– Milyen emlékei vannak a Bittera-család életéről, felmenőiről?
– A család Besztercebányáról került Budapestre. Nagyapám Besztercebányán alapította az első tejüzemet Magyarországon, de sajnos ez a vállalkozás csődbe jutott. Kölcsönből finanszírozta az üzemet, és nem tudta pénzügyileg sikerre vinni a vállalkozást. Budapestre költöztek ezután, és nagyapám állami tisztséget vállalt. De sajnálatos módon ő korán meghalt, így nagyanyám egyedül maradt az öt gyerekkel (három fiú és két lány).
A három fiúnak a története nagyon érdekes. Kálmán bátyánk MÁV műszaki főtanácsos lett. A második fiú, apám, azaz Jenő, aki az I. világháborúban orosz fogságba került súlyos sebesüléssel és utána négy és fél év szibériai fogság következett. Filmbe illő a története: innen megszökött. Kínán, Japánon és Amerikán keresztül az amerikai magyarok segítségével jutott haza. 2 és fél ezer dollárt kapott tőlük megsegítségként, amivel elindult Magyarországra, de a hajón a felét elkártyázta. Ezért meg is fogadta, hogy soha többet nem játszik, ezt élete végéig tartotta. A megmaradt pénzből igyekezett aztán talpra állni. Gyula bátyánk is érdekesen kezdte fiatalkorát. Beíratták a bécsújhelyi katonaiskolába, de onnan megszökött, és a pozsonyi főreált végezte el, majd Hermann Ottó mellett folytatott ornitológiai kutatásokat. Kiváló volt ebben is, de aztán mégis vegyész lett, mégpedig a szakmája egyik kiválósága.
– Van a családnak balatoni kötődése?
– Természetesen igen, ugyanis a harmadik fiútestvérnek, Kálmán nagybátyáméknak Balatonszemesen volt házuk, ide jártunk nyaralni. Nagyon szerettem ezeket a nyarakat 1946-tól 1953-ig itt nyaraltam, az iskola végeztével apám levitt minket, vagy vonattal mentünk. Ott voltam egész nyáron, a legszebb emlékeim ide kötődnek. Egyrészt nagyon finom ételeket fogyaszthattam, másrészt egész nap fürödtem, jó volt a társaság, még a szemesi futball-csapatban is játszottam. Ekkortájt együtt kellett aludnom Gyula bátyám feleségével, Karola nénivel és ez komoly nézeteltéréseket szült, mert soha nem szerettem volna este 10 órakor nyugovóra térni. Fiatal kamasz voltam, sok kalandos éjszakát töltöttem barátaimmal Szemesen.
– Hogyan folytatódott eközben a család és Bittera Gyula élete?
– Gyula vegyészmérnökként doktorált a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Ekkor már figyelme a gyógynövénykutatás felé fordult. Hamarosan a Gyógynövénykísérleti Állomás munkatársa lett, ekkortájt már az illóolaj tartalmú gyógynövények termesztése érdekelte. Apám ekkoriban a Magyar Hitelbank főpénztárosa és devizapénztárosa volt. Apám segítségével Gyula megalapította a kaposvári illóolajgyárát. Az 1920-as évek elején elsőként Magyarországon itt kezdtek különböző gyógynövényeket feldolgozni, mint a menta, a koriander, az ánizs, a tanacetum. Gyára modernül felszerelt üzem volt, laboratórium is működött benne, de szoros szakmai kapcsolatban állt a Gyógynövénykísérleti Állomással. Ekkoriban a több nyelven is kiválóan beszélő Gyula külföldi tanulmányútjain a gyógynövénytermesztés különféle módozatait vizsgálta és hamarosan figyelme a levendula felé fordult.
– Ezután kezdődött a tihanyi sikertörténet?
– Igen, a kaposvári gyár volt a bevezetője Gyula sikereinek. A már említett külföldi útjain eljutott a neves francia levendulatermesztő területekre, a híres francia Vilmorin cégtől vásárolt aztán orvosi levendulatöveket, ezeket Budakalászon előnevelte és bérbe vett a tihanyi apátságtól egy nagyobb – 125 kataszteri holdnyi – legelőt a Belső-tó, Csúcs-hegy és Nyereg-hegy területén. Az apátság nem nagyon bízott a vállalkozásban, ezért kötelezték arra, hogy mandulát is telepítsen, legyen haszna is a kezdeményezésnek. Nem várt siker történt: 1931-ben zajlott az első aratás, amikor is szép és minőségi levendulaolajat nyertek ki a learatott tövekből. Gyula ekkor már három nagy rézlepárlót telepített Tihanyba, úgyhogy a sarlóval történt aratást követően nagy zsákokba gyűjtötték a levendulát, majd kiszárították és kezdődött a lepárlás.
A faluból sokan dolgoztak az ültetvényeken, jó szívvel emlegették Gyulát még később is. Egyébként Tihanyban nemcsak levendulát termesztett, hanem muskotzsályát, római kamillát, izsópot, rovarporvirágot úgyszintén. A Bittera-féle levendulaolaj hamarosan nemcsak országosan, hanem Nyugat-Európában, sőt Amerikában is ismert lett. A titka az olaj nagy tisztasága és az ún. linalil-acetát magas tartalma volt. Az 1930-as évek végén a The American Perfumer folyóirat 10 cikkben emlékezett meg a Bittera-féle levendulatelepekről és a kiváló minőségről. De megtörtént az is ekkortájt, hogy a tihanyi levendulaolaj jobb minősítést nyert el, mint a provence-i. Nagy cégek szintén vásároltak tőle, mint a Coty kozmetikumcég, sőt mi több, a tőzsdén is jegyezték. A második világháború vége felé a tihanyi levendulakivitel exportja folyamatosan nőtt, hiszen a franciákat nagyban érintette a háború.
– A tihanyi levendulás mellett milyen vállalkozása volt még Bittera Gyulának?
– 1936-ban Budapesten a Hungária körút 77. szám alatt vásárolt egy épületet, ez lett vállalkozásának központja, időközben országszerte számos feldolgozóüzemet és termelőtelepet nyitott. Különféle gyógynövényeket – borsmenta, kapor, lestyán, édeskömény és még sok más – termesztett Bárándpusztán, Kaposfőn, Kalocsán, Zalaváron, Dömsödön, Deákiban. Így vált az 1930-as évekre az egyik legnagyobb illóolajexportőrré és természetesen importra sem szorult, ez nagyon fontos volt számára. Ebben az időszakban már 1800 kataszteri holdon gazdálkodott és 100.000 dollár értékű megrendelései voltak.
– Mi lett a gyárral és az egész vállalkozással a háború után?
– Egészen 1945-ig zavartalanul gazdálkodott, ami ezután történt, arról viszont nehéz beszélni. Fiának szerette volna átadni a vállalkozást, aki ugyancsak vegyész volt, de ifjabb Bittera Gyula elhagyta az országot már 1944-ben. A történelem többszörösen közbeszólt, mert Gyula gyárát és minden tulajdonát 1949. december 28-án államosították, azaz elvettek tőle mindent, ami addig az életét jelentette. Gyula ezután nem szeretett volna Magyarországon maradni, de a magyar belügyi szervek hamarosan leleplezték és tiltott határátlépési kísérlet vádjával 1950 februárjában az ÁVH elhurcolta budapesti, Németvölgyi úti otthonából. Hosszas kihallgatások, testi fenyítés, verések után a nemzetközi hírű nagybátyám 128 napot töltött az ÁVH fogdájában és a Fő utcai börtönben. 1951 februárjában engedték ki, de nem az otthonába, hanem Dévaványára telepítették, Békés megyébe, az Isten háta mögé. Itt ugyan nem sokáig maradtak. Felesége, Karola néni kérte áthelyezésüket Balatonszemesre, Gyula pedig visszajöhetett Budapestre a Németvölgyi útra, mert abban a „kegyben” részesült, hogy visszahelyezték a saját, elkobzott gyárába főmérnöknek. Ugyanis Magyarországon nem nagyon értett senki a gyógynövényekhez, illóolajokhoz. Sokat találkoztam ekkortájt nagybátyámmal, aki a keresztapám is volt és nagyon közel állt hozzám. Mindig leszálltam a Németvölgyi út elején a villamosról és esténként hosszasan beszélgettünk. Én akkor már a Richter gyárban dolgoztam vegyészmérnökként, de vegyészetről nem igazán esett szó, inkább más, de igen fontos dolgokról cseréltünk gondolatokat.
– Hogyan alakult ezután Bittera Gyula élete, pályája?
– A Budapesti Pipereszappangyár kutatómérnökeként tovább folytatta a munkát, bár a magyarországi gyógynövénytermőhelyek és a tihanyi ültetvények is nagyrészt megszűntek. Gyula mégsem hagyott fel a szabadalmakkal sem. Alkotott levendula szappanillat kompozíciót az Elida szappangyárnak, előállította az eugenol nevű fertőtlenítő hatású szert, kinyerte a paprikából a fájdalomcsillapító hatású kapszaicint, készített kávézaccból eszenciát, hársfavirágból kivonatot és tervezett egy speciális ún. extraháló gépet is.
– Önt visszajárt később is a Balatonhoz?
– 1965-ben elhagytam Magyarországot, Németországban sikeres pályáját futottam be különböző gyógyszeripari cégeknél, mint vegyészmérnök. Gyulával még halála előtt (1970) pár évvel Bécsben tudtam találkozni, sajnos többször már nem láttam. Időközben bátyám is disszidált, szintén Németországban telepedett le. Egy idő után néhányszor hazalátogattam, többször is jártam a Balatonnál pl. Balatonfüreden. Aztán sokat kalandoztam a családommal együtt az északi parton, mindig az volt a célom, hogy a régi tihanyi levendulásnál kössek ki. Nagyokat úsztam a tihanyi öbölben is.
– Honnan eredt az az ötlet, hogy Tihanyban emléket kellene állítani Bittera Gyulának?
– Nyolcesztendeje felfedeztem Tihanyban egy levendulás üzletet, két kedves hölgy volt ott és megkérdeztem őket, tudják-e, hogy hogyan került a levendula Tihanyba. Itt kezdődött az eszmecsere. Aztán nemsokára szólt a telefonom, Nyárádi Zsolt – az üzlet tulajdonosa – hívott Tihanyból, hamarosan kialakult velük egy jó kapcsolat, melynek eredményeként létrejött a Bittera Gyula Alapítvány – Hollán Éva, Nyárádi Zsolt és jómagam részvételével –, és megszületett az Illatos időutazás című kiállítás, amely Bittera Gyulának állít emléket. Minden iratot, dokumentumot, fotót megszereztek Zsolték, közgyűjteményekből, múzeumokból. Nagy gyűjtőmunkát végeztek és így született meg az impozáns és nagyon informatív tárlat, amely családunk számára is kiemelten fontos. Nagyon bízom benne, hogy minél többen látni fogják és megismerhetik Bittera Gyula tevékenységét és hagyatékának XXI. századi továbbélését.
A fotók forrása: Bittera Gyula Alapítvány, Tihany
