likeBalaton.hu | 2024.07.17. 18:00
Az Inota Focus lebilincselő fényművészettel teríti be az erőművet
Az inotai hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra összekapcsolódása három napon át Várpalotán.

A 2023-as első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli inotai hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az Erste támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot is hirdet.

Fotó: Inota Focus

Az INOTA Fesztivál tavaly a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program egyik legsikeresebb eseményeként jött létre a maga közel 20 ezer látogatójával – a szervezők, a budapesti NVC és Centrum Production kollektívák azonban már akkor sem egyszeri alkalommal számoltak. Idén júliusban az INOTA projekt egyszer már visszatért a szocialista korszak egyik legfontosabb ipari létesítményébe egy teltházat produkáló kétnapos, reggelig tartó kísérleti elektronikai és techno meneteléssel, amiben Berlintől Torinóig, Tbilisitől Koppenhágáig látták vendégül a legaktuálisabb dj-ket és live acteket.

Fotó: Inota Focus

Hogy beálljon az egyensúly, 2024 nyarának végén az audiovizuális paletta másik végébe mártják az ecsetet: a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával ezúttal a nagyszabású, vagy éppen kisebb, de annál emlékezetesebb vizualitás kerül középpontba az INOTA Focus: RADIANCE nevű programon – természetesen ezúttal is nemzetközi alkotókkal dúsítva a művészek körét, akiket kifejezetten úgy válogatott ki a kurátori csapat, hogy a már önmagában is látványos rozsdaövezetet gondolkodásra serkentő művek lepjék el.

Fotó: Inota Focus

Természet és misztérium, jelen-élmények és jövőfilozófiák

A Hollandiából érkező Helen Blanken HELIOTROPE installációjának mozgó pengéit például a Nap felé forduló-burjánzó növények ihlették, a barceloniai MAREO a hűtőtornyok belsejét béleli ki vakító misztikumával, a szlovákiai AUSGANG Studio pedig az evolúció egy magasabb rendű formáját idézi meg és gondolkodtat el minket a nem túl távoli jövőnkről. De velünk lesz a számos művészeti ágat keresztező Boris Acket is, aki olyan jelentős intézmények és fesztiválok után állít ki Várpalota mellett, mint a Velencei Biennálé, a Dark Matter Berlin, az Amsterdam Dance Event, a Paris Fashion Week vagy a MUTEK MX.

Fotó: Inota Focus

Hazai frontról is töprengésre alkalmas installációkat vehetünk majd szemügyre. Battha Gáspár holografikus vásznán a szemlélődő is hatással lehet a képkeretben zajló történésre; Nagy András László és a Mumush Electric Team NEXUS nevű projektjét a a mikorrhizális gombák hálózatai ihlették, sőt, talán keltették is életre; a Lightspray Visual régi írásvetítőket hasznosít újra, azaz tuningol fel magas fényerejű izzókkal, így festve meg monumentális felületeket.

Fotó: Inota Focus

Az INOTA Fesztivál az Erste támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot hirdet, a nyertes pályázó installációja pedig az INOTA Focus: RADIANCE program része lesz. Egy rég elhagyott hőerőművet fesztiválhelyszínné varázsolni nem kis teljesítmény, de annak, aki igazán hisz magában, ez sem akadály. Ezt a helyszínt megtölteni fényekkel egy olyan #higgymagadban story, amit az Ersténél is támogatnak.

Fotó: Inota Focus

Alessandro Cortini olyan helyekre visz, ahol nem sűrűn járunk

Ezt egy YouTube-kommentelő mondta az olasz elektronikus zeneszerzőről, akinek messzi csillagzatokba sisteregve visszhangzó, szívbemarkoló melódiái olyanok, mintha altatódalok lennének egy kozmikus szűrőn átküldve. A Nine Inch Nails billentyűseként is ismert Alessandro Cortini az INOTA Focus: RADIANCE esemény zenei lábának főfellépőjeként határozza meg az irányt és festi alá a fényművészeti alkotásokat, mellette pedig progresszív hazai zenészek és dj-k sorával zárhatjuk rövidre a hosszú nyarat. A vasárnap pedig idén is. a családosoké: a helyieknek szóló kedvezmények mellett kreatív workshopokkal, sétákkal várják a vendégeket a szervezők. Este pedig még megtekinthetőek lesznek a fényinstallációk is.

Fotó: Inota Focus

Tervezd meg az utazást!



:


Nyitókép: Inota Focus

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva