kisalfold.hu / Wurmbrandt András | 2021.09.25. 12:00
Jelentősen megújul a tihanyi apátság
A tervek szerint a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozatig befejeződik minden – összesen három és fél milliárd forint értékű – fejlesztés, amelynek munkálatai jelenleg zajlanak a Tihanyi Bencés Apátság területén.

A látogatók fogadása mellett is javában zajlanak a munkálatok a legtöbb országimázs-film drónfelvételein az első képek között szereplő tihanyi apátságban, ahol jelenleg három, elsősorban felújítás célú nagy projekt is fut. Az elsőben a világörökség-várományos helyeknek kiírt európai uniós pályázati forrásból megújult az apátság egész évben látogatható interaktív kiállításának helyet adó múzeum, valamint kialakítanak egy „Napváró teraszt” is.

Mihályi Jeromos, konventuális perjel ez utóbbiról szólva elmondta, a sétányhoz csatlakozó, sekrestye mögötti közösségi tér ötlete a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak köszönhető, akik az apátságban tartották egyik workshopjukat.

 

Drónfelvételen a megújuló apátság és környezete
Fotó: Tihanyi Bencés Apátság

 

Mihályi Jeromos hozzátette, a kis tér keletre néz, és kiválóan látható onnan a napfelkelte, amely különleges spirituális élményt jelent. Az apátságnak most is vannak olyan programjai, amelyekben a résztvevők egy szerzetes vezetésével kora reggel megnézik a napfelkeltét, utána meghallgatnak egy zenei programot, majd megtekintik az altemplomot. A felkelő nap Krisztust, illetve a megújulást jelképezi – jegyezte meg. A „Napváró terasz” emellett más kulturális programoknak is helyet ad majd a tervek szerint.

Királyőrző Apátság

Egy másik projekt keretein belül, hazai forrásból végzik el az apátság épületének külső és belső felújítását. Jeromos atya rámutatott, a dombon lévő épületegyüttes nagyon kitett az időjárás viszontagságainak, a szél és eső mellett, a Balaton közelsége miatti páraingadozás is kikezdi az épületet. Ezen igyekeznek most időtállóbb megoldásokkal javítani, hogy az ország egyik ikonikus helyszíne huzamosabb ideig rendezett állapotban legyen. Így vakolatjavítási munkákat végeznek, egységes színt kapnak a falak, kicserélik a zsindelyeket, illetve a problémás tetőrészeket, valamint a nyílászárókat is. Emellett egy belső felújításon is átesik az apátság, megújul például az a szoba is, ahol az utolsó magyar király, IV. Károly a száműzetése előtti napjait töltötte, mielőtt külföldre távozott – mutatott rá a perjel, majd kiemelte, ennek idén októberben lesz éppen száz éve.

A tihanyi apátság turisztikai programjainak idei mottója a „Királyőrző Apátság”, amely az előbb említett IV. Károlyon kívül I. András királyra utal, aki az apátság altemplomában van eltemetve, ahol a látogatók ebben az évben megtekinthetik az áprilisban feltárt sírokat.

Küldetés a kultúra ápolása

Egy harmadik projekt keretein belül, európai uniós forrásból újul meg az 1996-ban épült kortárs galéria épülete is, amelynek aktuálissá vált újbóli víz- és hőszigetelése, valamint tetejének újraburkolása. Belül modern kiállítótér alakul ki, új fény- és biztonságtechnikával, szellőzőberendezéssel. Ehhez épül egy múzeumi raktár, ahol az értékes tárgyakat tudják külön tárolni, és a csoportoknak, érdeklődőknek megmutatni.

A galéria egyébként a továbbiakban is modern képzőművészeti időszaki kiállításoknak ad majd otthont, nyaranta három-négy tárlat látogatható, többek között festményekből, textilből, porcelánból. Jeromos atya rámutatott, igyekeznek olyan művészek alkotásait is bemutatni itt, akik nem annyira ismertek. Kiemelte, Tihany mindig a művészek kedvelt helye volt, a bencések pedig küldetésüknek tekintik a kultúra ápolását, továbbadását.

A perjel szerint a külső felújítások zöme a következő szezonra, tehát jövő év márciusára elkészül, az apátság belső tereivel viszont 2023 elejére végeznek, addigra viszont a tervek szerint befejezik a munkálatokat, hiszen az Európa Kulturális Fővárosa programsorozatban Veszprém mellett a Balaton is nagy szerepet kap.

Forrás: kisalfold.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva