2019.12.09. 10:00
Advent második hétvégéjén is élettel telt meg a veszprémi vár
Szombaton meggyújtották a Szentháromság téren felállított óriás adventi koszorú második gyertyáját is. A városban tart az Illatos advent programsorozat, melynek részeként a várban hétvégente műsorral és kézműves kirakodóvásárral várják a családokat.

A második gyertya meggyújtása előtt Nagy Károly apátkanonok Szent Máté evangéliumából olvasott fel egy részletet, majd Keller Márton, a Veszprémi Petőfi Színház művésze József Attila Betlehemi királyok című versét énekelte el.

A rendezvényen Hegedűs Barbara alpolgármester elmondta, hogy a karácsony a várakozásról, a lelki feltöltődésről, a szeretteinkkel együtt töltött időről szól, de nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy vannak a világon olyan helyek, ahol a keresztények nem tudnak békésen, szabadon, biztonságban ünnepelni.

Nagy Károly apátkanonok adventtel kapcsolatos gondolatait is megosztotta a megjelentekkel.

– Tele van békétlenséggel a világ. Hol a háborúk, hol az emberek közötti gyűlölködés és harag, hol a természeti csapások teremtenek békétlenséget az ember szívében. A betlehem egy békét sugárzó gyermek arcát tükrözi felénk, a béke utáni vágyat, ínséget, és az annak megteremtéséhez szükséges erőt szítja fel a lelkekben. Azt kívánom, hogy az elképzelhetetlen nagy béke, a lelki béke töltse be mindannyiótok szívét, és próbáljatok ti magatok is a béke eszköze lenni – mondta el az apátkanonok.

Érdekelnek a balatoni adventi programok? Összegyűjtöttük neked!

Forrás: veol.hu
Fotók: Nagy Lajos/veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva