A Városnapon, 2019. november 29-én (10:30-kor) megnyitja kapuit a Siófoki Jégkikötő! Ezen a napon ingyenesen lehet igénybe venni a pályát!
A korcsolyázni vágyók egészen 2020. február 2-ig élvezhetik a Hajóállomáson a Siófoki Jégkikötő jégpályáját. A pályán a tavalyi évhez hasonlóan pedig a siófoki iskolák diákjai és az óvodások is ingyenesen korcsolyázhatnak majd hétköznaponként 10-15:00 óra között.
Az idei tél szuper meglepetése pedig, hogy a különleges jégfolyosóból kettő is körülöleli majd a korcsolyapályát, így egy igazán kalandos, és több mint 600 négyzetméteres pályán kanyaroghatunk majd korival a lábunkon.
Ha otthon nem találunk magunknak megfelelő korcsolyát, aggodalomra semmi ok, hiszen elegendő bérelhető darabot biztosítanak nekünk a Jégkikötőben, ahol még élezési lehetőség is rendelkezésre áll majd.
A pálya mellett pedig a hidegre való tekintettel megtalálhatjuk kedvenc téli finomságainkat is. Aki tehát szeretne egy bögre tea vagy forró csoki mellett gyönyörködni a téli Balatonban, miközben a család apraja-nagyja önfeledten siklik a korcsolyapályán és a fák között kanyargó jégfolyosón, az idén télen is mindenképpen látogasson el a Siófoki Jégkikötőbe!
ÁRAK:
❄ Belépők:
• Felnőtt belépő: 1.000 Ft / nap
• Gyermek (6-14 év), diák, nyugdíjas belépő: 700 Ft / nap
Siófokiaknak (lakcímkártyával) 50% kedvezmény!
Siófoki óvodák és iskolák számára ingyenes hétköznaponként 10-15 óra között. Előzetes bejelentkezés szükséges!
Szezonbérlet:
• Felnőtt bérlet: 10.000 Ft
• Gyermek bérlet: 5.000 Ft
! A szezonbérlet a siófoki kedvezménnyel nem összevonható!
További szolgáltatások:
• Kölcsönzés: 1.000 Ft / óra
• Élezés: 1.000 Ft
NYITVA TARTÁS: 2019. november 29. – 2020. február 2.
A nyitva tartás
• H-P.: 10:00 – 20:00
• Szo-V.: 9:00 – 20:00
Ünnepi nyitva tartás:
• december 24.: 10:00 – 15:00
• december 25-26.: 10:00 – 17:00
• december 31.: 10:00 – 17:00
• január 1.: 11:00 – 17:00
Üzemeltető: Balaton-parti Kft. (info@balaton-parti.hu)