Szücs Ildikó | 2021.02.27. 10:00
Nyárra megújul a Fülöp-hegyi kilátó Révfülöpön
Egy évvel ezelőtt villámcsapás következtében gyulladt ki a révfülöpi Millenium kilátó, és a fából épült részek megsemmisültek. A település sikere, hogy egy év alatt megtörtént a kárfelmérés, és a biztosítói díj mellett állami támogatással újjáépítik a Fülöp-hegy jellegzetes kilátóját.

Tavaly mi is ellátogattunk a leégett kilátóhoz, ami igencsak szomorú látványt nyújtott. Révfülöp jellegzetes kirándulópontját már messziről látni lehetett a Fülöp-hegy tetején, ám azóta csak a fák koronája látszik. Most azonban újjáépítik a látványosságot, Kondor Géza polgármester a közösségi oldalán megjelent videóban elmondta, hogy a faszerkeszet gyártása befejeződött, és szerinte a megújult kilátó már a kitűzött június 30-i határidő előtt elkészül a község és a látogatók nagy örömére.

Ilyen volt egykor a Fülöp-hegyi Millenium kilátó
Fotó: Szücs Ildikó

 

Kíváncsiak voltunk a munka kezdetére, ezért újra megmásztuk a Fülöp-hegyet, ami önmagában is kellemes kis túra. A 140 lépcsőfok meredeken vezet fel a kilátóhoz, és az egyetlen pihenőhelynél választhatunk egy hosszabb ösvényt is, amely körbe kerüli a magaslatot, és a végén a kilátó hátuljához érkezünk. A február végi tavaszban felfelé baktatva lassan teljesen elhalkultak város hangjai, és a kilátóhoz felérve már se a főút zajait, se kutyaugatást, se fűnyírót nem lehetett hallani. Madárcsicsergés és avarban zörgő tappancsok neszei között más hangok nem voltak.

Megkezdődtek a kilátó újjáépítésének munkálatai
Fotó: Szücs Ildikó

Csupán a kilátót őrző szellemeket vertük fel lépteinkkel, mert embereket nem találtunk fent, csak a megkezdett munkára utaló jeleket. A kilátó természetesen kerítéssel körbe van kerítve, az állványok már állnak, de munkások híján csak két gyíkkal tudtunk volna szót váltani – úgy tűnt, ők hűen őrzik a hegy tetejét.

Az őrző szellemek – gyíkok a kilátónál
Fotó: Szücs Ildikó

 

Az egykori 274 méteres Millenium kilátót egyébként 2001-ben építették Pelényi Gyula tervei alapján, a magyar államalapítás ezeréves évfordulójának emlékére. Tetejéről lélegzetelállító panoráma nyílt a Balatonra. Cholnoky Jenő, a jeles földrajztudós szavaival élve:

„A révfülöpi Fülöp-hegyről nyílik a világ egyik legszebb tája. Vannak magasabb hegyek, nagyobb vizek, de ahol a vulkáni kúpok csodás sokasága találkozik a széles víztükörrel, ilyen legfeljebb a brazil Rio de Janeiro partjainál van.”

Panoráma a vulkanikus hegyekre Fotó: Szücs Ildikó

Idén nyáron pedig megcsodálhatjuk majd egyrészt az újjáéépült magaslatot, az új kilátóból pedig újra gyönyörködhetünk a tanúhegyekben, a révfülöpi szőlőtőkékben és a magyar tenger kékségében is. Bár a Balaton még a kora tavaszi párában is olyan látványt nyújt, amelyben szívesen megpihen az ember szeme.

Pihenőhely a kilátóhoz vezető úton
Fotó: Szücs Ildikó

Nyitókép: Szücs Ildikó

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva