MW | 2024.03.16. 16:00
Mutatjuk, hogy mikor figyelj különösen a lakásbiztosításra
Három lakástulajdonosi csoportnak kifejezetten érdemes átnézetnie a lakásbiztosítását a márciusi kampány során a Grantis szerint.

Az ikerházban lakóknak érdemes összefogni

Egyedülálló lehetőséget teremt a március lakásbiztosítási kampány az ikerházakban lakóknak. A Központi Statisztikai Hivatal a független alkusz kérdésére elmondta: Magyarországon meglepően sokan, 233 600 háztartásban 575 716 személy lakott ikerházban vagy sorházban Magyarországon 2022-ben.

Számukra egészen különös helyzetek állhatnak elő, ha külön biztosítónál vannak az ikerházak lakásbiztosításai, és még a biztosítási összegek is nagyban eltérnek.

Például egy tetőkár esetében az egyik ház biztosítója téríthet úgy, hogy a legmodernebb cserepek kerülnek fel a tetőre, míg a másik ház biztosítása lehet, hogy csak bontott építőanyagokra elég, ráadásul eltérő színben és minőségben.

Az ikerházak esetében lényeges, hogy egységes arculatot hordozzanak, ezért mindkét fél érdeke az esztétikum, és ezáltal a forgalmi érték fenntartása.

Közös fal, közös ügy

Az ikerházaknál még számos kapcsolódási pont van. A ‘90-es években épült ingatlanok például még közös fallal is rendelkeznek, ami vitára adhat okot, ha különböző biztosítók adják a fedezetet. Régebbi építésű iker-, és sorházaknál közösek lehetnek a csövek, a villanyvezeték és a kerítés is. Hogyha a másiknak véletlenül kárt okozunk, például egy falfúrás vagy csőtörés következtében, akkor a felelősségbiztosításunk fedezi ezeket a költségeket.

Mivel minden biztosító más feltételekkel dolgozik, ezért a lakásbiztosítási szakértők azt javasolják, hogy az ikerház tulajdonosok beszéljenek a lakásbiztosításról. Próbálják meg ugyanannál a biztosítónál és hasonló feltételekkel megkötni a szerződésüket.

Erre kiváló alkalom a márciusi kampány, hiszen nem kell figyelembe venni az összehangolt átkötéshez a biztosítások eltérő évfordulóját.

Az elit környéken élők többségének túl van biztosítva az ingatlana

A népszerű fővárosi helyszíneken, például a Rózsadombon, a Sashegyen, Pesthidegkúton, a vár környékén, a Gellérthegy lábánál, a Bazilikánál, az Andrássy úton, és más kiemelt településeken, például Szentendrén, Telkiben, Budaörsön, Nagykovácsiban jellemző, hogy a forgalmi érték akár a duplája is lehet az újjáépítési értéknek, tehát túl vannak biztosítva az ingatlanok.

A XII. kerületi Költő, az V. kerületi Vécsey és az I. kerületi Orom utcában is négyzetméterenként 2 millió forint feletti forgalmi értékekkel találkozni, ebbe a kategóriába tartozik a balatonfüredi Honvéd utca is. Az újjáépítési költség viszont ritkán haladja meg az 1,2 millió forintot, még úgy sem, hogy ez az érték az építési költségnél akár 5-15 százalékkal is magasabb lehet. A kiemelt környékeken csak a telek ára kiteheti a forgalmi érték akár 40 százalékát. Ennek viszont biztosítási szempontból nincs jelentősége, ezért felesleges is többet fizetni a biztosításért.

A Grantis lakásbiztosítási tanácsadói szerint az elit környéken élőknek is érdemes felülvizsgáltatni a biztosításukat, hogy valóban az újjáépítési érték alapján legyen biztosítva az ingatlan és ne fizessenek feleslegesen a lokáció miatt.

A designer lakásokban felértékelődtek az ingóságok

A lakásbiztosítási kampányban a designer és a loft lakások is érdekeltek lehetnek. Az V., a VI. és a XIII. kerületben is szép számmal találni olyan ingatlanokat, amelyeket design bútorok, csillárok, szőnyegek és tapéták ékesítenek. Ezekben az ingatlanokban kifejezetten körültekintően szükséges biztosítani az ingóságokat, hogy megfelelő védelem alá kerüljenek. Például ha neves lakberendező rendezte be a lakásunkat, akkor annak művészeti értéke is lehet, amire speciális biztosítási eljárás vonatkozik.

A biztosító számára a különleges kiegészítőket is igazolni kell, például ha színes ólomüvegek, vagy kovácsoltvas elemek vannak a lakásunkban. Mindenről őrizzük meg a számlákat, készítsünk fotós dokumentációt, mivel ilyen kár esetén az értékbecslő vagy biztosító által küldött kockázati szakértő közreműködése is szükséges lehet.

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva