Mihály Szilvia | 2021.09.20. 14:00
Emberi komédia a Balatonnál
A káli Stonehenge néven is emlegetik a Kővágóörs és Köveskál közötti domb tetején álló, robosztus szoborcsoportot, túrázz velünk, megmutatjuk a különleges alkotásokat.

Figyelmes utazó az autójából is megpillanthatja a két település, Kővágóörs és Köveskál között magasodó Emberi komédia nevű szoborcsoportot, ha bicajjal tekersz az úton, biztosan észreveszed, ha pedig a Theodóra tanösvényen haladsz, ki sem térhetsz előlük a nyolc kilométeres körséta során.
Kissé hűvösebb, felhős időben is lenyűgöző látvány fogad bennünket.

Uralják a tájat
Fotó: Mihály Szilvia

A Kornyi-tó partján álló alakok vigyázó tekintetükkel belátják a távoli tájat is, mellettük állva eltörpülünk, és végtelennek tűnik a horizont. Talán ezért fedi annyi misztikum ezeket a különleges formákat.

Eltörpülünk a hatalmas szobrok alatt
Fotó: Mihály Szilvia

Kattints ide, és olvasd el, mit tudtunk meg a rejtélyes szobrokról.

Veszprémi Imre 1986-ban acélcsőből és mészkőből készítette a 240, 280, 340 és 360 centiméteres figuráit, a négy alaknak az Emberi komédia nevet adta.

Emberszerű arcok fürkészik a tájat
Fotó: Nagy Lajos/ veol.hu

A szobrokhoz vezető kis ösvények mellett, sőt, az ösvényen is ürgelyukakat látunk, a talajban valóságos labirintusrendszere lehet az apró állatoknak. A fűben mezei virágok, méhek, és ganajtúrók is szép számmal vannak.
Ha kényes túrázó vagy, készülj fel az őz és szarvasürülékek kerülgetésére, a vadak a szoborcsoport alatti tóra járnak inni, nem csak a lábnyomukat hagyják itt.

Számtalan élőlény lakja a vidéket
Fotó: Mihály Szilvia

A szobrok alatt fekszik a Kornyi-tó, mely valóságos madárparadicsom, a nádassal szegélyezett tavacskába kisebb karsztforrások és a csapadék szállítja a vizet, jelenleg elég alacsony a vízállása, időnként akár ki is száradhat, de nagyobb esők után újra feltöltődve csillog a víztükre.

A Kornyi-tónál őrt álló szobrok ma már a táj részei
Fotó: Tóth B. Zsuzsa / veol.hu/ archiv

Ma már kis parkoló is vár az út mellett, itt hagyhatod a kocsidat, és néhány száz méteres séta után elkészítheted a közösségi médiában is népszerű szobrokkal a saját fotódat.

Fotó: Nagy Lajos/ veol.hu

Az út túloldalán egy hatalmas tölgyfa alatt padok és asztalok csábítanak piknikezésre.

Az egyik legnyugisabb piknikhely
Fotó: Mihály Szilvia

Nyugodtan elindulhattok a szobrokhoz gyerekekkel és kutyával is, a kicsik imádni fogják, hogy szaladgálhatnak, de a négylábú társat tartsátok pórázon, nehogy egy ürge után eredjen.

Érdemes a séta után a közeli kővágóörsi Kőhátat is felfedeznetek, nem is kell autóba ülnötök, az alig két kilométerre levő hatalmas kövekhez húsz perces sétával juthattok el.

Nézzétek meg az Emberi komédiát:

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva