–Mekkora munka megszervezni egy-egy hasonló fellépést, mint amilyen a november 22-ei veszprémi buli?
Fejes Tamás: Nézőpont kérdése, hogy mi a nehéz, és mi a könnyű, de mi ezzel nem foglalkozunk. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy szeretjük a munkánkat, szeretünk azzal foglalkozni, amit csinálunk, és ezt szeretjük hangoztatni is. Folyamatosan vannak terveink, sőt van, hogy előre gondolkodunk három, négy, netán öt évvel. Ezeket meg is valósítjuk! Az, hogy ehhez milyen út vezet, milyen eszköztár, hány ember, mennyi pénz, az már másodlagos. Úgy vágunk bele, hogy meg kell csinálni, mert meg akarjuk csinálni.

Lukács László: Ha arra gondolsz, hogy könnyebb lenne-e csinálni hat nagy arénakoncertet körszínpaddal, szemben azzal, hogy lehetne egy 15-20 állomásos klubturné, ami gyakorlatilag pár perc alatt telt ház mindenhol a Tankcsapda esetében, akkor ezt a hat állomást megszervezni mindenféle szempontból sokkal több munkát igényel.

Fejes Tamás: Ez nem is fontos igazán, mert a zenekar mindig újító szándékkal jelentkezik. Soha nem voltunk kiszámíthatóak, soha olyan dolgot nem csináltunk, ami kézenfekvő, még a mostani, jubileumi év kapcsán sem. Mindig megbeszéljük a terveinket és a megvalósításon agyalunk. Ha ezért el kell utaznunk Veszprémbe egy interjúra, vagy dedikálni kell menni egy benzinkútra, akkor megyünk.

Lukács László: A zenekar idén 30 éves, ám mind a mai napig úgy dolgozunk – jó példa erre ez a körszínpados turné a vidéki városokban – , hogy van egy elképzelésünk arról, hogy mit szeretnénk megvalósítani. Onnantól kezdve a célt nézzük, azt, hogy miként tudunk oda eljutni. Van bennünk egy lelkes idealista rock and roll hozzáállás. Nem az a kérdés, hogy meg lehet-e valamit csinálni, hanem az, hogy hogyan lehet. Persze nem mindig százas az, amit elképzelünk, mert nem csak hármunkon múlik az egész, de igyekszünk.

Sidlovics Gábor: Ahol elfogynak az eszközök és az emberek, akkor nekünk kell lépni. Mindig is önjáróak voltunk! Sokan egyébként úgy képzelik, hogy a Tankcsapda mögött van egy óriási menedzsment, ami nézz körbe, négy emberből áll – a negyedik Bakó Csabi. A mag ekkora. Nálunk nincs menedzser, menedzsment, hanem mindenki erős valamiben, és abban maximálisan odateszi magát.

– Lehet manapság két, három hónapnál tovább nézni a magyar piacon, vagy tényleg működik az, hogy öt évre előre terveztek?
Fejes Tamás: Az előző rendszer legnagyobb vívmánya az ötéves terv volt. Ha valaki ennyi időre előre tervez, az jó dolog. Ad egy lendületet, hogy mi az út, mi a cél. Természetesen ez menet közben változhat, azonban a terv marad, csak módosul. Ha nincsenek öt évre tervek, akkor amúgy sincsenek. Azok a zenekarok, amelyek csak néhány hónapban gondolkodnak, megélhetési zenészek. Mi egy alkotó közösség vagyunk, akiknek tervei vannak. Az irányítás a mi kezünkben van, és akkor van jól a dolog, ha mi irányítunk. Nekünk senki nem mondja meg, hogy mikor álljunk le, mit csináljunk, mikor megyünk külföldre, mikor klubozunk, vagy stadionozunk. Nincs kiadó, mi döntünk. Mindez nagyon nagy szabadságot ad a zenekarnak mind alkotásban, mind stratégiailag.

Lukács László: Az interjú előtt beszélgettünk, beleszaladtunk a korai punkos, ’80-as évek végi időszakba. Ebből gondolom, hogy ismered azt a fajta punk attitűdöt, ami úgy szólt annak idején Angliában, hogy „csináld magad”. Ha magad csinálod a dolgaidat és az jó, netán sikeres, akkor megvalósítottad magadat. Ha valami rosszul sül el, nem okolhatsz mást miatta, mert azt is te csináltad. Ez a fajta csináld magad dolog, bármennyire is egy komoly gépezet a Tankcsapda, a mai napig megvan a zenekarban. Hiszünk is ebben! A segítőink sok mindenben leveszik persze a vállunkról a munkát, de nem csak gitározás, szövegírás, pózolás a feladatunk.

– Kijött az új album, és valahol azt nyilatkoztátok, hogy nyugodtan tudtatok az albumon dolgozni. Ez fontos?

Sidlovics Gábor: Persze! De menet közben jössz rá, hogy mennyivel jobb így alkotni. Az előző három stúdióalbummal – amiben én részt vettem – is maximálisan elégedettek vagyunk, csak ha egymás mellé tesszük a munkafolyamatokat, akkor azt mondom: nem baj, hogy ennyi év telt el a két lemez között. Most meg tudtuk csinálni azt, amit eddig soha: a végleges felvétel előtt demo formájában rögzítettük az egész lemezt. Teljesen más így dolgozni!

– Ebben a munkafolyamatban érdekelnek a vélemények?

Sidlovics Gábor: Nem, egymás véleménye viszont nagyon. Mi hárman mondunk néha elég kemény véleményt.

– Fontos, hogy egy-egy album után több rajongótok legyen?

Fejes Tamás: Nem ez a fontos! Mi nem hagyjuk magunkat befolyásolni, olyan szempontból, hogy a fiataloknak csináljunk zenét, vagy a korai Tankcsapda rajongóinak, akik 50-60 évesek. Ha ez így lenne, akkor egy olyan megfelelési kényszer felé vinnénk a zenekart, amiben nem önmagunkat adnánk. A Tankcsapda úgy tud aktuális lenni, ha önazonos, és hiteles. És akkor önazonos és hiteles, ha azt csináljuk, amit akarunk. Minket nem érdekel, hogy mit szól a szakma, vagy mit írnak a kritikusok. Hosszú távon minden minket igazolt! Generációk váltották egymást, de jönnek a fiatalok. Örömteli, mert annak a zenekarnak, aminek van fiatal rajongóbázisa, annak jövője van.

Lukács László: Örülünk, ha többen szeretnek bennünket, de nem azért csinálunk valamit, hogy többen legyenek.

Sidlovics Gábor: A Tankcsapdának nincs két egyforma lemeze. Amikor kijön egy albumunk, a zenekritikusok nem értik, hogy mi történt. Majd eltelik négy-öt év, ami után arannyá válik, és nyolc év után rehabilitálják. Aztán jön a következő, és azt nem értik.

Fejes Tamás: Mondjuk, ha egy 40 éves újságíró azt kéri számon, hogy miért nem olyan számokat írunk, mint 25 évesen, az szerintem vicc. Ha valaki 51 éves korában úgy akar viselkedni, mint huszonöt évesen, az hiteltelen.

– Hallani, hogy rockoperát írnának a Tankcsapdáról. Ez valós hír?

Fejes Tamás: Egyfolytában keresnek ez ügyben. Olyan dolgokra vannak felkéréseink, hogy hihetetlen. Nem tartunk ott. Olyat nem szabad kijelenteni, hogy soha, de ha egyszer lenne is Tankcsapda-klasszikusokból egy rockopera, akkor sem úgy, ahogy más zenekarok szoktak így megjelenni. Úgy nem lesz. Addig fogjuk csűrni-csavarni a dolgokat, amíg olyan nem lesz ez a dolog, amit senki sem csinált.

Lukács László: Mielőtt még tényleg belemerülnénk, jegyezzük meg: ez most tényleg nem aktuális, az ötéves tervünkben sincs benne.

Fejes Tamás: Mint ahogyan az sem, hogy szimfonikusokkal egészüljünk ki. Annál sokkal jobb ötleteink vannak, mint hogy egy szimfonikus kaland után mindenki a Metallicára asszociáljon. Nekünk ez nem pálya, sokkal fontosabb dolgaink vannak!

– Közösségi média: lényeges a banda életében?

Fejes Tamás: Fontos! Az emberek egy része azt a rocksajtóból kiinduló bélyeget sütötte ránk, hogy eladtuk magunkat a szponzoraink miatt. Erre azt szoktuk mondani, hogy amikor megléptük ezeket a dolgokat, azzal megvásároltuk a szabadságunkat. Amikor azt mondom, hogy azt csinálunk, amit akarunk, az tényleg így is van – ellentétben sok zenekarral. Azt a stílust, azt a dumát, amit mi képviselünk, tudjuk tolni mindenféle manír nélkül közösségi platformjainkon. Nem függünk tévétől, rádiótól.

Lukács László: Amikor indult a zenekar nem volt internet, mobil kommunikáció. Sok változást hozott az elmúlt három évtized. Azok a zenekarok, akik mindezzel együtt változtak, azok nyertek, nyernek, akik nem lépnek, vesztesek. Mi inkább a nyertes oldalon szeretnénk állni!

– Mit hoztok a Veszprém Arénába pénteken?

Lukács László: 2019 a fennállás harmincadik évfordulója a Tankcsapdának, és november, december, az év utolsó két hónapja hat koncerttel ennek égisze alatt zajlik. Ez még akkor is igaz, hogy van friss lemezünk – a Liliput Hollywood –, amiről szintén játszunk három dalt, ám ez mégsem lemezbemutató koncert, hanem egyfajta összefoglalása az elmúlt évtizedeknek. Nem feltétlenül best of válogatás, hanem random – több mint 120 percben. Egyébként az a fajta koncertezési metódus, hogy a közönség közé, a csarnok közepébe helyezzük a színpadot, ad egy olyan speciális hangulatot, hogy azoknak is érdemes eljönni az arénába, akik számtalan koncertünkön ott voltak már.

Forrás: veol.hu