Müller Anikó Hanga/veol.hu | 2021.01.13. 16:00
A zirci arborétumban télen sem áll le az élet
Télen a természet mély nyugalomban van, de az élet az arborétumban nem áll meg. A park téli arcáról, a most folyó munkálatokról Szalay Jánosné, a ciszterci arborétum vezetője nyilatkozott.

– A közelmúltban végzett állományvizsgálat során bizonyosságot nyert, hogy a látogatói útvonalak mentén sok az elöregedett, a látogatókra veszélyes fa. Számunkra fontos az ideérkezők és munkatársaink biztonsága, ezért a menthetetleneket ki kellett vágatnunk – mondta el Szalayné Márta a Veolnak. – A munkát szakemberekkel végeztettük, akik alpinista technikával, úgynevezett lebontással oldották meg a fák kivágását. Nálunk nem lehet hagyományosan, döntéssel kivágni a fákat, mert kárt tennénk az alattuk és környezetükben lévő értékes, sokszor védett növényekben. Két kollégámmal eltakarítjuk a favágás nyomait, március végéig végeznünk kell a száraz ágak levágásával, ifjítjuk a cserjeállományt, eltávolítjuk a véletlenszerűen, rossz helyre kinőtt magoncokat.

Szalay Jánosné, a Zirci Arborétum vezetője
Fotó: Müller Anikó Hanga

A vezető elmondta, hogy a téli arborétum egy másik, kevésbé ismert arcát mutatja a látogatóknak, mintegy titkokat felfedve. Jobban fel lehet fedezni a madarakat, a mókusokat, a parkba kéretlenül belátogató őzcsapatot. Az őzekkel küzdenek a dolgozók, mert szívesen lerágják a bokrok, facsemeték friss hajtásait. Az utóbbi években Eurázsia északi térségeiben is jóval enyhébb, hómentesebb a tél, ezért a délebbre húzódó énekesmadár csapatok is később, vagy kisebb számban érkeznek a Kárpát-medencébe, késnek vagy elmaradnak az invazív fajok, mint a fenyőrigó, a fenyőpinty, a csonttollú és a keresztcsőrű. Ezen túlmenően a fagy- és hómentes késő őszökön és teleken a madarak könnyebben találnak táplálékot az erdőben, mezőn, ezért kevésbé húzódnak be a lakott területekre.

Ezt tapasztalják az arborétumban is, ennek ellenére folyamatosan feltöltik a madáretetőket fekete napraforgó mageleséggel, almát raknak ki, a mókusoknak mogyorót. Mindezidáig a téli hónapokban zárva tartott az arborétum, most hétvégeken, az időjárás függvényében várják a látogatókat, szánkóval be lehet menni, de kutyával nem, a téli időszakban az apátság díszudvara felől megközelítve. Nagy az érdeklődés, az elmúlt hétvégén a látogatók száma közel annyi volt, mint egy átlagos nyári napon.

Mesebeli téli táj a Zirci Ciszterci Arborétumban
Fotó forrása: Zirci Ciszterci Arborétum közösségi oldala

– Örülünk, hogy sokan gondolják, a park téli szépsége, egy séta a friss bakonyi levegőn felejthetetlen élményt nyújthat. Igazi csodákat fedezhetnek fel a hozzánk érkezők, a söröstót már vékony jégréteg fedi, amire azért a nagy mélység és folyamatos alsó vízmozgások miatt rámenni veszélyes és tilos. A növények is éledeznek, virágzik a jó illatú kikeleti bangita, a hunyorok kidugták a fejüket és kinyílt a téli jázmin is – zárta ismertetőjét az arborétum vezető.

Forrás: Veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva