veol.hu / Szijjártó János | 2021.10.26. 14:01
A Kopasz-hegyről nyílik a Balaton-felvidék egyik legszebb kilátása
A Kopasz-hegy Mindszentkálla fölött emelkedik, s a nevéhez mérten kopár tetejű hegy, amelynek 330 méteres legmagasabb pontjáról a Balaton-felvidék egyik legszebb kilátása nyílik. Elénk tárul a Balaton, tiszta időben egészen a somogyi partokig is ellátni. Aki szeret túrázni, annak „kötelező” legalább egyszer meglátogatni.

Viszonylag kevéssé ismert hegyről, magaslatról van szó, s bár nem élek különösebben messze a helytől, mégis elég későn érett meg bennem a gondolat, hogy meglátogassam a Káli-medence e szép részét. Az előzményekről annyit tudtam, hogy a hegytetőn a hetvenes évek elejéig egy tufabánya működött, s a lépcsőkön az itt dolgozók közlekedtek. Igazából egy itt élő, egykori gimnáziumi osztálytársam fotója indította el a fantáziámat – írja a veol.hu munkatársa. A képen egy meredeken felfelé vezető lépcső látszott, ami „eltűnt” a semmiben.

Már akkor erős késztetést éreztem, hogy a lépcső folytatását is megismerjem. Pár nappal később autóba ültem, és Mindszentkállára hajtottam. A templom mellett, a balra kanyarodó úton lehet a célt megközelíteni, s ami nem mellékes, a parkolásra tágas hely áll rendelkezésre. Az autóból kiszállva mindjárt látható balra az előttünk magasodó Kopasz-hegy, tetején az évente cserélt nemzeti lobogóval. Elindultam felfelé, de muszáj volt tennem egy kis kitérőt, ugyanis a Kopasz-hegy lábánál található a román kori alapokra épült, gótikus szentélyű templomrom, amelynek története máig nem tisztázott. Ettől függetlenül jó kiindulópont a magaslatra irányuló élménydús kirándulás előtt. Nem beszélve arról, hogy fotótémaként is kiváló.

A templom mellett, a balra kanyarodó úton lehet a célt megközelíteni Fotó: Szijjártó János/Napló

A területet egyébként korábban legeltetésre használták, így a hegy szinte teljesen kopasz volt, innen ered a név is. Azonban a legeltetés háttérbe szorulásával terjedni kezdett a fás szárú növényzet, nagy kiterjedésű cserjések és sűrű, fás ligetek alakultak ki – olvasható a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kihelyezett információs tábláján. A megőrzendő értéket itt a gyepek, a fás legelők, erdők alkotta összetett élőhely adja. A sokszínű élővilág mellett a tetőre vezető meredek út is érdekes, izgalmas, s a túrázó jutalma végül a pazar kilátás. Az első szakasz egy viszonylag jól járható, kitaposott, illetve füves ösvény, ami aztán egy lépcsőbe torkollik.

Az első szakasz egy viszonylag jól járható, kitaposott, illetve füves ösvény, ami aztán egy lépcsőbe torkollik
Fotó: Szijjártó János/Napló

A lépcső pedig felvezet az égbe, vagy legalábbis egy olyan magaslatra, ahonnan szemrevételezhető az összes környékbeli tanúhegy felülnézetből. Mindszentkálla, Szentbékkálla és nem utolsó sorban a Balaton vize is megcsillan a távolban. Igazából az ember csak forgatja a fejét, nem lehet betelni a látvánnyal. Érdekesség, hogy Mindszentkálla község önkormányzatának képviselő-testülete 2013-ban döntött a Mindszentkállai Települési Értéktár létrehozásáról. Az értéktárba – nem meglepő módon – elsőként került be a Kopasz-hegyre vezető lépcső. Megjártam a lépcsőt, immár többször is, a fokok fel- és lefelé is járha­tóak, persze kisebb törésekkel, de ki kell emelni, hogy mind a 277 lépcsőfok ép, járható, a turisták és kirándulók előszeretettel használják.

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva