likeBalaton.hu | 2020.09.29. 17:00
10 ezer négyzetméteres élményparkot építenek Szántódon
A BalaLand projekt elnevezésű fejlesztésben egy 10 ezer négyzetméteres, egész évben nyitva tartó Balaland Family parkot létesítenek, melynek tematikáját a 80 nap alatt a föld körül című rajzfilmsorozatra építik. A 600 fő befogadására alkalmas létesítmény területén egy multifunkciós sportpálya is helyet kap.

Kedden ünnepélyes alapkőletételt tartottak a BalaLand FamilyParkban. A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. kivitelezésében mintegy 5,5 hektáros területen, a Balaton közvetlen közelében valósul meg a tematikus játékelemeket bemutató élménypark – írja a Magyar Építők.

A létesítmény a „80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal” című rajzfilmsorozat utazási helyszíneit mutatja majd be, és egy egész évben nyitva tartó fedett játszóház és családi élményfürdő lesz. A beruházás részben a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében, a kormány projektfinanszírozásával jön létre.

Egész évben nyitva tartó játszóházat is létesítenek
Ábra: Balaland.com

 

Ahogy a projekt korábban megjelent közbeszerzéséből is kiderült, a beruházás 5,9 milliárd forintos szerződéses értékkel bír. A park 596 fő befogadására lesz alkalmas, többek között szabadidős, rendezvény és sporttevékenységek lebonyolítását is szolgálja.

Tihannyal szemben, Szántódon épül az élménypark
Fotó: Nagy Mihály/magyarepitok.hu

 

A közbeszerzési adatok szerint

az élménypark területén többek közt egy multifunkciós sportpálya, egy strandröplabda-pálya, egy teqball-pálya és egy Beach Bár is kiépül.

A családi park a Balaton egyik legnagyobb ingatlanfejlesztésének része lesz, amelyben az ütemterv szerint halad

a 112 luxus apartmannal rendelkező „Balaland Residence” megvalósítása, és a későbbiekben megépül az öt csillagos, 109 szobás családi hotel, vagyis a Balaland Family Hotel & Resort is.

Nyitókép: Nagy Mihály/magyarepitok.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva