likeBalaton.hu | 2020.05.26. 06:00
Idén Veszprémfest nélkül telik a nyár
Mészáros Zoltán, a fesztivál igazgatója a fesztivál közösségi oldalán közzétett videóüzenetben közölte a szomorú hírt, hogy idén nem tudják megrendezni a Veszprémfesztet. A fesztivál legtöbb fellépője azonban elfogadta a meghívást a 2021-es évre.

Mészáros Zoltán elmondta:
— Az elmúlt időszakban számos lehetőséget megvizsgáltunk, immár bizonyossá vált, hogy a koronavírus járvány következményei miatt 2020-ban nem tudjuk megrendezni a fesztivált. Jelenleg a jövő nyári VeszprémFest szervezésén dolgozunk, melynek részeként idénre tervezett programunk fellépőivel is egyeztettünk arról, hogy 2021-ben színpadra lépjenek Veszprémben. Örömmel jelentjük be, hogy a Jazz+Az, a Postmodern Jukebox és Juan Diego Flórez koncertje biztosra vehető a jövő nyári fesztiválon!

Fotó: VeszprémFest hivatalos sajtófotó

A további fellépők névsorát a tervek szerint idén november elején hozzák nyilvánosságra, de már most közölte a jó hírt, hogy kárpótlásul jövőre 7 napos lesz a fesztivál, és három varázslatos helyszínen rendezik meg: a História Kertben felállított színpad mellett visszatérnek az eredeti Vár-színpadra is, valamint egy kisebb helyszín lesz újra a Jezsuita Romkertben is. Így 2021-ben minden eddigi évnél változatosabb és izgalmasabb fesztiválra készülhetünk.

Juan Diego Flórez (Fotó: VeszprémFest hivatalos)

— Megköszönve idei programjainkra jeggyel rendelkező vásárlóink eddigi türelmét, az alábbiakról szeretnénk tájékoztatni őket belépőikkel kapcsolatban — folytatta a bejelentést Mészáros Zoltán. — A Jazz+Az, a Postmodern Jukebox és a Juan Diego Flórez koncertjegyek automatikusan érvényesek a 2021-es fesztiválra, ezen jegyek visszaváltására nincs lehetőség. Legnagyobb sajnálatunkra DIDO nem vállal fellépéseket jövőre, ezért nem tudtuk átszervezni a következő fesztiválra. A művésznő koncertjeire jegyet váltott közönségünk számára két lehetőséget szeretnénk felajánlani, melyek közül 2020 december 31-ig választhatnak.

Az egyik lehetőség, hogy a belépőjegyet azzal azonos értékű szabad felhasználású jegyre cserélik, mely a következő évi fesztivál bármely koncertjére beváltható lesz. Amennyiben valaki nem talál az ízlésének megfelelő koncertet, akkor a programismertetést követő 60 napon belüla jegyár visszafizetését kérik.

— Mindazoknak, akik szabad felhasználású jegyet igényelnek, meglepetéssel is kedveskedünk: a 2021-es fesztiválon lefogyasztható, 1500 Ft-os italkupont ajánlunk fel, mellyel szeretnénk megköszönni, hogy bizalmat szavaztak fesztiválunknak és jövőre is terveznek a VeszprémFest programjaival — fejezte be közleményét a szervező.

A fesztivál honlapján minden információ megtalálható. És bár a fesztivál hiánya idén szomorkodásra adhat okot, a jövőbeli tervek bíztatóak, és lelkesen, kíváncsian várhatjuk az újabb nevek bejelentését.

Nyitókép: a fesztivál sajtófotója

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva