Juhász-Léhi István | 2023.12.14. 12:00
Ilyen volt a második adventi gyertyagyújtás Veszprémben
A Szent Mihály székesegyházban fellobbant az adventi koszorú második gyertyájának lángja is.

Ne csak közeledjünk egymáshoz, hanem érkezzünk is meg

Hegedűs Barbara, Veszprém alpolgármestere a meghitt eseményen arról beszélt, a keresztény világ legszebb időszakát éljük, hiszen az advent az egyik legfelemelőbb az életünkben. Mindezt a kisgyermekek tekintetén is látni, akik csillogó szemmel számolnak vissza, és várják a karácsonyt és a szenteste csodáját. Ezt keresik a felnőttek is ezekben a napokban, és különböző módon szeretnének kapcsolódni a karácsony csodájához. Vagy a fényeken keresztül, vagy a különböző találkozási pontokon, a vásárokon, netán a különböző zenei rendezvényeken.

Takáts István érseki általános helynök ünnepi beszédében elmondta, a készület ideje képletesen arra hív minket, hogy „hagyjuk el életünknek azon helyzeteit, ahol fogságban vagyunk”, ahol nem tudunk igazán önazonosak lenni. Úgy fogalmazott: mindezt úgy tehetjük meg, hogy „lelkünk domborzati térképeiben járjunk”. Kijelentette, hogy

a gyógyulás akkor tud megtörténni, hogyha ezzel szembenézünk. Ezután lehet másfajta életet megélni. Elmondta azt is, hogy fontos lenne, hogy „ne csak közeledjünk, hanem meg is érkezzünk egymáshoz”. Milyen jó lenne vállalni a változások bátorságát és megtalálni a tettrekészséget, és rossz megszokásainkat elhagyni, tette hozzá.

Ezután a város és az érsekség közös adventi koszorújának második gyertyáját Hegedűs Barbara és Takáts István közösen gyújtották meg.

Dankos Attila orgonaművész éneke és orgonajátéka tette még meghittebbé az estét.

Fotó: veol.hu/Nagy Lajos

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: veol.hu/Nagy Lajos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva