veol.hu/Horváth Gábor | 2020.06.06. 17:00
Az olimpiára készülne a veszprémi származású Böröcz Bence
Bár nem versenyző, jelenleg nagyban készülne az olimpiai szereplésre. A koronavírus-járvány azonban az ő sportágának a versenyprogramját is alaposan felborította, a tokiói játékokat csak jövőre rendezik meg, az év legtöbb viadalát törölték vagy elhalasztották. Most kezd visszatérni a vízre az élet.

A veszprémi származású Böröcz Bence tagja annak a 27 fős csapatnak, amely versenybíróként tevékenykedik majd a tokiói olimpiai játékok vitorlás megmérettetésen. Ő az egyetlen magyar a társaságban, komoly eredmény, hogy sikerült keretbe kerülnie, de azt is tudni kell, hogy fiatal kora ellenére nagy tapasztalatú, számos komoly versenyen bizonyított versenybíróról van szó.

— Az ilyesmivel sok adminisztratív feladat jár, ezek jó részét már elvégeztük, és épp kezdett szerveződni a csapat, amikor jött a hír, hogy egy évvel elhalasztják az olimpiát – mondta el a Naplónak Böröcz Bence, aki tavaly ősszel tudta meg, hogy bekerült a versenybírák ötkarikás keretébe.

— Hatalmas dolog, hogy ott lehetek az olimpián, természetesen nagyon boldog voltam, amikor megkaptam a hírt. Akkor pedig csalódott, amikor kiderült, nem idén rendezik meg a játékokat. De nem lehet mit tenni, el kellett fogadni ezt a helyzetet — fogalmazott a 29 éves sportember.

Böröcz Bence tavaly ősszel tudta meg, hogy bekerült a versenybírák ötkarikás keretébe

Böröcz Bence a finn osztály világbajnokságán vett volna nemrég részt, de a spanyolországi eseményt a járványhelyzet miatt nem tudták lebonyolítani, az év legtöbb vitorlásversenyét törölték, vagy elhalasztották. Az olimpiai kvalifikáció sem fejeződött még be, egyelőre nem is tudni, pontosan, mikor folytatódik. A nemzetközi versenyprogram csak nyár végén térhet vissza a megszokott kerékvágásba, de a vitorlásélet kezd beindulni, hazánkban például már bő egy hónapja vízre lehet szállni.

 

NÉGYEN OTT LESZNEK MEGYÉNKBŐL
Hazánk három kvótával rendelkezik vitorlázásban a 2021-es tokiói játékokra. Érdekesség, hogy mind a három versenyző Veszprém megyei származású, vagy jelenleg itt él. A kvótaszerzőink: Berecz Zsombor (finn), Érdi Mária (laser radial), Vadnai Benjamin (laser radial). Ha a sportolókhoz hozzávesszük Böröcz Bencét, elmondhatjuk, hogy összesen majd négyen képviselik megyénket a tokiói ötkarikás játékokon vitorlázásban.

— Ahogyan a többi sportág, a vitorlázás is megsínyli ezt az időszakot. Kiesnek a reklám-, és a közvetítési díjak, a szponzorok kevesebb pénzt tudnak adni. A nehézségek mindenkit érintenek, helyben kell megtalálni azokat az eszközöket, amelyek segítségével át lehet hidalni a problémákat. Nemcsak gazdasági szempontból, szakmailag sem könnyű a helyzet, hiszen események nélkül megakad a fejlődés.

Megtudtuk, a sportolók mellett a versenybíráknak is formában kell tartaniuk magukat. Ehhez különböző oktatási anyagok vannak a segítségükre, illetve az online konzultáció, amely során korábbi versenyeken előforduló eseteket beszélnek át, vagy kitalált szituációkról fejtik ki véleményüket.

Böröcz Bence

A járványhelyzet ártott a vitorlázásnak, az e-vitorlázás népszerűségén viszont nagyot lökött. Böröcz Bence, aki néhány éve részt vett a számítógépes vitorlásjáték szabályainak megalkotásában, elmondta: a e-vitorlázásban rendezett világbajnokság résztvevőinek a száma idén megtriplázódott, hetente 20-30 ezren vesznek részt benne, s komoly előrelépés, hogy a civilek és amatőr vitorlázók mellett az élportolókat is sikerült bevonni a e-vitorlázásba.

Persze a versenyzők legszívesebben inkább ismét a vízen bizonyítanának, s így vannak ezzel a bírák is.

— Az olimpiai csapat összetétele nem változik, akiket beválasztottak, azok maradnak a keret tagjai. Bízom benne, hogy szép lassan visszarázódunk, és jövőre már meg lehet tartani a tokiói játékokat.

Forrás: Veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva