2020.02.26. 17:00
Siófok továbbra is a legvonzóbb hazai úti cél
Milliomos volt tavaly is a vendég­éjszakákat tekintve a nyár fővárosaként emlegetett Siófok, igaz, az előző évihez viszonyítva a kereskedelmi szálláshelyein csak 0,8 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, így 25 ezerrel elmaradt a látogatói csúcsnak tartott 2017-es rekordtól. A fővároshoz legközelebb eső balatoni üdülőhely elsősorban a strandélet exkluzív kínálatában és a jórészt a nyári hónapokra eső, többnapos kulturális, sport- és gasztronó­miai rendezvényekben erős.

Megelőzve Hajdúszoboszlót, Balatonfüredet és további hét, turisztikai szempontból frekventált települést, 2019-ben Siófok volt a legtöbb vendéget vonzó hazai úti cél. Az egyik szállásközvetítő cég adatai szerint a vidéki városok közül legtöbben Siófok programjait keresték az internetes portálokon, a legnépszerűbb programhelyek sorában pedig csak a budapesti Várkert Bazár előzte meg Siófok nagystrandján kialakított exkluzív plázst – írja a magyarnemzet.hu.

Az üdülővárosban tavaly 1 092 300 éjszakát töltöttek el a vendégek, tízezerrel többet, mint 2018-ban. Idegenforgalmi adóbevétel 840 ezer vendégéjszaka után folyt be az önkormányzat büdzséjébe, az ifamentes, 18 év alatti korosztályból 251 ezren töltöttek el átlagosan két-három napot az üdülővárosban.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) támogatásával 192 millió forintot fordítottak az aranyparti, 112 milliót az ezüstparti strand korszerűsítésére; új öltözőkabinokat építettek, értékmegőrzőket telepítettek, sportpályákat és játszótereket alakítottak ki, a két partszakasz vizesblokkjainak fejlesztésére további 100-100 millió forintot fordított az önkormányzat. Az MTÜ-től kapott támogatást kiegészítve Siófokon a múlt évben összesen 495 millió forintot fordíthattak strandfejlesztésekre – válaszolta érdeklődésünkre a polgármester.

– Mindemellett a parti zóna zöldterületeire, közvilágítására, tereprendezésére, sétányfejlesztésére és akadálymentesítésére további harmincmillió forintot áldoztak – fűzte hozzá Lengyel Róbert.

– A korábbi évtizedek buliturizmus-városa ma már biztonságos üdülőhely, elsősorban a Petőfi sétány védelmének megszervezésére nyaranta fordított ötvenmillió forintnak köszönhetően. A rendőrkapitányság beszámolója szerint Siófokon a rendszerváltás óta 2019-ben volt a legkevesebb bűncselekmény
– jegyezte meg a polgármester. – Siófok népszerűsége minden évben tartogat valami kuriózumot. A nyári napokon több száz látogatót fogadó és eligazító Tourinform-iroda és a turisztikai egyesület munkatársai szerint a múlt év attrakciói közül elsősorban a nagystrand területére visszakerült óriás­kereket és a város határában található, különös látvány nyújtó fordított házat lehet említeni, valamint a számos gasztronómiai, kulturális és szabadidős programot.

Az idei tervek közül a polgármester a város egyik legkedveltebb sétálóhelye, a hajóállomás mellett elterülő Rózsakert 82 millió forintból történő, önerős fejlesztését említette, és arra is kitért, hogy az arany- és az ezüstparti sétányt a Balaton Fejlesztési Tanácstól kapott, illetve a Területi operatív program pályázatán elnyert pénzből, együttesen 218 millió forintból kívánják vonzóbbá tenni.

– Nyolcvanmillió forintot terveztünk a város közvilágítására, parkológondjainak megoldására, a siófoki hírességek emlékére sétányt építünk, és a közlekedés biztonsága érdekében több nagy fogalmú helyen okoszebrákat alakítunk ki – sorolta a városimázst erősítő idei terveket Lengyel Róbert.

Újra lesz főépítésze a Balatonnak
Külön-külön egyezteti a negyvennégy balatoni településsel az új vízparti terveket a Miniszterelnökség építészeti és építésügy főosztálya – közölte a Balaton Fejlesztési Tanács Siófokon tartott hét végi ülésén Füleki Zsolt helyettes államtitkár. – A helyi tervek elkészítésének alapját képező területrendezési törvény szerint nem változhat a Balaton védettségi szintje, és nem változhatnak a megszerzett tulajdonjogok sem. A lehetőségekhez képest elsődleges szempont a tó megközelíthetőségének biztosítása, a parti részek zölden megtartása – tette hozzá. Emlékeztetett: március 1-jével az építési hatóságok a Balatonnál is átkerülnek a járási kormányhivatalokhoz. (Ide tartozik, hogy mivel egyfokú lesz az építési hatósági eljárás, a kormányhivatali döntéssel szemben közvetlenül a bírósághoz lehet fordulni.) A március 1-jén életbe lépő építésügyi hatósági változásokat követően kinevezhetik a balatoni főépítészt – jelezte Füleki Zsolt. Ez utóbbival kapcsolatos korábbi érdeklődésünkre a miniszterelnökségi sajtóirodától azt a választ kaptuk, hogy amíg nem írják ki a Balaton új főépítészi tisztségének betöltésére vonatkozó pályázatot, addig ezt a feladatot a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkárságán belül az országos főépítész látja el.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva