2018.10.21. 12:00
Töltse a hétfő délutánt Örvényesen!
Ha még nem döntötte el mivel tölti a hosszú hétvége hétfő délutánját, kedveli a különleges hangulatú helyeket, szeret vásárolgatni, értékeli a művészetet és szívesen hallgat dallamos rockot,akkor Örvényesen a Balaton Bárban a helye! A délután termelői piaccal kezdődik, majd egy festőművész kiállításának megnyitója lesz, végül a Tramps zenél.

 

Örvényes az északi-part legkisebb partmenti települése, mindössze 136-an lakják. Itt, a falu végén a 71-es útról is könnyen megközelíthetően tavaly galériát nyitottak, ahol minden hónapban más balatoni, vagy balatoni kötődésű művésznek adnak bemutatkozási lehetőséget. Idén az Artbalaton galéria mellett megnyílt a Balaton Bár is, ahol helyi borokat és szörpöket lehet fogyasztani a kiállítások mellé. Nyáron szinte minden nap, de most ősszel és télen is hétvégente esténként koncertek is várják a látogatókat. Most hétfő délután termelői piaccal indulnak a programok.

– Nyáron már háromszor tartottunk kézműves piacot itt a galéria mellett, mert a családias piac jól illik a hely hangulatához. Mindig változik, hogy ki tud eljönni a környékből, de szokott lenni szörp, pogácsa, hús, sajt, kerámia és mindenféle ajándéktárgy. Szerencsére már ismernek minket, és már nem csak a környékből, hanem távolabbi helyekről is jönnek a programjainkra vendégek. Az egész helyet úgy találtuk ki, hogy azt szeretnénk, ha aki idejön az kicsit lelassulna, és megnyugodna. Azért főzünk kotyogós kávét is, hogy amíg az lefő, addig a vendégek megnézik az aktuális kiállítást, és felveszik a hely hangulatát – meséli Fehér Csilla, a hely ötletgazdája és vezetője.

Hétfőn a piac után Püspök Anita kapolcsi festőművész képeiből nyílik kiállítás, majd a Tramps (Roy, Ádám, Zoli) koncertje lesz a Balaton Bárban. Igen, és a programok ingyenesek.

Képek: Balaton Bár facebbok
Szöveg: Sági Ági

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva