A DDRF Symphonic Band mini koncertje
Helyszín Keszthely, Fő tér
Időpont

Tíz évvel ezelőtt alakult meg a DDRF Symphonic Band – akkor 35 fős fúvószenekarként. Mára százhatvanan vannak és bebizonyították: amit ők tudnak a fúvószenéről, azért mindenkinek érdemes a koncertterembe bemenni! Nyári koncertjeiken monumentális hangzás, fergeteges hangulat várható.

Az első évben harmincöten gyűltek össze a Balaton déli partján együtt fújni

A zenekar létszáma az évek alatt egyre nagyobbra duzzadt. A harmadik évtől a résztvevőket korosztály szerint bontani kellett, így alakult meg a DDRF Symphonic Band utánpótlás zenekara, a DDRF Mini. Az idén pedig százhatvanan fújják tele Barcs, Keszthely és Szigetvár koncert- és próbatermeit július 29. és augusztus 4. között.

A zenekar vonzereje, páratlan színvonala önmagáért beszél. A zenekar alapító-karmestere, Tóth Bence büszke rá, hogy még azok a profi zenészek is, akik egyszer belecsöppentek ebbe a fajta zenélésbe, visszatérnek, hogy újra a zenekarral fújhassanak. Ez a lelkesedés, szakmai igényesség, kivételes hozzáállás alapvetően határozza meg a zenekar színvonalát és a koncertek utánozhatatlan hangulatát.

Latin zene és hamisítatlan jazz

A fúvósegyüttes elhivatott a klasszikus és modern fúvószene élményszerű megismertetésében. És abban, hogy visszaadja a csak magáért való zenélés örömét. Itt nincs teljesítménykényszer, van viszont motiváló közösség, felszabadult légkör, mellette fegyelmezett, magas szintű munka. Az egyhetes próbafolyamat a résztvevőknek nemcsak hosszantartó zenei motivációt jelent, de közben erősödik az egymásra figyelés képessége is.

A DDRF Symphonic Band projektzenekarként működik – egy évben kétszer áll össze táborozni, koncertezni. A tagok között az amatőrök mellett hivatásos zenészek, profik, zenetanárok is játszanak. Noha nem egyszerű dolog 160 táborlakó szállását, étkezését, koncertre jutását megszervezni, vagy épp próba- és koncerttermeket találni, de a zene szeretete annyira összekovácsolta a csapatot, hogy tűzön-vízen át hozzák létre azt, amiben hisznek. Emiatt megannyi áldozatot vállalnak akár időben, pénzben, logisztikában, gyakorlásban.

A zenekar inspiráló légköre a közönségre is rendre átragad. Idei koncertjeikre latin zenével, hamisítatlan jazz-el készülnek, a lelkükben gyerekek pedig előre örülhetnek a Szépség és a szörny zenéjének.

Fotó: DDRF

 

Nyitókép: DDRF

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva