likeBalaton.hu | 2020.07.05. 10:39
Hajnalig razziáztak a rendőrök Siófokon - Videó!
Ellepték a rendőrök a Petőfi sétányt, szombat estétől egészen hajnali 6 óráig ellenőriztek a város "bulinegyedében". Tolvajokat és garázdákat állítottak elő, még a lovasrendőröket is bevetették.

Sokan érkeztek a hétvégén a nyár fővárosába, szombaton nem csak a strandokat lepték el a turisták, hanem a szórakozóhelyiről ismert Petőfi sétányt is. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Készenléti Rendőrség és a társszervek segítségével 2020. július 4-én 22 óra és július 5-én 6 óra között összehangolt rendészeti és bűnügyi ellenőrzéseket hajtottak végre a területen, melynek célja a jogsértő cselekmények felderítése és megakadályozása volt.

Rendőrök a Petőfi sétányon (Fotó: Police.hu)

 

A rendőrség videofelvételének tanúsága szerint főszezoni hangulat uralkodott a bulinegyedben, rengeteg fiatal sétált az utcán. A Petőfi sétány színes kínálata évek óta vonzza a turistákat és a bűnelkövetőket is.

A videón látszik, hogy fiatal férfiakat motoznak meg a rendőrök:

A tájékoztatás szerint ezúttal is sikerült néhány elkövetőt lekapcsolni. Az ellenőrzés során során 646 főt igazoltattak, közülük öt főt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja (garázdaság és lopás), illetőleg szabálysértési eljárás azonnali lefolytatása miatt. Hat esetben szabálysértési feljelentést tettek, két bírságot szabtak ki, valamint szintén két ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Sokan szórakoztak július első hétvégéjén Siófokon (Fotó: Police.hu)

A rendőrség a nyári főszezonban megerősített létszámmal dolgozik és együttműködik az önkormányzattal, a társszervekkel és a polgárőrséggel .

Nyitókép: Police.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva