likeBalaton.hu | 2020.12.20. 19:00
A Tihanyi Bencés Apátság karácsonyi üzenete és programja
Megnyugvást hozhat a lelkünknek az apátság karácsonyi üzenete. Online folyamatosan közvetítik a karácsonyi és újévi szentmiséket is.

Az apátságban karácsony és újév idején is rendszeresen lesznek szentmisék, melyeket az apátság Youtube-csatornáján élőben is lehet követni. Erről Jeromos atya karácsonyi köszöntője után olvashattok.

– A Tihanyi Bencés Apátság 2020-as esztendejét a bizonytalanság légköre hatotta át. Robbanásszerűen hatolt be életünkbe egy láthatatlan ellenség, ami arra kényszerített bennünket, hogy újragondoljuk azokat a lehetőségeinket és terveinket, amikkel több száz éves szerzetesi küldetésünket megvalósíthatjuk. Karácsony ünnepe és az újév beköszönte arra hív minket, hogy a megélt tapasztalatokból merítve kiértékeljük életünk történéseit, örömeit és bánatait. A küzdelmek sokszor elterelik a figyelmünket arról, hogy köszönetet mondjuk, kifejezzük hálánkat azoknak, akik mellettünk álltak, bátorítottak bennünket és segítségünkre siettek a sötétség óráiban. Karácsony ünnepének öröme abban rejlik, hogy Isten Jézus Krisztusban közénk jött, mellénk szegődött. Ennek az üzenetnek elsősorban személyes és nem társadalmi jelentősége van. Isten mellém szegődik, beleszületik az én életembe, velem járja az élet sötét és világos napjait egyaránt. Ebből az isteni jelenlétből fakad reménységünk, keresztény összetartozásunk és őszinte hálánk mindenkiért és minden jóért, amit az elmúlt bizonytalan esztendőben Istentől és embertársainktól kaptunk. Minden kegyelem. Tihanyi bencés szerzetesközösségünk nevében köszönöm az Önök – Kedves Barátaink, Jótevőink – imádságát, támogatását, mellettünk állását: minden segítségét! Boldog, meghitt karácsonyt és áldott, békés új évet kívánok mindenkinek! – tolmácsolta karácsonyi üzenetét Mihályi Jeromos perjel.

Jeromos atya és a korábbi perjel, Korzenszky Richárd atya kétrészes adventi beszélgetésének első részét itt találjátok.

Ha pedig még több szívet és lelket melengető ünnepi gondolatot olvasnátok a tihanyi atyáktól, itt érdemes keresgélni.

 

Mihályi Jeromos atya, a tihanyi perjel
Fotó: Andrónyi Tamás

 

Szentmisék élőben karácsonykor az apátság Youtube csatornáján

December 21-22-23. hétfő-kedd-szerda
06.20: reggeli dicséret (Laudes)
06.45: szentmise (roráte)

December 24. csütörtök
Nincs reggeli szentmise
„Éjféli” mise: december 21-én teszik közzé a részleteket.

December 25. péntek – Karácsony
07.30, 10.00: szentmise

December 26. szombat – Karácsony, Szent István első vértanú ünnepe
07.30, 10.00, 18.00: szentmise

December 27. Szent Család vasárnapja
07.30, 10.00: szentmise

December 28-29-30. hétfő-kedd-szerda
18.00: szentmise

December 31. Hálaadás
16.40: plébánosi beszámoló a 2020. évről
17.00: ünnepi szentmise, Te Deum, szentségi áldás

Január 1. Újév, Szűz Mária Isten Anyjának ünnepe
10.00, 17.00: szentmise

December 24-26. között, valamint december 31-én és január 1-jén az apátsági templom csak a szentmisék alkalmával lesz nyitva. A hajnali szentmiséket, az „éjféli” misét és vasárnapi, ünnepnapi 10 órás szentmiséket közvetítik a Tihanyi Bencés Apátság YouTube-csatornáján.

 

Adventi áldás a Tihanyi Bencés Apátságban
Fotó: Korzenszky Richárd

 

Nyitókép: A Tihanyi Bencés Apátságban készül a karácsonyfa
Fotó: Czakó András

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva