likeBalaton.hu | 2021.09.22. 19:00
Felfedjük a siófoki elkerülő út tervezésének részleteit
A Siófokot elkerülő út tervezése során öt lehetséges nyomvonalat vizsgálnak meg.

– A tervezőnek olyan nyomvonalváltozatokat kell vizsgálnia, melyek megvalósulásuk esetén hozzájárulnak a városon áthaladó személy- és teherforgalom csökkentéséhez, valamint segítik a helyi úthálózat tehermentesítését. A tervezőnek feladata a Siófokot elkerülő út hálózati szerepének meghatározása, továbbá annak a vizsgálata is, hogy az Országos Vízügyi Igazgatóság megbízásából

a Sió csatornán jelenleg építés alatt álló duzzasztó mű alkalmas lehet-e az építendő út hídjának fogadására, gyalog- és kerékpárút átvezetéssel együtt.

Ezt követően külön közbeszerzési eljárás keretében folytatódhat tovább a tervezés, amely az engedélyezési- és kiviteli tervek elkészítésére és az építési engedély megszerzésére vonatkozik – mondta Nagy Róbert Attila, a NIF Zrt. vezérigazgatója.

Itt részletesen írtunk arról, hogy a projektben kerékpár- és gyalogút is szerepel, és épül egy új Sió-híd, valamint egy felüljáró a Kaposvár-Siófok vasútvonal felett.

Sió csatorna
Fotó: MTI/H. Szabó Sándor

A fentiek eredményeként a 7. sz. főút forgalma csökkenne és lehetőség nyílna az M7 autópályától délre eső területek bekapcsolására Siófok közlekedésébe.

– A mintegy három és fél kilométeres, kétszer egy sávos út tervezésének első szakasza kezdődik meg, a szerződés szerint 2022. augusztus 19-ig döntenek a végleges változat mellett, a kiviteli tervek 2024-re készülhetnek el. A kormány döntése nyomán az előkészítéshez szükséges forrás megérkezett a NIF Zrt.-hez. A remények szerint a déli elkerülő út nagy mértékben csökkenti majd a városi utak leterheltségét. Az út megépítése a legrövidebb, az M7-es autópályával párhuzamosan, attól északra fekvő nyomvonalon 2014-ben a környékbeli lakók tiltakozása miatt meghiúsult. Most kedvezőbb nyomvonalakon

a 65-ös út és a város keleti határában lévő Somlay Artúr utca között tervezik a tehermentesítő utat.

Az út akkor lesz teljes, ha a 65-ös úttól nyugat felé vezető szakasz is megépül – mondta Witzmann Mihály.

A kivitelezés mai áron számolva mintegy tízmilliárd forintba fog kerülni.

– Az építés költségeit csökkenti, hogy a közelmúltban áthelyezett kiliti duzzasztót statikailag úgy tervezték, hogy alkalmas legyen a Sión való átkelésre, illetve integrálhatják a projektbe a nemrég elkészült szennyvíztelephez vezető út egy szakaszát is – tette hozzá a térség fideszes országgyűlési képviselője.

– A nyári idegenforgalmi szezonban a 65-ös út bevezető szakasza túlterhelt. A Siófokhoz tartozó, hétezer lakosú Balatonkilitiről bejárók jelentős része igénybe tudná venni az elkerülő utat – mondta a város polgármestere, Lengyel Róbert.

Nézd meg itt Siófok látnivalóit.

Ősz a Balatonnál – Siófok, 2020 novemberében
Fotó: Krausz Andrea

 

Nyitókép: Dugó Siófokon
Fotó: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva