likebalaton.hu | 2021.04.11. 06:00
Ezek az idei újítások a balatoni vonatközekedésben
A szokásos évi első menetrend-módosítással április 11-től újításokat vezet be a MÁV-START, egyebek mellett új dunántúli összeköttetések is létrejönnek.

Áprilistól 11-től a Dunántúlon, Győr és Veszprém között sűrűbben közlekednek a vonatok

Hétköznap a délelőtti időszak kivételével kétóránként, hétvégéken pedig egész nap kétóránként. Vasárnaptól Budapest és Kaposvár között naponta három pár közvetlen InterCity közlekedik, amelyek csaknem 10 százalékkal olcsóbban vehetők igénybe. Az InterCity-járatok IC kocsijaiban egységesen 300 forintos helyjegyet kell váltani, a vonatok gyorsvonati részében pedig felármentesen lehet utazni.

Könnyebben elérhetővé válik a Balaton

Naponta egy vonatpár, illetve egy pénteki vonat hosszabb útvonalon, Győr és Pécs között közlekedik, ezáltal a dél-dunántúli régióból a Balaton is könnyen elérhetővé válik. Sárbogárdon a Gemenc InterRégió és az InterCity-k között kétóránként biztosított lesz az átszállás Budapest és Pécs felé. Az új menetrenddel egyidőben a napi egy pár valamint az iskolaidőszakban közlekedő pénteki Baja és Budapest közötti közvetlen expresszvonat megszűnik, azonban az eljutások száma bővül az új menetrenddel.

Még többet megtudhatsz és érdekességeket is olvashatsz a balatoni vasúti közlekedéssel kapcsolatban itt.

Siófok, vasútállomás
Fotó: Krausz Andrea

A Volánbusz az autóbusz-járatok menetrendjét a most változó vasúti közlekedési rendhez igazítja

Mindezt annak érdekében, hogy a átszállás zökkenőmentes legyen. A fejlesztések a Budapest-Vác-Szob, a Dunántúlon elsősorban a Győr-Kaposvár-Pécs, a Szombathely-Pécs, a Győr-Veszprém, a Székesfehérvár-Baja, a Budapest-Kaposvár; a keleti országrészben a Budapest-Békéscsaba-Lőkösháza, Miskolc-Hidasnémeti, Debrecen-Püspökladány és az Eger-Szilvásvárad viszonylatokon hoznak jelentősebb változásokat. április 17-től hétvégén és ünnepnapokon új, gyorsított vonatok közlekednek a Nyugati pályaudvar és Szob között.

A MÁV és a Volánbusz integrációja révén sokkal egyszerűbb a közlekedés

A tavaly decemberben hatályba lépő menetrend mintegy harminc vasútvonalon hozott az utasok számára jól érzékelhető változást. A pálya- és járműfejlesztések eredményeként számos vonalon csúcsidőben több vonat közlekedik, és csökkentek a menetidők is. A MÁV és a Volánbusz integrációja révén több térségben is összehangolt vasúti és buszos csatlakozások létesültek, melyek a közösségi közlekedési rendszer versenyképességét javítják.

A fejlesztésekről, menetrendekről a vasúttársaság honlapján részletes információ található.

Fotó: Mészáros Annarózsa

Nyitókép: A balatongyöröki vasútállomás
Fotó: Keszey Ágnes

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva