A mosóházak a Káli-medencére jellemző építmények, a vidéken számos forrás fakadt, melyek vízét kertek öntözésére, állatok itatására, ivóvíz nyerésre és persze mosásra is használták.
A csörgedező patak talán rásegített az asszonyoknak a mosás hatékonyságára, mai szemmel nehéz elképzelni, hogy talicskán vagy a fejükön kosárral hordták ide a vászonneműt, hogy azt tisztára mossák. Házi szappant használtak ugyan, de sem vizet melegíteni nem volt lehetőségük, sem a ma megszokott kényelmes gépek nem álltak a rendelkezésükre.
Fotó: Mihály Szilvia
A mosószappanhoz a disznóölésnél nyert zsiradékot lúgkővel forralták fel, a fehérneműt és az ágyneműt ilyen szappandarabokkal főzték fel otthon, a mosóházba csak öblíteni vitték ezeket. A mosóházba vitt többi ruhát ott szappanozták, majd sulykolták és öblítették, a ruhák kicsavarása sem lehetett egyszerű feladat. A nedves ruhát aztán hazacipelték, és mángorlóval simára hengerelték a köveskáli asszonyok.
El tudjuk képzelni, hogy nem gombnyomásra indul el a mosógép, és centrifugázás után vagy már szárító funkcióval kiegészítve kapunk illatos, friss, tiszta ruhákat?
Fotó: pixabay
Ma eszünkbe sem jut, hogy a mosásnak szigorú rendje volt, és számos hiedelem is fűződött hozzá. Úgy gondolták, hogy aki pénteken mosott ruhát hord, abba belecsaphat a ménkű, vagyis a villám. Éppen ezért pénteken nem mostak, de vasárnap és egyházi ünnepeken sem. Luca napján, halottak napján és Borbála napon is tilos volt mosni. Azt gondolták, mosásra a legjobb nap a kedd és a szerda.
Megdöbbentő, de a köveskáli asszonyok ezt a mosóházat egészen a vezetékes víz bevezetéséig, 1977-ig használták – tudtuk meg az arkánum.hu-n digitalizált Száz magyar falu című műből.
„Már egy 1589-es határmegjelölésben is szerepel a csörgedező forrás elnevezés, kúttá alakítása az 1820-as évek végén történhetett meg. Rendkívül bőséges vízhozama miatt a falu legfontosabb közkútja volt, amelyből a visszaemlékezések szerint kézzel merítették a vizet, ez magas vízszintről árulkodik. Nemcsak ivóvizet adott a környéken lakóknak, hanem az állatok itatását is ellátta.”
Köveskálon a forrásokra mosók, mosóházak települtek, a legegyszerűbb, mosásra szolgáló alkalmatosságok a mosógödrök voltak, amik szabadon álltak, ezért időnként tisztítani kellett őket.
Ennél kényelmesebb volt falazott, tetővel ellátott mosóházban mosni. Ezek az épületek szolgáltak az állatok itatására is, a külső falsíkokon favályúba lehetett merni a vizet. A mosónak nem volt nyugati fala, így a felesleges víz könnyen elszivároghatott a közeli káposztáskertekbe.
Fotó: Mihály Szilvia
„Ez a mosó téglalap alakú medence volt, amelynek járószintjét fehér terméskővel rakták le. A medence két hosszanti oldala mentén lévő, padkaszerű peremen egy-egy gerenda húzódott. Rájuk a bejárat mindkét oldalán harminc-negyven centiméter széles, háromujjnyi vastag deszkapallókat helyeztek el keresztben a vízszint felett. Ezekre ráállva sulykolhatták, öblögethették a fejükön kosárban vagy melencében (fából készült tál), illetve talicskán, esetleg szekéren odavitt vászonholmit az asszonyok. A kútházba az íves bejárati nyíláson lehetett bejutni, két lépcsőfokról pedig a mosó pallójára léphettek. Utóbbinak a maival megegyező bejáratát az állatok elől lécajtóval zárták el.”- olvashatjuk.
Fotó: Mihály Szilvia
1935-ben a megnövekedett vízszint miatt a mosóházat átépítették, megemelték a járószintet, új kifolyónyílásokat építettek, és lebetonozták a mosásra szolgáló medencét is.
Nézze meg a mosókútnál készített képeinket:
Készítette: Mihály Szilvia
Forrás: arkanum.hu
