veol.hu/Kovács Erika | 2021.01.31. 17:00
Új turisztikai központtal gazdagodik Tihany
Mintegy ötszázmillió forintból turisztikai fogadóépületté alakítják az egykori apátsági magtár épületét a tihanyi Mádl Ferenc téren, így tovább bővül a falu idegenforgalmi kínálata.

A beruházás részleteiről Tósoki Imre, Tihany polgármestere, Magyar Márton, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatója, valamint Kontrát Károly országgyűlési képviselő beszélt.

– Szívós, hosszú előkészítő munka eredményeként lehetünk itt, a beruházás startjánál, ami tovább erősítheti Tihany vonzerejét – fogalmazott Kontrát Károly. Üdvözölte, hogy az épületben olyan közösségi teret is kialakítanak, ahol találkozhatnak egymással a helyiek, és rendezvényeket is szervezhetnek ott. Az országgyűlési képviselő jó egészséget, eredményes szolgálatot kívánt Mihályi Jeromos tihanyi perjelnek abból az alkalomból, hogy a bencés szerzetesközösség újabb hat évre megerősítette tisztségében.

Alapkőletétel a tihanyi Magtárnál
Fotó: Penovác Károly/Napló

– Ma, amikor a turizmusnak történelmi léptékű kihívásokkal kell megküzdenie világszerte, külön öröm, hogy újabb fejlesztés valósulhat meg a Balaton ékszerdobozának számító Tihanyban, és ezzel a Balaton-felvidék turisztikai infrastruktúrája újabb elemmel gazdagodik – mutatott rá Magyar Márton. Hozzátette, a település kiemelt attrakciója a térségnek, és ez is indokolja, hogy fejlesztését az MTÜ prioritásként kezeli.

A magtár turisztikai fogadóépületté alakítása olyan projekt, amelynek köszönhetően Tihany turisztikai kínálata, a turisták befogadásának feltételei tovább fejlődhetnek. A beruházás egy több részből álló csomag fontos fázisa, amely illeszkedik a jövőbeli fejlesztésekhez. A magtár felújítását az ügynökség marketinggel, kiadványokkal is támogatja.

Tósoki Imre kifejtette, a turisztikai célú és műemléki felújítást is magában foglaló beruházás egy komplex, mintegy hárommilliárd forint értékű program része, amely a Balaton-felvidék turisztikai fejlesztését érinti. Több település vesz részt benne, a konzorcium vezetője az MTÜ.

Az egykori Magtár épülete
Fotó: Arcanum

A programban Tihany két érdekeltséggel van jelen, az apátsággal és két önkormányzati beruházással. Utóbbiak közül az egyik tavaly megkezdődött a Visszhang-dombon, de a legnagyobb projekt a régi apátsági magtár felújítása, amely eddig művelődési ház volt, és a könyvtárral együtt a Civilek Házába költözött. Az épületben helyet kap például a Tour­inform-iroda, egy vendéglátóhely, interaktív kiállítások, melyekkel bemutatják a ­helyiek korábbi életét és a balatoni fürdőéletet. Rendezvényeknek kialakítanak egy nagytermet.
A köszöntők után lerakták a beruházás alapkövét. A munka napokon belül megkezdődik és őszre befejeződik.

Forrás: Veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva