— Nem egyszerű feladat — mesélte a pótmama —, mert nem a születése pillanatától van velem, és ez okoz némi nehézséget. A kismajom ugyanis megszokta, hogy születése után folyamatosan az anyukáján lógva töltötte napjait. Ezért tőlem is ezt várja, állandóan kapaszkodik, bújik, folyton testközelben szeretne lenni. Éjjel-nappal rajtam van, együtt alszunk, együtt kelünk, a fürdést például emiatt nehezen sikerül megoldani. Ugyanolyan gondoskodást igényel, mint egy újszülött, csak míg egy emberi csecsemőt néha le lehet tenni, Bendegúzt nem. Egyébként, mint élmény, természetesen csodálatos.

Marokházi Kati és Bendegúz (Fotó: Veszprémi Állatkert/ Kovács Bálint)

— Mi történt a mamájával, miért nem tudta gondozni?
— Elapadt a teje, és azt vettük észre, hogy gyengül a kicsi, nem úgy kapaszkodik, ahogy kell, le is fogyott. Azért hogy életben maradjon, el kellett venni a mamájától, hogy táplálni tudjuk. De úgy néz ki, hogy néhány héten belül elkezdhetjük visszaszoktatni, mert már szilárd táplálékot is eszik. Ha kellőképpen megerősödik, akkor sok türelemmel, odafigyeléssel, fokozatosan visszaszoktatjuk a társaihoz.

— Ezt most nem lehet megtenni, hogy önnel együtt ott legyen a társai között?
— Nem, ez úgy működik, hogy minden nap elviszem a kicsit a majomházba, ahol a mamája és a dzseláda csapat él. Az üveg egyik oldalán vagyunk mi, a másikon pedig a többi majom. Hála istennek nagyon jók a reakciók, a mamája szeretné visszakapni, és a csapat többi tagja is hangos kiáltásokkal jelzi, hogy visszavárják maguk közé. Ez egy nagyon pozitív jel.

Képgaléria: Így telnek Bendegúz állatkerti napjai a pótmamájával

További képek

— Ha ez a természetben történik, akkor mi lenne a kicsivel?
— Elpusztulna. Ha nem kap anyatejet, akkor sajnos elpusztul.

— Akkor ön most beköltözött az állatkertbe, hogy állandóan tudja gondozni a kis majmot, vagy hogyan csinálja?
— Nem. Már sok állatot felneveltem, és csak egy esetben nem tudtam hazavinni az állatot, a zsiráf bébit, őt is csak azért nem, mert nem fért be a nappalimba. Tehát Bendegúz is jön velem haza, hiszen másfél-két óránként etetni kell, éjszakai is, úgyhogy ezt csak így lehet megoldani.

— Mit kap enni a kicsi?
— Olyan humán tápszert, ami koraszülött csecsemőknek való. Persze a súlyának megfelelő mennyiségben keverjük össze, és most már elfogad szilárd táplálékot is, például gyümölcsöt.

(A videót a Veszprémi Állatkert/Kovács Bálint készítette)

— Azt mondta pár hét múlva kezdhetik visszaszoktatni a társaihoz. Ez mitől függ? A szilárd táplálkozástól?
— Egyrészt attól, hogy mennyire erősödik meg, másrészt pedig az ügyességétől. Egy ilyen kis majom kézfogása, amivel az ételt fogja, még nem olyan, amilyennek lennie kellene. Amikor már rendesen meg tudja fogni az ételt, onnantól kezdhetjük el visszaszoktatni. Azt elmondanám, hogy az összes általam nevelt állat mindegyike a fajtársai között él. Ezért is bízom benne, hogy nála is sikerülni fog.

— Megkérdezhetem, hogy mennyire általános az, hogy a gondozóknak pótmamságot kell vállalniuk? Vagy ön kifejezetten erre vállalkozott?
— Nem egészen — felelte mosolyogva Marokházi Kati. — De általában az elárvult állatokat én nevelem fel. Több mint húsz éve vagyok az állatkertben, gondolom a tapasztalat miatt alakult ez így.

Nevetve tette hozzá, hogy egyáltalán nem bánja ezt a feladatot, mert élménynek hatalmas. Kérdésemre elmondta, hogy nevelt már mókust, mosómedvét, ormányos medvét, tevét, szibériai tigrist, páviánt, vadmalacot, fecskét és zsiráfot. A fecske például kiesett a fészkéből, és egy látogató vitte oda a gondozókhoz. Szerencsére mindegyik állat visszaszoktatása sikerült, és ma is él három olyan állat az állatkertben — a zsiráf, a teve és Szása, a szibériai tigris —, akiket ő nevelt egy ideig. Arra a pár hétre pedig az otthonába fogadja az éppen gondoskodásra szoruló csimotát.

— A családja mit szól ehhez?
— Szerencsére mindenki állatszerető a családban, az első kérdésük mindig az, hogy ma kit hoztam haza? De onnantól kezdve mindenki kedvence lesz az állat, és rajtuk kívül nem is nagyon engedek senkit a közelébe, mert minél kevesebb emberrel kerül kapcsolatba, annál könnyebb visszaszoktatni a fajtársaihoz.

(Fotó: Veszprémi Állatkert/ Kovács Bálint)

Tanúsíthatom, hogy nagyon vigyáznak a kis Bendegúz egészségére, mert egy náthás riporter bizony valódi veszélyt jelentene számára. Így értelemszerűen személyesen nem majomkodtam a csöppséggel, és a pótanyukájával is inkább telefonon beszéltem.
Le a kalappal Marokházi Kati pótmamasága előtt, mert komoly feladat és felelősség egy valamilyen okból elárvult, gyámoltalan kis állat gondozását a nyakába venni, és hetekre, hónapokra szó szerint összenőni például egy újszülött dzseláda kölyökkel. Óriási szerencse az állatoknak és az Állatkertnek, hogy van egy tapasztalt, szerető pótmamájuk, aki boldogan vállalja a nehéz feladatot, mert azt mondja, az élmény mindenért kárpótolja. Mi pedig drukkolunk neki is és Bendegúznak is, hogy a kis majom hamarosan a többi dzseláda között és majom-anyukája mellett játszhasson.

Nyitókép: Veszprémi Állatkert/Kovács Bálint