A magyar tenger partjának – meglehetősen kockásra sikerült – üdülői egy letűnt kor technológiájának hírnökei, egy olyan üzemből, amely a Balaton homokját használta alapanyagnak. Ebben az összeállításban megmutatjuk, melyik hotelek készültek a Somogy Megyei Állami Építőipari Vállalat miniház-gyárában.
A második világháború utáni országos lakáshiány megoldására csak az 1960-as 1970-es évek ipari méretű házépítései hoztak megoldást. A szocialista technológiával készült paneltelepek megalkotói sablonalapú betonkockákba költöztettek mindenkit, a faluról jött, addig mezőgazdaságból élő parasztembert, és a több diplomás, állami intézményben dolgozó családfőt is. Az iparosított előregyártás Szovjetunió – inspirálta „csúcsmodelljei” ebben az időszakban a padlószőnyeges, és sokszor csak szobakonyhás, állami beruházásból és OTP hitelből épített társasházi lakásai voltak, amelyeket Magyarországon 1962-től úgynevezett házgyárakban építettek meg.
A pártvezetés 1965 és 1970 közt összesen 7 házgyár üzembe helyezését tűzte ki, közülük három Budapesten, négy pedig vidéken (Győr, Miskolc, Szeged, Debrecen) ontotta magából a vasbeton elemeket. Az ezt követő évtizedben a házgyárak elképesztő ütemben biztosították a tömegtermelést, gyakran tíz évre előre lekötött kapacitással.
Az akkoriban még ipari csodának számító ingerszegény lakótelepek – amelyek később aztán rengeteg kritikát kaptak a szociológusoktól és városépítészektől egyaránt – az 1960-as években fellendülő balatoni turizmust meglovagolni kívánó pártvezérek érdeklődését is felkeltették, akik ezek mintájára képzelték el az idilli balatoni üdülőtelepeket is. A betonelemek előregyártására a házgyárak kapacitásának foglaltsága miatt helyben igyekeztek megoldást keresni.
Kapóra jött, hogy a tó homokja igazán olcsó alapanyagot szolgáltatott a betonelemek habarcsához. Az elhatározás így hamar megszületett, és 1968-ra már szó szerint üzemkész is volt. Ettől kezdve a csak szállodagyár néven emlegetett Somogy Megyei Állami Építőipari Vállalat csak úgy ontotta magából a balatonparti, kockaformájú, szocialista, de magyar álomhoteleket.
Kattints a galériára, hogy lásd, hogy néztek ki a korabeli álomszállodák!
A hatmillió forintból elkészült miniházgyár akár napi 18-20 panelt is képes volt produkálni, amelyből egyébként 25 félére és összesen 1346 darabra volt szükség egy háromemeletes épülethez. Az Ezüstpart közelében felhúzott üzemben egy 200 fős épületet 4 hónap alatt létre lehetett hozni,a korábbi 1-2 év helyett.
1968-ban a Balaton partján még egy nemzetközi szállodaépítési konferenciát is tartottak, amelynek programjába a szállodagyári túra is bekerült.
Az üzemben számos más funkciójú épület is készült. Például 1976-ban a vállalat építette Kaposvár egy új általános iskolájának épületét. 1980-ban, ugyancsak Kaposváron, óvoda építését kezdte meg a Somogy Megyei Állami Építőipari Vállalat a Damjanich utca és a Munkásőr sor találkozásánál. A csigavonalú rámpával készült óvoda a rendszerváltozás után a „Nemzetőr Sori” nevet kapta.
A sikertörténet egészen az 1980-as évek elejéig tartott. A gyárban építettek siófoki szállodasort (SZOT Ezüstpart üdülő), és többek között az itt készült elemekből épült meg az újságíró üdülő négy épülete, a Dunai Vasmű és a Medicor közös hotelje, a lellei 300 lakrészes gyermektábor, az Öntödei Vállalati üdülő, a Beloiannisz gyár boglári szállója, és az Út- és Vasútépítő vállalat széplaki üdülője is. A 1970-es évek szállodaépítési lázának betonkolosszusai azóta is szerves részei a magyar tengerpart képének. Az 1980-as években aztán, akárcsak a panelprojektek, úgy a szállodagyári megrendelések száma is egyre csökkent. 1989-ben a céget felszámolták, kaposvári ingatlanjait felszámoló értékesítette, a még használható eszközeit egy pécsi vállalat vette át.
Forrás: origo.hu
Nyitókép: Siófok, Petőfi sétány, Lidó Szálló, 1965 – Fortepan/Bojár Sándor