– Szerettünk volna környezetvédelemmel kapcsolatos dologgal foglalkozni, de valamilyen kreatív, érdekes, egyedülálló dolgot kerestünk. Elkezdtük nézegetni, hogy milyen termékek újrahasznosítása nem valósul meg, és néhány kitérő után találtunk rá a farmerre – kezdi történetüket János.
Rögtön elmagyarázza, hogy a farmergyártás hatalmas ökológiai lábnyomot hagy, azaz nagy környezetszennyezéssel jár. Egy farmernadrág előállítása tíz köbméter vizet szennyez, és folyókat locsolnak ki az alapanyagot adó gyapot termesztéséhez. Az egyik elrettentő példaként az Aral-tavat hozza fel. A Dunántúl méretű tó mára a 90 százalékát elvesztette, mert a tavat tápláló folyók vizét gyakorlatilag ellocsolták a rizs- és gyapotföldek öntözésére.
A föld termőterületének négy százalékán termesztenek gyapotot, és erre a négy százalékra szórják ki a teljes mezőgazdaság által elhasznált vegyszermennyiség 26 százalékát. Egy kilogramm farmeranyag előállításához 2,7 kilogramm szén-dioxid kibocsátás jut, egy liter benzin elégetése 2,1 kilogramm szén-dioxid kibocsátással jár.
balatoni tájkép- farmerból
– Azt kitaláltuk, hogy próbáljunk a farmerrel dolgozni, de a kezdeti termelést nehezítette, hogy a farmer újra hasznosítására nincs technológia, nincsenek gépek. Nincs meg, hogyan kell szétvágni egy farmert, hogy melyik darabkából mit érdemes készíteni. Az első években rengeteg fenék-rész halmozódott fel, ki kellett találni minden darab funkcióját – meséli tovább Ildikó az Old Blue történetét.
Két év után aztán termékcsoportokat hoztak létre, és kialakult egy viszonteladói kör is. A legnépszerűbb termékek között vannak a rongyszőnyegek, melyeket megváltozott munkaképességű emberek készítenek. Sok farmertáska fogy, köztük olyan bevásárlószatyrok, melyekkel dupla a haszon, hiszen az újrahasznosítás mellett a nejlonszatyrok használatát is csökkentik.
Készítenek úgynevezett öröktáskát is. Ha ez valamiért tönkremegy, akkor féláron cserélik újra.
– Kiépült az alapanyag gyűjtés, a technológia, vannak jó termékeink, most lassú növekedésbe szeretnénk kezdeni, már ami a termelés volumenét illeti. Havi 500 táskából nem tudunk hirtelen 40000-et készíteni, de 1500-at igen. Szeretnék nagy ruhacégekkel is együttműködni, hogy az eladatlan termékeiket ne elégessék, hanem készíttessenek mást ezekből. Szeretnénk, ha évente egymillió nadrágot tudnánk újrahasznosítani, most tartunk 80-90 ezer darabnál. Bár azt elmondhatjuk, hogy az elmúlt öt év alatt a Velencei-tó 60 százalékának megfelelő vízkészletet óvtunk meg. Ez ugyan gyönyörű szám, de sajnos csak csepp a tengerben.
bőrtáska- farmercímkékből
A gyulafirátóti központban egy pici varrodát is találunk, de a cég főként bedolgozókat foglalkoztat. Egyre több megbízásos projektben vesznek részt.
– Sokszor valamilyen rendezvényre készítünk valamilyen reklámterméket, például nemrég farmer irattartókat készítettünk. Tavaly egy nagy cég akciójára papucsokat készítettünk, amit az kaphatott, aki elhozta a régi farmernadrágját. Most egy lekváros cégnek készítünk kötényeket, aztán dolgozunk egy kis sörfőzdének… Ott a környezettudatos tulajdonosokat zavarta, hogy eldobják a malátászsákokat, most ezeket farmerrel kombináljuk és táskákat készítünk belőlük. Idén mi készítünk az EcoPunk fesztivál számára újrahasznosított karszalagot – teszi hozzá Plank János.
Lehet, hogy az újrahasznosított karszalag drágább, mint a műanyag, de környezettudatosan kell gondolkodni. Ha egy fesztiválra több ezer forintba kerül a napijegy, akkor a száz forintos újrahasznosított karszalag, ami ráadásul jól is néz ki, belefér a költségvetésbe. Az alapanyag beszerzése külön történet, János elbeszélése nyomán egy elképesztő piacra nyílik hirtelen kapu.
– Egyre nagyobb mennyiségben kapunk a farmert az emberektől, van, aki feladja csomagként, de van, aki házhoz hozza, vagy beteszi a kapuhoz egy dobozban. Vannak, akik a viszonteladókon keresztül küldik, aztán sok selejtáru kerül az adományboltokba, amit mi még fel tudunk használni. Vannak használtruha kereskedők, akiknél szintén kiválogatják a selejtet, amit eladnak nekünk. Aztán vannak még a vöröskereszt szervezetek, ahová beviszik a ruhát az emberek, ha már nincs hely a szekrényben. Ezeket ott dobozolják, és amikor már sok lecsomagolt dobozuk van, akkor ezekre licitet hirdetnek. Ez nem a mi nagyságrendünk, de végül a különféle selejtezések után a végső selejtet meg tudjuk venni. Akik értenek ehhez azok pontosan tudják, hogy mit ér 6000 köbméter német, osztrák vagy angol használt ruha. Az angol éri a legtöbbet, mert az Angolok nagyon gyorsan kidobálják a ruháikat. Azt olvastam egyszer, hogy Angliában a megvásárolt ruhák 38 százalékát egyszer sem veszik fel.
Jánosék két éve szivacstermékekkel is foglalkoznak. A szivacstermékeket gyártó cégeknél évente 3-400 tonna használhatatlan darab, vagy selejt képződik, melyet döntően égetéssel semmisítenek meg. A farmeranyaggal borított ülőpárnák népszerűek, és két termékféleség újra hasznosításáról gondoskodnak. A végső megoldás viszont egyértelműen tudati változást sürget. Sokkal kevesebbet kéne termelni, és sokkal kevesebbet fogyasztani. Egy friss Nyugat-európai kampányban arra próbálják rávenni a fogyasztókat, hogy egy ruhát legalább harmincszor viseljenek. Csak abban reménykedhetünk, hogy ebben nem érjük utol a nyugatot, és nálunk nem lesz szükség kampányokra, hogy kevesebb felesleges holmit vásároljunk.
képek és szöveg: Sági Ági
