veol.hu / Tóth B. Zsuzsa | 2022.01.11. 12:00
Télen is megfürdik a Balatonban Valika
A település strandján évek óta egyre többen fürdenek szilveszterkor. A legidősebb hölgy strandoló a badacsonytomaji Farkas Mihályné Valika, aki rendszerint az év utolsó napjának dél­előttjén a tapolcai Malom-tóban is megmártózik, az egyik legidősebb úszóként.

Valika azt mondja, az ábrahámhegyi fürdések mindegyikén ott volt, sőt, ő év közben is rendszeresen fürdik a Balatonban. Még a téli időszakban is belemerészkedett a vízbe egészen a tavalyi évig, amikor egy betegsége miatt a családtagjai már nem engedték, hogy a hideg időben is hódoljon eme szenvedélyének. – Imádom a hideg vizet, azt, hogy ez milyen jó, nem tudja elképzelni, aki nem próbálta még. A szervezetet egy fél évre feltölti a téli fürdés. Otthon tusolás után is hideg vizet engedek magamra, én nem ülök egy kád meleg vízben, sőt, kádunk sincs – mondja nevetve Valika.

Úgy érzi, a tavalyi szív- és tüdőbetegsége után az előbbiből nem jött rendbe teljesen, de úgy tartja, hogy a szívnek is jó a hideg víz, megmozgatja az ereket, ezért ragaszkodik hozzá.

– Az étkezésemben nem figyelek különösebben az egészségemre, de nem dohányzom. Viszont naponta egy pohár bort iszom és egy pici pálinkát is. Nagyon fontosnak tartom, hogy mindennap tegyek egy nagy sétát a badacsonyörsi hegyen. Olyankor két-három kilométert teszek meg, tavasztól őszig pedig a kertben tevékenykedem. Van vetemény és fű is, a férjemmel gondozzuk a kertet. Már 56 éve vagyunk házasok, a párom 81 éves, de ő nem szereti a hideg vizet, nem tart velem a téli fürdésekre – mondja Valika, aki korábban sokat túrázott, kirándulásokon vett részt, bejárta a fél világot. Ma is imádja a nyüzsgést, és még sokáig szeretne élni. Vallja, hogy ezért muszáj edzésben lennie.

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva