Kálmán Imre születésének napja mai napig vita tárgyát képezi, hiszen 1882. október 24-én éjfélkor született Siófokon. A vita onnan származik, hogy az egyik nagybácsi, aki éppen a Kopstein családnál vendégeskedett, megállapította, hogy a baba éjfél után, azaz október 25-én jött világra, az apa szerint viszont egy perccel éjfél előtt. Imre volt a család négy gyermekéből (Béla, Vilma, Imre, Ilonka) a harmadik.
Életének első kilenc évében a család különösebb gondoktól mentesen élt, apja tisztes polgárember volt, megengedhette magának, hogy szakácsnőt és bejárónőt tartson, befolyása volt a városi tanácsban. Az ő házában alakult meg az 1880-as évek közepén az a társulat, mely Siófok fejlesztését tűzte ki céljául. Nagyszabású építkezéseket terveztek, szomszédságukban épült fel a nyári színház, később a lóversenypálya is elkészült.
A négyéves Imre imádta a színházat és amikor éppen nem ott tartózkodott, akkor a család zeneszobájában ült és nővérét, Vilmát hallgatta a zongorán gyakorolni. Nagy hatással volt Imrére a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara koncertmesterének, Liedl Ferenc professzornak a látogatása: a négyéves gyermeket lenyűgözte az öregúr tehetsége és szívesen hallgatta őt hegedülni.
Elemi iskolai tanulmányait a siófoki egytanerős izraelita népiskolában végezte. A siófoki zsidóiskola nagyon jó hírnévnek örvendett, keresztény szülők is szívesen járatták ide gyermekeiket. Nemcsak a városszerte elismert kiváló pedagógus, Rónai Adolf miatt, hanem azért, mert itt német nyelvet is tanítottak. Az iskolában Kálmán Imre osztálytársa volt Révész Géza, aki később világhírű pszichológus lett. Első zongoraleckéit Remcsák Antalnétól, a siófoki művésztanártól vette még elemi iskolás korában.
Az ifjú Kálmán Imre kilencéves volt, amikor apja vállalkozása csődbe ment, kiderült, hogy a Siófok fejlesztésére alakult társulat egyik tagja hanyagul kezelte a város pénzét. Mivel rajta nem lehetett behajtani a pénzt, mert nem volt semmije, a végrehajtók Kálmánon és a többi tagon hajtották be az elmaradt összegeket. Kálmánéknak meg kellett válniuk mindenüktől: a családi ezüsttől, a bútoroktól, az ágyneműtől és nem utolsósorban a siófoki házuktól. A rokonság segítségével meghúzhatták magukat Budapesten egy aprócska lakásban.
A gyerekeket szétosztották a nagynénik és az unokatestvérek között. Így került Imre egy budapesti nagynénjéhez, Gizi nénihez. Elhatározta, hogy segít apján és pénzkeresés céljából nappal korrepetált latint és ógörögöt, esténként apjának segített borítékokat címezni. A Kálmán család egy áruház számára címzett borítékokat, így próbálták fenntartani magukat. Ekkor Imre már 14 éves volt és ebben az időben támadt fel benne a vágy, hogy muzsikus legyen. Pénz hiányában gondolnia sem lehetett zongorára, azonban az egyik nagynénje megengedte, hogy időnként nála gyakoroljon.
A zene annyira elbűvölte, hogy már szinte csak annak élt, emiatt osztálytársai Fúgának csúfolták. Erre a csúfnévre azonban büszke volt. Gimnáziumi tanulmányait Budapesten, a Deák téri Evangélikus Főgimnáziumban végezte. Bár Imre két iskolában is tanulmányokat folytatott – gimnáziumban és zeneiskolában -, amint egy órácska szabad ideje támadt, azonnal a zongorához ült és Schumann és Chopin szerzeményeit tanulta.
Tizenöt esztendős volt, amikor először lépett a nyilvánosság elé.
Kálmán Imre világhírű zeneszerző életének számos érdekes fejezete, mozzanata van. A muzsikával, a színpaddal már a Balatonnál, szülővárosában, Siófokon barátságot kötött. Karpelesz Lipót nyári színházát – amely szülőháza mellett állt – gyakorta látogatta. Itt a „nemzet csalogánya”, Blaha Lujza és a realista színjátszás úttörője, Újházi Ede színpadi játéka varázsolta el.
A másik nagy élménye szülővárosában, Liedl Ferenc operaházi hegedűssel való találkozása volt, 1888-ban. A források így emlékeznek minderre: „1888 nyarán több neves látogató mellett egy Liedl Ferenc nevű operaházi hegedűs is a vendégek között volt. A művész csendes kis szobát bérelt, ahol naponta több órát is gyakorolt. Valami, illetve valaki azonban megzavarta. Egy pöttömnyi siófoki gyerek azzal szórakozott, hogy a muzsikus ablaka alá bújt, és különböző furcsa hangokkal, leginkább a macskanyávogást utánozva, bosszantotta a pesti zenészt. Liedl eleinte tudomást sem vett róla, de háromnégy nap múlva már nem állhatta meg szó nélkül. Felkereste a fiú szüleit, és panaszkodott. Meglepetésére azonban nem akartak neki hinni. „Ez kérem lehetetlen — tiltakozott az apa —, Imre szereti a zenét! Énekelj valamit, fiacskám!” — bíztatta fiát, aki egy Liszt-rapszódiát fújt el, csaknem hibátlanul. A muzsikust ezzel úgy meghódította, hogy dühe egy pillanat alatt elpárolgott. Felkapta és összevissza csókolta az alig hatéves Imrét.”
A Kálmán család azonban elszegényedett, a fővárosba költözött. 1900‑ban, a jeles érettségi után Kálmán Imrét felvették a Zeneakadémiára és a jogi egyetemre is, amelyet később nem fejezett be. Kezdetben zongoristának készült, ám egy krónikus ínhüvelygyulladás a zeneszerzés irányába terelte. 1904-ben már saját szimfonikus költeményét vezényelte. Hamarosan Fedák Sárinak írt kuplét, neve egyre ismerősebben csengett a fővárosi kulturális és zenei körökben.
Első nagyobb sikerét, a budapesti Vígszínházban, a Tatárjárás című operett hozta meg, amelyre a császárváros, Bécs is felfigyelt. Majd pedig sorra jöttek az operettek, amelyek a nemzetközi elismertséget is meghozták számára. Lakóhelyéül ekkorra már Bécset választotta, ám a közelgő fasiszta ideológiával nem tudott és nem is akart azonosulni, annak ellenére, hogy Adolf Hitler imádta Kálmán operettjeit, és Kálmánt „tiszteletbeli árjának” nevezte ki…
Kálmán Imre legsikeresebb műve kétségtelen, az 1915-ben keletkezett Csárdáskirálynő lett. Még a szibériai Krasznaja-Rjecska fogolytáborában is játszották a magyar tisztek, 1919-ben. De később a szovjet–magyar operettdiplomáciában is központi szerepet töltött be a moszkvai Csárdáskirálynő vendégelőadás. Igaz, a szövegkönyvön kicsit módosítottak az 1950-es években…
A neves zeneszerző, az egyre fenyegetőbb zsidóüldözés miatt családjával 1938-ban hagyta el Európát, és Amerikába költözött. Ám az Operettkirály Bécsben és Budapesten érezte igazán otthon magát, a tengerentúli közeg idegen maradt számára, komponálni sem volt kedve.
1949 júniusában Európába látogatott, majd 1951 májusában végleg visszatért a kontinensre. Párizsban telepedett le. 1953 áprilisában még megkapta a Francia Becsületrend tiszti keresztjét, de október végén, hosszú betegség után elhunyt. Kívánsága szerint Bécsben temették el.
Halála után leginkább felesége, Vera ápolta férje emlékét. Az elbűvölő szépségű asszony, aki 16 esztendős volt, amikor Kálmán Imre feleségül vette, szinte mindenhová elutazott, ahol férje darabjait bemutatták. A több nyelven beszélő Vera amerikai tartózkodásuk során fényes estélyeket adott többek között Marlene Dietrichnek, Greta Garbónak, Jean Cocteau-nak, Habsburg Ottónak, Salvador Dalínak. A többfogásos menüt a család mellett mindvégig kitartó magyar szakácsnő, Pervich Mária készítette el.
Kálmán Vera életének utolsó évtizedeiben nagy figyelmet fordított Kálmán Imre magyarországi gyökereire is, nagyon sok fotót, relikviát, értékes tárgyat ajándékozott Siófoknak. Így jöhetett létre az egyszerű emlékszobából 1987-ben, a százötödik születésnapra az a Kálmán Imre Emlékház – egykori szülőházában –, ahol a művész életét bemutató kiállítás látható.
A várostól az Operettkirály posztumusz díszpolgári címet kapott, amit még Vera vett át. Az özvegy 1999-ig, haláláig, visszatérő vendég lett a Balaton fővárosában. Ma a róla elnevezett siófoki Emlékház falán tábla hirdeti az operettkirály indulásának színhelyét: „E házból indult a világhír felé Kálmán Imre …”
Kovács Emőke
