Ez volt az első esztendő a covidos évek után, amikor teljes egészében nyitva lehetett, és egészségügyi korlátozások nélkül zajlott az élet a múzeumban. Így a rendes kerékvágásba visszarázódva sok rendezvény tarthattak a múzeum falai között.
— Sokan kerestek minket rendezvényhelyszínként is, és a múzeum látogatók is visszatértek — mondja Németh Péter. — Sőt, a nyár a covid előtti, 2019-es bázisévhez képest is jobb volt. 26 ezer főnél több volt a látogatószám. Ebből a jó alapévből építkezve a ’23-as évvel is optimisták vagyunk.
Optimista jövőkép
— Tavaly nyitottunk egy nagy időszaki kiállítást a Magyar Géniusz program keretében, az „Igaz vót ám — egy vállusi summás asszony mesevilága” című tárlatot. A kiállítás 2024. január végéig lesz látható. Ehhez kapcsolódik és megvalósul egy mesejátszótér is most tavasszal — mutat ki a mellettünk álló építkezésre az igazgató úr. — A tárlatban megjelenő meséket a ’70-es években dr. Petánovics Katalin, a Balatoni Múzeum néprajzkutatója gyűjtötte össze, dolgozta fel és publikálta. Erre épül a mostani kiállítás. Ezt dolgozza fel a jelenlegi tárlat. Úgy gondoltuk, hogy ez csak egy időszaki kiállítás lesz. De legyen valami állandó is, és kapcsolódjon a Balatoni Múzeum állandó tárlatához is – ahol az első terem a Balaton keletkezését mutatja be, s amelyhez rengeteg monda is kapcsolódik – egy tematikus játszótér létrehozását határoztuk el. A Balaton keletkezésének mondája fog életre kelni. Itt, a múzeum mellett, mindig is volt játszótér, más volt eddig is mint a környékbeliek, és más is lesz.
A tudományos munka területén is pörgős volt az év, hiszen megvalósult egy „A házi gyümölcspárlatok értelmezése és kultúrája a 20. század közepétől napjainkig” című tudományos pályázat is, ami 8 millió forint támogatásban részesült.
— Ez a kutató munka folyik — folytatja Németh Péter —, a néprajzos kolléganő ezen dolgozik, kutat, publikációkat ír. Ennek a végkimenetele lesz majd év végén egy tudományos konferencia, amely csatlakozik a Balatoni Múzeum jubileumi évéhez is. A megyei tudományos élet szakemberei tartanak majd előadásokat, a konferencia másik része pedig a pálinkához csatlakozik. Az ehhez kapcsolódó korábbi tárlatunkat továbbra is vándoroltatjuk, most éppen Devecserben van.
A régészetben is jeleskednek
— Nem is emlékszünk olyan évre, amikor ennyi régészeti munkát kellett elvégezni. Ez talán annak is köszönhető, hogy a covid után mindenki egyszerre akart építkezni, beruházni – sorolja az okokat az igazgató úr. – Illetve, elértek olyan szintre az állami beruházások is, amikor már ránk is szükség volt, mint régészeti tevékenységet végző intézményre. Ezek közül a munkák közül a Fenékpuszta környékén zajló ásatások emelkednek ki. Egyik fele, ami a kötelező érvényű kutató munka, a másik pedig a sok évre visszatekintő nemzetközi ásatás. A Lipcsei Egyetem, dr. Heinrich-Tamáska Orsolya vezetésével, a Göcseji Múzeum, Havasi Bálint vezetésével és a Balatoni Múzeum összefogásában dolgoztunk kinn. És bízunk benne, hogy ha idén nem is, de jövőre folytatódik a munka.
Jubileumok éve: 2023
Akár az országos, akár a keszthelyi felhozatalt nézzük, az idei év nagyon sok jubileumot rejt.
— A Petőfi 200 emlékévhez is csatlakozunk, hiszen van egy nyertes NKA pályázatunk, amely a Szendrey-Petőfi Keszthely munkacímet viseli – avat be minket a részletekbe Németh Péter. — Szeretnénk ezt megvalósítani. A támogatói okiratot várjuk csak, és belevágunk a kiállítás építésébe. Petőfi Sándort Szendrey Júlián keresztül mutatnánk be. És Szendrey Júliát is szeretnénk úgy a nagyközönség elé tárni, ahogyan kevesen ismerik.
Az egész nyarat átszövi majd ez a tárlat, tehát a szezonra ezzel készül a múzeum, és várja a látogatókat.
— Tavasszal, a nagyhéten nyitjuk Bereczki Csaba népi iparművész életmű kiállítását — kanyarodunk a legközelebbi programeseményhez. — Keszthelyen az alkotóházak megalakulását, megindulását a ’70-es években, a Balatoni Múzeum néprajzosa, dr. Petánovics Kati néni istápolta, és a mai napig a népi iparművészek – legyen az tojáskarcoló, népi hímző – mind-mind visszatérnek hozzánk, és a gyűjteményünkből merítenek ihletet, tudást. A nyár elején ezt a tárlatot kibővítjük még a helyi alkotók tárgyaival is. Mozgó, élő, változó kiállítás lesz. S, hogy az érdeklődők fotóanyag nélkül se maradjanak, egy kisebb tárlatot is tervezünk a nyárra, barlang fotók lesz a téma. Takács Ferdinánd szervezésében misztikus barlang fotók lesznek falon a Múzeumban.
Ősszel, legkésőbb október közepén szeretnék megnyitni a Balatoni Múzeum jubileumi kiállítását, hiszen a Balatoni Múzeum idén 125 éves.
— Erre egy nagy attrakcióval készülünk. Szerenénk az elődök előtt tisztelegni — vázolja a jubileum terveit Németh Péter. — 2024 őszéig, tehát bő egy évig lesz látható. Egy kötet kiadásán is dolgozunk, melyben a legszebb, legértékesebb, ritka, csak Keszthely térségére jellemző tárgyakat mutatjuk be, illetve a gyűjteményi egységeinket. Ez a kiadvány részben hiánypótló is, hiszen a múzeumról nem jelent meg a nagyközönségnek szóló munka.
Rend a lelke mindennek
A múzeum jelenleg egy nagy raktár rendezésben van, ez segít a kollégáknak, hogy a gyűjtemény minden darabja átmenjen a kezük között.
— Mindig a látogatói szemszögből nézzük a múzeumot, de nekünk látnunk kell azt is, ami nem látogatható részen van. Az elmúlt év végén a helytörténeti gyűjteményt teljesen kipakoltuk, falakat bontottuk ki, hogy a műtárgyvédelmi szempontokat jobban szem előtt tartva, illetve a teret jobban kihasználva tudjuk a gyűjteménytárgyakat elhelyezni — meséli lelkesen az igazgató. — Így több, mint 10 000 tárgyat mozgattunk meg. Most a bútorzat visszahelyezése történik és a tárgyak elhelyezése van folyamatban.
Ezek a helységek, ahol a gyűjtemény e része van, itt korábban szolgálati lakások voltak. Vizesblokkokkal, közfalakkal, szobával, konyhával. Ahogy ez már használaton kívülre került, a gyűjtemény pedig gyarapodott, raktárként kezdték használni ezeket a helységeket.
— Most új villamoshálózatot kapott ez a helység — folytatja Németh Péter —, mert most már egy helységről beszélünk az átalakítás után. Ami eddig nem volt, mert a turisztikai projektek mentek jobbára, arra sosem volt pályázati lehetőség, hogy hátteret, az infrastruktúrát, az épület azon részét fejlesszük, ahová nem tér be látogató, viszont a gyűjtemények pedig ott helyezkednek el. Így füstérzékelőket is tudunk ide telepíteni, s ezt, régészeti munkáinknak köszönhetően, mind önerőből tesszük.
Ezt a nagy háttérmunkát az idei évre is tervezik, szeretnék a további raktárhelyiségeket, a könyvtárat, és az irodák a villamoshálózatát lecserélni.
A kultúra élmezőnyében
- január 22-én a Pro Cultura Keszthely kitüntető díjat vehette át a Balatoni Múzeum.
— Én csak átvettem, de ez az elmúlt 125 év múzeumi dolgozóinak, munkatársainak is szól, feléjük is egy elismerés a város vezetése részéről ez a díj, hiszen nagyon sokan tettek azért, hogy ez a múzeum működjön. Éljen, fejlődjön és a tudást, az információkat át tudjuk adni az újabb és újabb generációknak — foglalja össze meghatottan Németh Péter a kitüntetés kapcsán gondolatait. — Korábban kaptunk többféle díjat, hiszen kiemelt szakmai elismerés az Év Múzeuma-díj 2011-ben, a Podmaniczky- díj, szakmai munkáért, múzeumpedagógiáért, a Családbarát szolgáltató hely is egyfajta elismerés. Az év honlapja díj is azt a fajta munkát dicséri, amit mi a honlap fenntartása, működtetése terén végzünk. De ezek a díjak kötelezettséggel és felelősséggel járnak, hiszen azt a szintet fenn kell tartani, ami miatt megkaptuk. Nem lehet hátradőlni, megelégedni, hanem mindig azt kell nézni, hogyan lehet még jobbá tenni, hogyan lehet fejlődni és előre lépni. Miként lehet élményszerűbb kiállításokat megrendezni.
Már lehet jelentkezni a Balatoni Múzeum nyári táboraira, amelynek keretében is mindig újat és újat szeretne nyújtani a múzeum a gyerekek számára azzal a háttértudással, amivel rendelkeznek a Balatoni Múzeumban.
Keszthelyre tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!
: