Szaniszló Hajnalka | 2021.02.28. 06:00
Tudtad, hogy a Fradi csapatkapitánya szenvedélyes pecás? Exkluzív interjú Lovrencsics Gergővel
Elárult pár trükköt, hogy ő hogyan horgászik. De mi köze van ennek a futballhoz? Milyennek látja ő a magyar bajnokságot? És vajon lengyel felesége és a gyerekeik szeretik a Balatont?

– Milyen érzés üres stadionban játszani?
Nagyon-nagyon rossz. Komoly célokért küzdünk, komoly sikereket értünk el és mindezt úgy, hogy nem tudjuk átélni a szurkolóinkkal, nem tudnak átlendíteni bennünket meccs közben a holtponton vagy épp egy jó mérkőzésen a góloknál nem tudunk együtt örülni.

– Ha lettek volna nezők, hány ponttal lett volna több a BL-ben? Tud ennyit hozzáadni a közönség?
Amikor Kijev ellen visszajöttünk a 2-0-ás hátrányból, akkor volt közönségünk. Nagy szükség volt arra, hogy ott voltak velünk, segítettek nekünk. Ha egy kicsit tovább tartott volna a meccs, talán meg is fordítottuk volna. A Barcelona és a Juventus egész más szinten van, mint mi. A Juve elleni meccsen még voltak nézők a Puskás Arénában, a Barcelona ellen már nem.

Nem biztos, hogy ha lettek volna nézők, szereztünk volna pontokat, de lehet, hogy jobban játszottunk volna. Ezt utólag nagyon nehéz megmondani.

– Szerinted tudtok sztenderden magyar bajnokok lenni? Mi kell ehhez?
Azért dolgozunk, hogy így legyen. 12 csapatos a bajnokság, az utolsó megverheti az elsőt, ahogyan mi is tapasztaltuk. Nehéz mindig a maximumot nyújtani, de hála Istennek, ez az utóbbi időben sikerült. Sokat dolgozunk azért, hogy hazai pályán is ilyen sikeresek maradhassunk.

Fotó: Szabó Miklós/Nemzeti Sport

 

– Van-e ennek köze ahhoz, hogy a magyar bajnokság is nagyon sokat fejlődött az elmúlt időszakban?
Egyértelműen. Látva azt, hogy 2-3 évvel ezelőtt is megtörtént az, hogy a csapatok sokszor “leálltak”, meg akarták úszni a meccset és húzták az időt, de ma már nem így van, nekünk is nagyon kell figyelni. Olyan játékosok jöttek a ligába, akik támadásban is minőségiek és tudnak problémát okozni számunkra. Sokat fejlődött a magyar bajnokság és a csapatok is. Mernek focizni.

Korábban sokszor az történt, hogy beálltak és csak védekeztek, de ma már igazán mernek játszani.

Lásd a Paksot. Ők az egyik legkellemetlenebb ellenfél számunkra. Jelenleg 14 ponttal vezetjük a bajnokságot, de nem azért, mert könnyű ellenfeleink vannak. Mindenki nagyon megnehezíti a dolgunkat.

– Szergej Rebrov azt nyilatkozta pár hónapja, hogy neki semmi köze a sikereitekhez, minden kizárólag a játékosokon múlik. Mit szólsz ehhez?
Cáfolom! (nevet) Ő egy óriási összetartó kapocs közöttünk. Ő az az ember, aki mindig maximálisan motiváltan küld fel a pályára. 0-24 dolgozik, elemzi az ellenfeleket, sokat foglalkozik a taktikával, és egy nagyon erős csapatot rakott össze.

– Mi kapcsol ki a meccsek után, mivel tudsz feltöltődni?

– A gyerekeim. Amikor meglátom, ahogyan szaladnak felém – akár egy sikertelen meccs után is – máris felszabadultabbnak érzem magam. A tudat, hogy mindig otthon várnak és szeretnek, óriási öröm. Az ő vidámságuk és energiájuk rám is átragad. A gyerekeim boldogságánál fontosabb nincs számomra.

– A horgászat gyerekkorodtól kezdve nagy szenvedély az életedben. Mit ad neked a horgászat?
Ezen a szinten szinten, ilyen sikereket elérni csak teljes, 100 százalkos koncentrációval lehet. Ez viszont egy idő után felőrölheti a játékosokat. Stresszesebb, elvárásokkal teli időszakok után mindenkinek kell, hogy legyen valami olyan, ami segít, hogy el tudjon vonatkoztatni a focitól. Ez főként szezon közben nagyon fontos. Kell valami olyan kikapcsolódási forma, ami feltölt. Ezért is örülök, hogy a horgászat nincs teljesen betiltva a jelen helyzetben, és így tudok a hobbimnak hódolni. Madárcsicsergés, csend, nyugalom, béke.

Horgászat közben átgondolom a dolgaimat, a focival, a családdal, önmagammal kapcsolatban is: Min kellene változtatni? Milyen úton kell továbbmenni? Miben hibáztam? Hogyan lehetnék jobb? Új emberként térek haza a horgászatból, és könnyebb belevágni a feladatokba.

Fotó: Lovrencsics Gergő hivatalos Instagram (engedéllyel)

 

– A Balatonnál is szoktál horgászni?
Ritkán járok a Balatonhoz horgászni. Az időhiány miatt inkább a közeli tavakat keresem, ahová könnyen, gyorsan el lehet jutni, és azonnal lehete pecázni.

– Voltak azért a Balatonnál is sikerélményeid?

Előfordult, hogy hét napig lenn voltam horgászni Ábrahámhegyen, és ezalatt három órát aludtam, mert annyira sok halat fogtunk! Bementünk csónakkal, behúztunk, leraktuk a szereléket, kijöttünk, már húzta is a botot a hal, megfogni, visszamenni.. és ez ment folyamatosan. Az volt a terv, hogy tíz napig leszek lenn. Hét napig bírtam, annyira durva volt a tempó.

– Van olyan élményed erről a balatoni hétről, ami nagyon emlékezetes számodra?
– Végig 8-12 kg-s halakat fogtunk, de abból rengeteget.. Szerettünk volna nagyobbakat is, de sajnos, nem sikerült. Amikor hazajöttem a Balatonról és felhívtam a barátomat, elmondta, hogy arról a helyről, amit napokig etettünk, a szomszédja fogott egy 20 kg feletti halat, fél óra alatt! Nagyon mérges voltam! (nevet). Ennek ellenére nagyon élveztem ésszeretnék is menni, de ez komolyabb tervezést igényel.

– Miért nehezebb a Balatonon horgászni, mint máshol?
Teljesen más horgászatot és más felszerelést is kíván a Balaton. Nagyobb készültségre van szükség, ha csak a csónakot nézed. Itt, nálunk egyszerűbb: csak kimegyek, bedobok. (nevet) A Balatonhoz 3-4 napra érdemes lemenni, ha már elindulok. Nagyobb vízfelületről beszélünk, keresni kell a halat. Behúzhatok én 350 méterre, a túlpartról valaki más 450 méterre, de a kettő között azért még van 6,2 km, ahol a halak nyugodtan úszkálnak, és onnan ki kell őket csalogatni. Szép halak vannak, de nagyon melós a csónakázás vagy épp a viharjelzők figyelembe vétele miatt is. Brutális, amikor fúj a szél, ezért az időjárást is jól kell tudni belőni.

– Milyen felszereléssel horgászol?
Csatlakoztam a Nash Hungary csapatához, s most már ezekkel a termékekkel horgászom. Botok, merítőhálók, horgok, zsinórok – ezekből már korábban is az ő termékeiket használtam, de a csalijaikat akkor még nem próbáltam. Volt is bennem félsz, mert a korábban használt csalik nagyon beváltak, de úgy gondoltam, hogy kipróbálok valami újat, és nagyon bejött.

– Milyen eredményt értél el az újfajta csalik használatával?
A tavalyi évem is bizonyította, hogy megérte váltani, mert rekordot döntöttem 2020-ban, két alkalommal is. 19 kg-s ponty volt az első rekorddöntésem, aztán egy hónap múlva a kedvenc tavamon, Háziréten egy 19,6-os ponytot is sikerült kifognom, ezt már a Nash bojlikkal.

 

– De nem csak ez a lényeg számodra a horgászatban. Mi a legfontosabb?
Örülök, ha fogok halat. Mindhárom módszert szeretem: ha bedobok, ha bemegyek csónakkal és azt is, ha etetőhajóval behúzok, de a lényeg maga a tevékenység, a nyugalom, a pihenés, a mentális feltöltődés. Ha van kapás, az pedig plusz adrenalinbomba.

– Jártok a családdal is a Balatonhoz? Mit szoktatok csinálni?
Siófokot nagyon szeretjük, mert a déli parton kisebb a víz, és a gyerekekkel sokkal biztonságosabb. A szabadstrandon pancsolnak a vízben, élvezik a nyarat. Szeretünk komppal utazni, legutóbb is Siófokon voltunk, onnan áthajóztunk Balatonfüredre, ahol sétáltunk egy nagyot, fagyiztunk, s visszafelé is kompoztunk.

 

– Milyennek találja a feleséged a Balatont?
Nagyon szereti, és talán a tónak is volt szerepe abban, hogy Lengyelországból Magyarországra költözött velem. Mielőtt ezt eldöntötte, elvittem őt a Balatonhoz, és megmutattam neki a mi magyar tengerünket. Azonnal beleszeretett.

– Hogyan készülsz erre az évre?
A család béke, kiegyensúlyozottság, nyugalom, vidámság, ami itthon vár, nem változik. A horgászatban természetesen szeretném megdönteni az egyéni rekordomat. A focival kapcsolatban pedig bízom abban, hogy megszerezzük a bajnoki címet. Amíg nincs teljesen bebiztosítva a helyünk, addig én nem könyvelem el, hogy így van.

Még több sztárinterjút olvasnál? Itt megtalálod!

 

Nyitókép: Tumbász Hédi/Nemzeti Sport

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva