Aki járt már valaha Veszprémben, biztosan látta a Fekete Sas Gyógyszertárat. Ha máshogy nem, a jobb szeme sarkából, amikor a Szabadság tér felől az Óváros térre tartott, hogy felmenjen a várba megnézni a Tűztornyot, az érseki palotát és a székesegyházat, meg a Séd-völgyre nyíló kilátást a Viadukttal, a Benedek-heggyel és a Bakony vonulataival. De miért is állna meg az utazó egy patika előtt? Én sem álltam meg soha, pedig veszprémiként több ezerszer mehettem el előtte.

A veszprémi Fekete Sas Patika az 1930-as években. #57449 ​Fotó: Fortepan / Karabélyos Péter

Száz évvel korábban mindez másképp lett volna. Az utazó meg én akkor futólag találkoznánk a Fekete Sas Gyógyszertárban, biccentenénk egymásnak, ő éppen csak betérne a piac előtt vagy után, megkóstolni a hely legendás Napóleon-likőrét, esetleg kérne valamit fejfájásra vagy egyéb bajra, én meg törzsvendégként állnék egy kupicával, miközben a legújabb hírekről társalognánk néhány helyi polgárral és a patika vezetőjével, Kocsuba tatával. Távozáskor aztán kérnék egy adagot az Arnea vagy Dianutrin vitamintápszerből, amely állítólag megvéd a betegségek ellen, hiszen sosem lehet tudni, mikor lesz legközelebb kanyaró, spanyolnátha, vagy másféle járvány a városban…

A patika a régi, fehér berendezéssel, balról jobbra: egy asszisztens, Kocsuba Elemér, ismeretlen és Kocsuba Emil az 1920-as években. #57192 Fotó: Fortepan / Karabélyos Péter

A Fekete Sas Veszprém első gyógyszertára volt, már a tizennyolcadik század közepén működött, igaz, akkor még a várban. A tizenkilencedik század elején a város egyik fő utcájába, a Rákóczi (akkor: Piarczy) utca 8. szám alá költözött, majd több tulajdonosváltás után 1911-ben Kocsuba Emil vette meg a patikát. Az ő híre, a város köztiszteletben álló és szeretett polgáraként, távoli vidékekre is eljutott, alakjáról a kor leghíresebb férfi színésze, Jávor Pál többször meg is emlékezett cikkekben: „Aki a patika mellett elment, nem mulasztotta el, hogy be ne köszönjön a Patikárius úrhoz, vagy ahogy mi hívtuk az öreget, a Megváltó tatához. Nagy színházbarát volt az öreg és azért mi színészek, ha csak egy kis időnk volt próbák közben [a veszprémi színház pár percre van a gyógyszertártól], beugrottunk hozzá az előző napi előadás sikere felől érdeklődni, a helyi pletykákat meghallgatni és főleg, de nagyon is főleg, meginni nála a vidéki színész üres hasát elzsibbasztó gyomorkeserűt, vagy a lélekedző és fantáziát növelő gyógykonyakot”.

https://youtu.be/ZN3QVDfLaKQ?t=1681

Az élet nem csak a patikában, hanem a felette lévő lakásban, a szalonban és a teraszon is zajlott: kávézás, teázás, irodalmi és zenés estek vendégekkel, akik között püspökök, főorvosok, tisztek és a város más előkelőségei is megfordultak. Gludovácz Matild (1884–1955), Kocsuba Emil felesége nevelte a gyerekeket, fogadta a vendégeket, színházba és koncertekre járt, és rengeteget olvasott (az orosz klasszikusok voltak a kedvencei).

Séta az Óváros téren az 1930-as években. Balról jobbra: Karabélyos Imre (Karabélyos Endre öccse), Gludovácz Matild, Karabélyos Péter és Kocsuba Márta. #57367 ​Fotó: Fortepan / Karabélyos Péter

Kocsuba Emil egészen 1929-ig vezette a patikát, amikor is hatvanhárom évesen elhunyt. „Szeretetreméltó egyéniségével értéke volt a város társadalmának”, „emberbaráti hivatásának lelkes szeretete megóvta attól, hogy rideg üzletemberré legyen, a receptek hieroglifáin s a tégelyek rejtélyein túl Higiea (sic!) avatott szolgájaként juttatott a keserű orvosságoknál hatékonyabb gyógyszerből: jó szívének vigaszából, jóízűségének üdítő cseppjeiből is” – olvashatjuk a róla szóló megemlékezésben.

A felső sorban a Kocsuba-család tagjai, balról a negyedik Kocsuba Emil édesanyja. Az alsó sorban balról jobbra Kocsuba Emil, Kocsuba Elemér, Kocsuba Márta és Gludovácz Matild, 1908 körül Mohácson. #57153 Fotó: Fortepan / Karabélyos Péter

Kocsuba Emil és Gludovácz Matild két gyermeke, akik még Mohácson születtek, Elemér (1904–1983) és Márta (1906–1995) közül a fiú volt hivatott apja nyomdokaiba lépni. Budapesten meg is szerezte a gyógyszerész végzettséget, azonban mint egyfajta polihisztor műkorcsolyázó, autóversenyző és teniszbajnok is volt, Kodály-tanítványként korának legismertebb orgonaművészei közé tartozott, és éppen az apa halálának évében szerzett egyházi karmesteri oklevelet a Zeneakadémián és végezte el az Országos Filmegyesület iskoláját. Elemér ettől kezdve a fővárosban élt és dolgozott, több film elkészítésében is részt vett mint rendező-asszisztens vagy producer, közben sportoló- és művészkarrierjét is folytatta, de a családi örökséget is továbbvitte, két budapesti gyógyszertárnak is a vezetője és résztulajdonosa volt.

120-as tempó, werkfilm (1937), 2:26-tól Kocsuba (művésznevén: Kassay) Elemér, a film producere látható. 1980-ban szerette volna még egyszer megnézni a filmet, de azt mondták neki, hogy a háborúban mindkét kópia megsemmisült – a 120-as tempó a halála után jelent meg DVD-n, így már nem láthatta újra…

Mindeközben azért a Fekete Sas sem maradt üresen: Karabélyos Endre (1900–1972) vette át a vezetését, aki 1924-től segédként dolgozott a patikában, majd beházasodott, miután Kocsuba Mártával egymásba szerettek. Akárcsak Kocsuba Emil, aki Segesváron született, majd Erdély különböző települései és Zalaegerszeg után érkezett a városba, Karabélyos Endre sem volt tősgyökeres veszprémi: az apja a kárpátaljai Serbóczon (ma Beregsziklás, Ukrajna) született, majd Alsólendván (ma Lendava, Szlovénia) lett járásbíró, fiatal éveiben a közelben lévő Tótszerdahelyen kúriát és földet vásárolt Fedák Sárinak. Ötvenévesen vette el a tizennyolc éves Vargha Veronikát, négy gyermekük született, az egyik volt közülük Endre, aki Kőszeg, Szombathely és Szeged után maradt majdnem öt évtizeden át Veszprémben.

Karabélyos Endre főgyógyszerészként 1932-ben. #57320 ​Fotó: Fortepan / Karabélyos Péter

Az 1930-as évek közepén a patika új berendezést kapott és megszületett Karabélyos Péter (1934–1998), a családi és társasági élet pedig továbbra is zajlott, követték Kocsuba tata és felesége polgári életmódját, séták a patika környékén, az Óváros téren, olvasás és borozás a parasztszobában, napozás és játék a teraszon. Nyáron a veszprémiek gyakran jártak Balatonalmádiba, egy-egy forró hétvégén szinte az egész város kiürült, a pezsgő élet átköltözött a tó mellé, ahogy ma is, amikor a júliusi kánikulában csak néhány turista és egyházi személy lézeng a vár macskaköves utcáin. A Kocsuba-Karabélyos család minden nyáron házat bérelt a vízpart mellett, ahol a test és a lélek igazi gyógyszereit élvezték: napfény, fürdőzés, pihenés, táncmulatságok, bálok.

Olvass tovább a Balaton-környéki családokról, történelemről itt!

Jobbról a második Kocsuba Márta, mellette a Fiat 520-as kerekén Kocsuba Elemér, felette édesanyjuk, Gludovácz Matild a balatonalmádi Baross Gábor út 35. és 33. előtt az 1930-as években. #57332 ​Fotó: Fortepan / Karabélyos Péter

Amikor a második világháborúban elérte a front a várost, és a németek még, az oroszok meg már itt voltak, a Vörös Hadsereg egyik katonája felment a Rákóczi utcai ház padlására, kirúgta a tetőt, felállította a géppuskáját, és célba vette a Tűztornyot, merthogy ott németek vannak. Ekkor Karabélyos Endre lélekjelenlétére volt szükség, hogy a város egyik szimbóluma ép maradjon: „dehogy vannak ott németek. Tudod, milyen italok vannak a patikában?!”, mondta az orosznak, akit az alkohol ígérete végül eltérített a képzelt vagy valós németek lelövésétől, és inkább lement meginni egy üveggel…

Innen, a padlás kibúvójából akartak a Tűztoronyra lőni az oroszok. #57485 ​Fotó: Fortepan / Karabélyos Péter

A Kocsuba-Karabélyos-féle patika negyven éven át működött, a háborút túlélte, az államosítást azonban már nem: 1951-től kezdve Karabélyos Endre csak beosztott gyógyszerészként dolgozhatott a város különböző patikáiban, kivéve a Fekete Sast, ahol még úgy sem. A házból csak egy kis részt, két szobát hagytak meg az egykori tulajdonosoknak, azt is tanácsi lakásként, a házaspár innen még végignézhette, ahogyan 1955-ben átnevezték (7/43-as számú lett), az 1960-as évek elején pedig felújították alattuk a patikát. A fiuknak, Karabélyos Péternek így már nem jutott gyógyszertári örökség, de azért a kemikáliák közelében maradt, a Veszprémi Vegyipari Egyetemen végzett vegyészmérnökként, majd a fővárosba ment, ott alapított családot, lett kutatómérnök és feltaláló. Karabélyos Endre a hajdanvolt Fekete Sas felett halt meg 1972-ben, Kocsuba Márta még 1980-ig élt ott, amikor végül ő is elköltözött Budára, de addig is az íróasztalánál, a falon ott lógott a férjével készült kép egy korból, amikor a patikában, a szalonban és a teraszon egy szebb világot teremtettek maguknak és a barátaiknak, mint amilyen az valójában volt…

Zavaros Zsófia (Karabélyos Péter felesége) a fiával (Karabélyos Péter, sz. 1969), fent az ablakban Kocsuba Márta, a már államosított gyógyszertár felett megmaradt tanácsi lakás ablakában, az 1970-es években. #57325 ​Fotó: Fortepan / Karabélyos Péter

A Kocsuba-Karabélyos család veszprémi fényképei és történetei Karabélyos Péter (sz. 1969) segítségével jutottak el hozzánk. Egyéb források: Hogya György: A veszprémi patikák története, Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém, 2017; feketesasgyogyszertar.hu; Jávor Pál: Gyógyszertár a Megváltóhoz; Kocsuba Elemér (Wikipédia)

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/BlogPosztLinkje