Akármilyen kis vízfolyás is a veszprémi Séd patak, nekünk Veszprémieknek nagyon kedves. Mellette szép sétaút vezet, és körülfogja a város. Története, és a veszprémi vizek története, Raffai Csilla A víz az úr című városi sétájának tárgya.
A Sédet mindenki ismeri, de Veszprémben vannak más láthatatlan vizek is, és olyanok is, melyek már csak a helytörténetben bukkannak elő. Régen a tavaszi árral áradások is pusztítottak Veszprémben, az 1803-as nagy árvíz emberéleteket is követelt. Mindezt Raffai Csillától, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének adjunktusától tudom meg, aki megszállottan kutatja Veszprém történetét, és egy-egy érdekes történet köré városi sétákat kerekít. Ezeken nem csak a konkrét témával lehet megismerkedni, hanem bepillantunk a régmúlt és közelmúlt történetébe is.
Raffai Csillával a Ranolder téren találkozunk, a séta az Anna kápolnától indul
A Ranolder téren álló Anna Kápolnánál találkozunk, ahol az 1803-as árvíz vízzel töltötte meg a kriptát, és megemelte a halottakat, így ezt egészségügyi okokból később lefalazták, és az egész utcaszintet megemelték. A Ranolder térről a Jókai utcán haladva, egy tábla is arra emlékeztet, hogy 1803 május 7-én meddig állt a víz az utcában.
Csilla egy dolog kapcsán ezer dolgot elmond, például, hogy az árvíz pont Gizella napkor esett, vagy, hogy Veszprém naplóírói közül többen is foglalkoztak a vízzel: Francsics Károly, Kovács Dezső és Bolgár Mihály is. Bolgár Mihály rövid élete alatt vizsgálta a Séd, a tavak és a kutak víminőségét is, a vezetékes ivóvízhálózat kiépítését szorgalmazta. Tervei alapján, de csak korai halála után egy évvel, 1896-ban épült meg a Víziközmű, a vízvezetéki gépház is, melyben ma a Bakonykarszt Zrt múzeuma található.
– Nagyon égető volt ebben az időszakban már a vízvezetékezés. Az 1800-as évek elején még a ma már nem létező Dózsa téri tóból hordták az éttermek a vizet a jég- készítéshez, de itt itatták az állatokat is – magyarázza Csilla a korabeli higiéniás viszonyokat.
A Séd felé lejtő Jókai utcán tovább, az egyik házba épülve egy Nepomuki Szent János szobor látható, a hidak, vizek védőszentje. Az 1820-ban állított szobor köré később építették a házat. A szoborral szemben a titokzatos Szikla, a honvédség épületegyüttese áll, melyről annyit tudni, hogy lefelé is három emelet mély, és 1938-ban épült polgári védelmi célokra.
Állítólag már atomtámadás ellen is véd az épület, és itt őrizték egy hónapon keresztül a Szent Koronát és a Szent Jobbot. Erre egy díszes tábla is emlékezteti az erre járókat a központ bejáratánál. Azt már kevesebben tudják, hogy a forint bevezetésének alapjául szolgáló aranytartalékot is itt őrizték.
Emléktábla a Szikla bejáratánál
– A Séd 70 kilométeren át folyik Veszprém és Fejér megyében. A 70 kilométeren régen 60 malom állt, a veszprémi szakaszon tizenöt. Nagyon szép történetük van, főként alulcsapott kerékkel működtek. Itt a Benedekhegy körül is több malom volt, melyeket meg szoktam mutatni. A várban, az érseki palotában egyébként már a XVIII. században vezetékes vizet ittak, ezt kútból ólomvezetéken keresztül juttatták fel, majd innen vezették tovább a régi piactérre.
Néhány éve a Bakonykarszt felújította a korábbi vízvezetéki gépházat és múzeumot rendezett be itt, amit a séta résztvevői megnézhetnek. Kertjében vízzel kapcsolatos gépeket, gépészeti elemeket helyeztek el, melyekbe Széplaki Nóra képzőművész vízi világot álmodott. Így lett egy hatalmas tolózár békakirály, más eszközök pedig csigává vagy polippá változtak. A gépház 1896-ban épült meg, másik részén található az a hatalmas galéria, mely a környék forrásainak vizét begyűjti. Veszprém vízellátása ma már nem innen történik, de az összegyűlő vizet a város zöldterületeinek locsolására használják, a többletvíz a Sédbe folyik.
Raffai Csilla vizes sétáján legközelebb június 30-án lehet részt venni, és megtudni még rengeteg dolgot a vizekről és a régi Veszprémről.
Kép és szöveg: Sági Ági
