhari Gábor tartja, ő többszörös csúcstartó, Guinness-rekorder futó.
Hölgyeknél 12 óra 18 perc a legjobb idő, ezt Nagy Tünde futotta, aki a saját rekordját döntötte meg az előző évben. 12 óra környékén nagyon kevesen tudnak beérni a célba, ez óriási eredmény. A pályacsúcs megdöntője minden évben pénzjutalmat is kap, ez is motiválhatja a futókat.

Nézd meg a Vadlán útvonalán készített képeket:

Mi az a Vadlán?
A terepfutó verseny elhalad hazánk mind a négy Vadlán-likja mellett. Ezek különleges bazalt barlangi képződmények a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén Nagygörbőn, Reziben, Gyenesdiáson és Válluson.
A Vadlán-likak víz által kivájt, egyetlen nagy teremből álló barlangok, nevüket egy titokzatos vad leányról kapták.
Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva