2020.01.23. 19:00
Hidegben is lehet a Kultúra Napját ünnepelni
Január 22-én, szerdán a Veszprémi Petőfi Színház a Kossuth utcán lévő Veszprémi Ifjak Pontja előtt áldozott a kultúra oltárán több, mint száz résztvevővel együtt.

A hideg idő sem tántorította el a leglelkesebb kultúra fogyasztókat, hogy együtt töltsenek egy kis időt a Petőfi Színház színészeivel, akik versekkel és énekkel köszöntötték a Kultúra Napját.

A Veszprémi Ifjak Pontjának egyik célkitűzése, hogy megszólítsa az ifjúságot, és megtöltse élettel a város központját. A Veszprémi Petőfi Színház havonta várja a Kossuth utcán kulturális műsorral és egyéb meglepetésekkel nem csak az érdeklődő ifjakat, hanem minden veszprémi művészetbarát polgárt. Szerdán a versek és énekek mellett a Mackó Cukrászda Petőfi szeletéből is kínáltak az időben érkezőknek.

Fotó: Szücs Ildikó

A süti megédesítette a szájakat, a költészet megmelengette a lelkeket.

A megemlékezésen közreműködött: Oberfrank Pál, Imre Marcell, Keller Márton, Oszvald Balázs, valamint a 97 éves Hogya György és a hétesztendős Molnár Annabella, akik együtt szavalták a 197 éves Himnuszt.

Kellerné Egresi Zsuzsanna, a színház igazgató helyettese elmondta, hogy a színház számára minden nap a kultúra napja, hiszen a hivatásuk, az életük az, hogy kultúrát közvetítsenek. Így alkotva közösséget a közönséggel, hiszen kultúrális élet nélkül nincs összetartó közösség se. A magyar kultúrára pedig különösen vigyázni kell, és a jeles napokon, mint amilyen a tegnapi is volt, méltó módon érdemes megünnepelni.

Fotó: Szücs Ildikó

A színház igazgatója, Oberfrank Pál, aki maga is szavalt, az esemény végén buzdított mindenkit, hogy jöjjön el egy hónap múlva is az utcára, és minél többször a színházba, hogy együtt vigyázzunk és szeressük a költőinket, íróinkat, zenészeinket és képzőművészeinket. És mindenek előtt természetesen a kultúrát.

— Lesz még jobb idő — mondta —, amikor majd padokon ülve, kellemesebb időben élvezhetik az előadásokat, és ugyanígy összegyűlhetünk és találkozhatunk az utcán.

A közönséget figyelve mosolygós arcokat, a színészekkel együtt szavaló és éneklő embereket láttam. Fázás ide vagy oda, akkor is jólesett egy csepp színház a hétköznapi délutánban.

Nyitókép: Szücs Ildikó

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva