Rómeó és Júlia a Kiev City Balett előadásában
Helyszín Keszthely, Fő tér 3
Időpont
Biztosak lehetünk abban, hogy nem mindennapi, hagyományőrző, eredeti klasszikus balettelőadás részesei lehetünk, ahol a legjobban képzett táncművészek kalauzolnak el minket a Rómeó és Júlia varázslatos történetébe.

A keszthelyi színház bérleten kívüli előadása a csodaszép romantikus történetet mutatja be a világ leghíresebb balett táncosainak közreműködésével.

A Kiev City Balett számos elismerést tudhat magáénak. A közel kétszáz évvel ezelőtt megalakult киевськй муниципапьний театр / Kijevi Állami Színház kiváló táncművészei évről évre kiemelkedő és profi produkciókkal örvendeztetik meg a közönséget. A méltán híres társulat Magyarországra látogat és a Balett történelem egyik legnagyobb klasszikusában a Rómeó és Júliában láthatjuk kiteljesedni a felülmúlhatatlan táncművészek tánctudását. A több mint 40 főből álló csapat ebben az évben közel 50 alkalommal lép fel Közép Európában.

A táncművészek szakmai tudását mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy Oroszország és Ukrajna legjobb mestereinek tanítványai alkotják a csapatot, akik csak egy hosszas előválogatás után lehettek tagjai ennek a neves együttesnek. A tánctársulat hazai szereplői mellett a külföldről (Japán, USA, Grúzia,) érkezett legkiválóbb táncos szólisták közreműködnek az együttesben, akik nívós nemzetközi balett versenyeken is bizonyították rátermettségüket.

A balett együttes élén 1998-tól – 2005-ig Valery Kovtun majd a későbbiekben Victor Litvinov állt. Jelenleg a híres, kitüntetett ukrán táncművész Ivan Kozlov igazgatja a világhírű társulatot. A nemzetközi palettán is óriási sikert aratott együttes fesztiválokon, és Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Svájc, az Egyesült Királyság, Szlovénia, Románia, Japán, Kanada legnagyobb színpadai után most Magyarországon teszi tiszteletét.

Jegyár: 5.900, 6.900, 7.900 Ft

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva