Tihannyal akkor ismerkedtem meg közelebbről, amikor vitorlázni kezdtem. Az a környék olyan a kezdő hajósoknak, mint az állatorvosi ló. A Tihanyi-szorosban (népszerűbb nevén: a Csőben) bőven van szembeforgalom, ott a komp, a Balaton többi részéhez képest erős a sodrás és a domborzata külön tanulmány.
Az imént említett sodrás önmagában is kihívás, de néha még a szél is rásegít, ahogy az egyik medencéből áthajtja a vizet a másikba. Itt egy másodperc alatt 2 métert tesz meg a víz. Ez vitorlázás szempontjából sem mindegy, de ez az áramlat vájta ki azt a hosszú, egyenes, rendkívül mély árkot, amit ma Tihanyi kút néven ismerünk.
A kút valójában egy körülbelül 11, egyes mérések szerint 12,6 méter mély, hosszú árok a Tihanyi-félsziget déli csücske előtt. Délnyugatról északkelet felé húzódik, mélyebb és kevésbé mélyebb pontjai között 2-3 méter különbség is lehet.
A Balaton mélységét az 1700-as évek vége felé mérték fel először, és már akkor is megállapították, hogy a Tihanyi kút a legmélyebb pont. Igaz, az akkori mérések szerint csak 8,5 méter mély volt (pedig akkor még nem volt Sió, magasabb volt a vízszint). Apropó, magas vízszint, egyszer régen, hajdanában, vagyis 21 724 évvel ezelőtt (plusz-mínusz fél évezred, de kicsire nem adunk…) kb. 113 méter volt a Balaton vízállása. Nem semmi…
Az ilyen titokzatos mélységek mindig felgyújtották a fantáziát, így állítólag fantasztikus, gigászi rablóhalak lapulnak a Tihanyi kút fenekén. 2008-ban egy bevállalós búvár lement a Tihanyi kút aljába. Látni ugyan nem látott semmit, mert egy korábbi vihar felkavarta az iszapot, de érezte maga mellett elsuhanni a hatalmas harcsákat. Gondolom, a halak nagyon meglepődtek, hogy tíz méter mélyén emberrel találkoznak…
Vitorlázás szempontból a kompon és a sodráson kívül még egy trükk van a Tihanyi kút környékén, mégpedig a Szántód előtti lapály. A déli parton nagyon mélyre benyúlik egy víz alatti földnyelvszerűség, amit ugyan víz takar, tehát messziről úgy tűnik, mintha hajózható lenne, romantikusan megcsillan rajta a naplemente meg minden, de alig egy méter a víz. Kalózzal, felhúzott sverttel el lehet csusszanni felette, de tőkesúlyos hajóval szerencsésebb elkerülni. Nem egy hajót láttam már ott, csálén oldalra dőlve, várva a jobb időket vagy a vontató motorost.
Persze, a hajósok nincsenek magukra hagyva a navigálással, a Tihanyi szorost, úgy is, mint a tó egyik legforgalmasabb részét alaposan körbebójázták, hogy segítsék a tájékozódást. Aki a vitorlás-jogosítványhoz megtanulta a kardinális jeleket, annak nem lesz gondja, aki nem, az, ha közeledik, gyorsan keresse elő a tankönyvet, különben nagyon meg fog lepődni.
Gyorstalpalóban: négyféle kardinális jel van, azt mutatják, melyik irányba kell elhaladni a bója mellett. Sárga-feketét kell keresni. Két nyíl felfelé: északról, két nyíl lefelé: délről (ezt eddig könnyű megjegyezni), a széttartó nyilakat keletről, az összetartókat nyugatról kell kerülni. Ne feledjük, ez nem opció, hanem kötelező. A Tihanyi szoros hajózható része inkább az északi parti részhez van közel, senki ne dőljön be (sic!) a délen lévő nagy vízfelületnek, mert abból csak egy piknik lesz egy homokpadon…
