Keszey Ágnes | 2019.06.16. 17:00
Zenei és gasztronómiai ínyencségek
Három színpad – három különböző zenei stílussal, hazai pincészetek és nemes nedűik – július 5.-7. között rendezik meg a nyugat-balatoni térség egyik legkiemelkedőbb rendezvényét, a KeszthelyFestet.

Mediterrán hangulat, fények, illatok, ízek, dallamok kavalkádja – július első hétvégéjén, KeszthelyFest idején ismét pezsgéssel, zsongással telik meg a Balaton fővárosának patinás, történelmi belvárosa. A Balaton nyugati csücskének egyik legjelentősebb fesztiválján jól megfér egymás mellet az „egyszálgitáros” utcazenész és a „nagyszínpados” sztárfellépő. A Festetics-kastélytől a Fő térig egymást követik a programok: több színpadon is szól majd a zene. Sétáljunk egy kicsit végig képzeletben az útvonalon, hogy a fesztiválra érkezvén már jól ismerjük a kínálatot!

– Az Amazon Látogatóközpontban lévő színpadon a MOL Nagyon Balaton programjai nyújtanak szórakozási lehetőséget. Ez egy fiatalos udvar, feltörekvő zenekarokkal. Itt nincs stílusbeli megkötés: itt lesz többek között a Magashegyi Undergrand és az Anima Sound System – kezdte a kalauzolást Osvald Bálint, a KeszthelyFestet szervező Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatóhelyettese.

 

A Sétálóutcán két helyszínen is megállhatunk zenét hallgatni: lesz egy akusztik, s egy jazz színpad.

 

 

– Vannak visszatérő fellépők, s bemutatkozási lehetőséget adunk a helyieknek is. Mindezek mellett újdonságokkal is várjuk a közönséget. Myrtill és a Swinguistique koncertjét pár éve egy hirtelen zápor félbeszakította – ők újra eljönnek. A Farkas Gábriel Band még sosem járt itt – mindkét formáció a jazz színpadon lép fel. Az akusztik zene kedvelőit pedig többek között várja több duó: a Sage Acoustic, a Kéméndi-Gráf, s a Merry go round.

 

A KeszthelyFesten a Bor összehoz Keszthelyen rendezvény is várja a vendégeket. A Sétálóutcában és a Fő téren a hazai történelmi borvidékkel ismerkedhetünk: húsz pincészet kínálja borait.

 

Caramel is fellép a KeszthelyFesten

 

S ha már a dallamok kíséretében, talán táncos lábbal, s kezünkben a jófajta nedűvel teli borospohárral a Fő térre értünk, pillantsunk be kicsit a nagyszínpad programjába!

– A péntek kicsit fiatalosabb, bulisabb lesz a The Carbonfools-al és az Irie Maffiaval. Szombaton Caramell jön, a napot a Bagossy Brothers Company, a fesztivált pedig vasárnap a Hooligens zárja – sorolta a programokat Osvald Bálint.

 

 

A Várkert pedig a gyermekeké lesz: itt játékok és nekik szóló programok szórakoztatják őket.

 

A Várkert a gyerekeké lesz

 

Az esti órákban fényfestésben gyönyörködhetünk. Mindezek mellett a fesztiválozók zalai és környékbeli kézművesek portékái közül válogathatnak, akik pedig megéheznek, azokat a hagyományos magyar gasztronómiát felvonultató pecsenyés és a modern street food irányvonalat követő BBQ food truck is várja finomságaival. S arról még nem is szóltunk, hogy KeszthelyFest minden programja ingyenesen látogatható.

Keszey Ágnes

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva