Salföldi Dalföld 2024
Helyszín Salföld,
Időpont

Június 21-23. között, péntektől vasárnapig, a Káli-medence kapujában, Salföldön, ismét megrendezésre kerül a nyár legkomplexebb zenei fesztiválja, a Salföldi Dalföld, ahol

a népzene, a jazz és a komolyzene kerül fókuszba a társművészetek, a képző-, tánc-, fotó- és színházművészet mellett.

A 2014 óta minden évben megrendezett fesztivál küldetése, hogy a balatoni nyár zajától eltávolodva koncertekkel, kiállításokkal, színházi előadásokkal, beszélgetésekkel és további izgalmas programokkal szólítsa meg a tartalmas szórakozásra, elmélyülésre vágyókat, közelebb vigye hozzájuk a Balaton-felvidék emberléptékű hangulatát. A természet közelsége, Salföld és a Káli-medence hangulata emlékezetes pillanatokat szerez az idelátogatóknak.

A 2024-es Salföldi Dalföld egyik fellépője a Duckshell zenekar
Fotó: Duckshell

Az immár kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő rendezvény középpontjában nevéhez méltóan mindig a dal műfaja állt, de ezen belül évről évre változtak a tematikák.

Az idei mottó: a „Férfi hang”, a zenei programokon túl a kiállításokon és a beszélgetéseken a férfi nem szerepét, jelenlétét, kihívásait fogják elemezni.

A Salföldi Dalföld fellépői

A fesztivál fellépői közt ott lesz a Hot Jazz Band, a Duckshell, a Heveder, a Szent Efrém Férfikar, a Dresch Vonós Kvartett, a Fanfara Complexa, de sor kerül majd a IV. Balaton-felvidéki Néptáncosok Találkozójára is.

Fotó: Hot Jazz Band

 

 

Nyitókép: Salföldi Dalföld

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva