Az advent a vigasztalás ideje. A Szentírás is így fogalmaz: „Én az Úr, a te Istened arra tanítalak, ami javadra válik. És arra az útra vezetlek, amelyen járnod kell.” Milyen jó, hogy az Isten, az Úr, a Megváltó tanít bennünket. Mégpedig arra, ami javunkra válik. Van-e ettől nagyobb vigasztalás, és várhatunk-e ettől többet?

Tanít bennünket helyes ismeretre, mert az ember értelemmel, érzelemmel, akarattal rendelkező teremtmény, Istennek a szeretett teremtménye. Szükséges, hogy jó ismeretünk legyen, szükséges, hogy jól ismerjük az Istent, mert akkor tudjuk jól szeretni. Hány és hány olyan esemény van az életünkben, amikor erre ösztökél bennünket az Isten.

Jól ismerni azt is jelenti, együtt vagyok vele, ismerem szíve szándékát, ismerem szíve rezdülését.

De javamat szolgálja akkor is, amikor törvényeket ad elém, olyan törvényeket, amelyek éltetnek. Isten törvényei, a szeretet törvényei, melyek mindig az életre tanítanak, mindig kijelölik az utat, és ez az út mindig az életnek az útja. Ezért figyelmeztet bennünket a Szentírás többször is:

„Ne térj le róla se jobbra, se balra, mert ez az út az életnek az útja!”

Ha az embernek nem lenne szabadsága, nem lehetne igazi, nem lehetne méltó Isten felé való fordulása sem. Mert Isten nem szolgákat akar, nem rabszolgákat, hanem Isten gyermekeket, akik örömmel élik a vele való kapcsolatukat. És ehhez szükséges a szabadság megélése. Tehát

amikor az életünket átnézzük, az a kérdésünk, hogy mindaz, ami történt, mindaz, amit Istentől kaptunk, hogyan növelte, segítette istengyermeki szabadságunknak a megélését.

Ez a tanítás azt is eredményezi, hogy Isten ismerete után, Isten parancsainak a megtartása után

szabadságunk megélésében, életünk mindennapi cselekedeteiben dönteni merjünk. Mégpedig az igazság mellett.

A döntéseinkben, szabadságunk megélésében, Istennel való kapcsolatunkban, a törvények jó ismeretében, megtartásában az életet választjuk. Micsoda szabadság és micsoda vigasztalás ez!

Én, az Úr, a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, az életre.

Legyünk hálásak ezért a tanításért, még akkor is, ha néha ez fájdalmas. Néha úgy éljük meg, Isten elvesz valamit, korlátoz, elzárja a lehetőségeimet, vagy egyszerűen csak nem értem, ez most mire fog vezetni? Ez most miért lesz jó?

Bízzunk az Istenben! Ő, aki ilyen módon fordul felénk, nevelni, tanítani akar bennünket az életre, egészen biztos, hogy nem ad mást az örök élet helyett, mint saját magát.

Nyitókép: dr. Udvardy György, veszprémi érsek prédikációja advent idején
Fotó: Veszprémi Érsekség