likeBalaton.hu | 2024.09.29. 14:00
Felnőtteknek szóló előadások a Kabóca Bábszínházban
A Kabóca Bábszínház tavalyi évadban sikeresen elindította felnőtteknek szóló bábelőadás-sorozatát.

Minden hónap utolsó hétfőjén várták a nézőket különböző témájú, olykor szórakoztató, olykor komolyabb hangvételű előadásokkal. Idén is folytatódik a sorozat, immáron nem csak vendégelőadásokkal.

Első alkalommal a Múzeumok Éjszakáján bemutatásra került Táncoló Festmények 1. – A. Tóth Sándor című produkciót állítják színpadra, mely az Európa-szerte híres, veszprémi kötődésű festőművész munkásságát dolgozza fel.

A Táncoló Festmények 1. – A. Tóth Sándor című produkció
Fotó: Kabóca Bábszínház

Ezt követően októberben az “édes hazám” című versszínházi előadást tekinthetik meg a nézők. A kortárs magyar költők közéleti verseiből összeállított előadást tavaly mutatta be a társulat, Kocsis Pál Jászai Mari-díjas művészeti vezető rendezésében.

– Az előadás egyik fontos célkitűzése, hogy közelebb hozza a nézőkhöz a verseket, és közös gondolkodásra hívja őket a hazájukhoz való viszonyról. Többek között Erdős Virág, Szálinger Balázs, Nádasdy Ádám, Csoóri Sándor, Petri György és Kányádi Sándor egy-egy verse is elhangzik az előadásban. Bár a költők közül néhányan már nincsenek közöttünk, gondolataik ma is relevánsak és húsba vágóak – mesélte az előadásról Kocsis Pál.

Fotó: Kabóca Bábszínház

Novemberben folytatják egy monodrámával

Legújabb társulati taguk, Czéh Dániel előadásában láthatják a nézők a Szókratész védőbeszéde című előadást, melyet a Pécsi Tudományi Egyetem, Janus Egyetemi Színházban mutattak be idén tavasszal.

A naptári év utolsó előtti napján, december 30-án egy igazi jutalomjátékra invitálnak mindenkit. A kisgömböc című előadás egyik legismertebb népmesénk alapján, gyerekek és szüleik okulására és szórakozására egyaránt ajánlják, szintén Czéh Dániel előadásában.

Fotó: Kabóca Bábszínház

A felnőtteknek kínált programsorozatban nemcsak színházi előadásokkal jelentkeznek. Októberben indul Dialóg – kulturális beszélgetéssorozat Krámer Györggyel címmel, ahol havonta hívnak izgalmasabbnál izgalmasabb pedagógusokat, szakértőket, hogy meséljenek a környezetvédelem, az oktatás jelenlegi helyzetéről. Abban bíznak. hogy a közönség, az év során kialakuló közösség is aktív résztvevője lesz az eseményeknek. Első meghívott vendégük október 14-én Dr. Gelencsér András levegőkémikus, az MTA levelező tagja.

A Táncoló Festmények 1. – A. Tóth Sándor című produkció
Fotó: Kabóca Bábszínház

Az előadásokra szóló jegyek és bérletek elérhetők a Kabóca Bábszínház honlapján és jegypénztárában.

Tervezd meg az utazást!



:


Nyitókép: Kabóca Bábszínház

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva