likeBalaton.hu | 2024.06.15. 14:00
Újabb mentőmellényállványt avattak, ezúttal Siófokon
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) felállította 8. mentőmellényállványát. A mentőmellényt formázó állványon 12 darab gyerekméretű mentőmellény található, melyet a gyerekek ingyenesen használhatnak, amíg a strandon tartózkodnak.

 

Forrás: VMSZ

– Az új állvánnyal együtt immár 8 helyszínen várja a gyermekeket közösségi mentőmellény szolgáltatásunk. Az első mentőmellényállványokat két évvel ezelőtt avatták fel, és azóta is jó visszajelzések érkeznek a fürdőzőktől – megnyugtató a szülők számára, hogy egy ilyen biztonságot nyújtó eszközt találnak a strandokon. Egy ilyen nagy forgalmú strandon biztosan használják majd a családok a mellényeinket. Ezen kívül azért is örülünk annak, hogy a Siófoki Nagystrand befogadja az állványt, mert állványaink többsége egyelőre az északi parton található – mondta el az átadón Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke.

– Az FGSZ Földgázszállító Zrt. évek óta támogatja a munkánkat, amit nem tudunk elégszer megköszönni. Külön öröm, hogy ezzel legfontosabb ügyünkhöz csatlakoznak, vagyis ahhoz, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a vízben és a vízparton egyaránt – tette hozzá a VMSZ elnöke.

Forrás: VMSZ

Az állványokon különböző méretű, gyermekeknek való mentőmellény található, amelyeket bárki leakaszthat és ráadhat a gyermekére, amíg a strandon tartózkodik. Utána csak vissza kell tenni az állványra. Az állványt könnyen megtalálják a szülők és a gyerekek is, mert egy óriási, narancssárga mentőmellényt formál. A figyelemfelkeltő kialakítás felkiáltójelként is szolgál, így jelezve, hogy a lehető legnagyobb biztonságot nyújtó eszközt adjuk a gyerekekre a strandokon.

– Az FGSZ Zrt. számára mindig is fontos volt a helyi közösség támogatása, sok kollégánk is itt tölti szabadidejét a strandon családjával, ezért is nagy öröm számunkra, hogy ismét egy jó ügy mellé állhatunk. A biztonság egyik legfontosabb – ha nem a legfontosabb – irányelvünk munkánk során, így a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának kezdeményezését, mely a gyermekek biztonságát szolgálja, teljes vállszélességgel támogatjuk – mondta el az átadón Csanálosi Tamás, az FGSZ Földgázszállító Zrt. HR és Társasági Szolgáltatások igazgatója.

– A Siófoki Nagystrand a legforgalmasabb strand a Balaton déli partján, a tavalyi évben mintegy 150 ezer vendég látogatott ide, köztük több ezer család. A strand nemcsak a fürdőzők, hanem a vízisportot kedvelők számára is vonzó, ezért is különös figyelmet fordítunk a biztonságos strandolásra. Nagy örömmel üdvözöltük a VMSZ megkeresését a mentőmellények elhelyezésére, hiszen ezzel is elősegítjük a strandoló gyerekek biztonságos fürdőzését, terveink szerint több éven át – tette hozzá Kósz Ágota, a Balaton-party Kft. ügyvezetője.

A Siófoki Nagystrandon kívül Balatonalmádiban a Wesselényi Strandon, Balatonkenesén a Bezerédj Strandon, Alsóörsön a Községi Strandon, Balatonlellén a Napfény Strandon és a BAHART kikötőjében, Keszthelyen a Városi Strandon, valamint Gyenesdiáson a Diási Játékstrandon érhetőek el a biztonságos fürdőzést támogató mentőmellényállványok.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

 

 

 

Nyitókép: VMSZ

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva